Bangladesh: halálos fenyegetés egy keresztény hitre tért fiatal családjának
Az erőszakos álláspontjai miatt törvényen kívül helyezett egyik iszlám szélsőséges
csoport megfenyegette az ifjú édesapját, hogy feláldozzák a fiút, mert rossz hírbe
hozta az egész közösséget. Szakértők szerint a fenyegetést nem szabad alábecsülni.
Az apa az Asianews hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a rendőrségre sem mernek
elmenni, hogy feljelentést tegyenek.
Fia, Rashidul Amin Khandaker diplomája
megszerzése után Ausztráliába utazott, hogy kiterjessze apja kereskedelmi tevékenységét.
Itt ismerkedett meg a kereszténységgel és vonzotta magához a keresztény hit szépsége.
2008-ban keresztelkedett meg Sydney-ben. Emiatt családjának szembe kellett néznie
saját közössége rosszallásával és a kirekesztéssel. Ezután érkeztek a halálos fenyegetések.
Az ifjú édesapja emiatt szélütést kapott és lebénult. Ennek ellenére a keresztényeket
a muzulmánok legközelebbi barátainak tekinti.