Magánkinyilatkozatások és látomások - P. Szabó Ferenc jegyzete

Napjainkban egyre többet hallunk magánkinyilatkoztatásokról, Mária-jelenésekről és üzenetekről. Újabb és újabb zarándokhelyek létesülnek, tömegek látogatják a hiteles vagy állítólagos jelenések helyeit. A zarándoklatok mindig a népi vallásosság megnyilatkozásai voltak: Máriát dicsérni, lélekben megújulni, közösen imádkozni dicséretes, az egyház ezt mindig támogatta, bár mindig óvott a túlzásoktól, alaposan kivizsgálta a látomásokat, állítólagos csodajeleket, üzeneteket. Az igazi hitet mindig meg kell különböztetnünk a sokszor babonás, mágikus hiszékenységtől. A régi népi vallásosság – a túlzások vagy babonás elemek keveredése ellenére is – igazi keresztény értékeket őrzött, és a hívő népet segítette Jézus misztériumainak megélésében, vagy a Fiával együttszenvedő Mária mély tiszteletében. (Erdélyi Zsuzsanna pár évtizeddel ezelőtt megjelent „Hegyet hágék, lőtőt lépék” c. archaikus imádság-gyűjteménye az utolsó pillanatban mentette meg ezt feledésbe merülő imavilágot.)

De amikor így kiemeljük a helyes népi vallásosság, ezen belül is a katolikus Mária-tisztelet értékét, nem hallgathatjuk el a számtalan torzulást, babonás és mágikus szokásokat, a hamis jelenések és üzenetek burjánzását, nem is szólva a csalásokról, a népi hiszékenységet üzérkedésre felhasználók tevékenységéről. Már VI. Pál pápa „Marialis cultus” kezdetű dokumentumában figyelmeztetett a katolikus Mária-tiszteletben tapasztalt torzulásokra. És ezt nem csupán ökumenikus megfontolásokból tette, hanem hitünk tisztaságának védelmében. A természetfeletti hitet nem szabad összekeverni a babonás hiszékenységgel.

Most az egyház tanítását és nagy misztikusok, továbbá modern teológusok véleményét követve néhány irányelvet ismertetünk a magánkinyilatkoztatások és látomások megítéléséhez. Ezeket a kritériumokat a hivatalos egyház és lelki vezetők alkalmazzák. (Vö. Giandomenico Mucci S.J., a La Civiltá Cattolica c. jezsuita folyóirat szerkesztője : Rivelazioni private e apparizioni, 2000.)

Mindenek előtt le kell szögeznünk a katolikus egyház biztos tanítását: a kinyilatkoztatás az utolsó apostol halálával befejeződött, Isten az Ő Igéjében mindent kimondott. Jézus Krisztus az egész kinyilatkoztatás közvetítője és teljessége. Ezt a hagyományos tanítást, amelyet annyira hangsúlyozott a XVI. századi nagy misztikus, Keresztes Szent János, a II. vatikáni zsinat Dei verbum k. konstitúciója (2. és 4. pontjában) újra kimondta: „A krisztusi üdvrend, mivel új és végleges szövetség, nem múlik el soha. Így a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőséges eljöveteléig már nem kell várnunk semmiféle új, nyilvános kinyilatkoztatásra.” Miután így a zsinatot idézte, A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK, 65-66) a 66. pontban hozzáfűzi: „A keresztény századok folyamán léteztek olyan kinyilatkoztatások, melyeket ’magánkinyilatkozatásoknak’ nevezünk. Némelyiküket az egyház tekintélye is elismerte, mégsem tartoznak a hitletéteményhez. Ezek szerepe ugyanis nem az, hogy ’javítsák’ vagy akár ’kiegészítsék’ Krisztus végérvényes kinyilatkoztatását. Inkább abban segítenek, hogy ezt mélyebben éljük egy adott történelmi korszakban. A hívő érzék az egyházi Tanítóhivatal vezetésével képes megkülönböztetni és elfogadni azt, ami ezekben a kinyilatkoztatásokban Krisztus vagy szentjei hiteles jelzésének bizonyul az Egyház számára.”

A Katolikus Katekizmus e tömör irányadó pontjához fűzünk most kiegészítő megjegyzéseket.

1) Lehetségesek magánkinyilatkoztatások a lezárult nyilvános kinyilatkoztatások mellett, amint ezt az egyház történelme tanúsítja. A domonkos teológus, P. Congar írja: „Ki tagadhatná, hogy a két Teréz (Avilai és Lisieux-i Szent Teréz), vagy Alacocque Szent Margit jelentősen hozzájárultak az egyházban Isten megismeréséhez? De hozzájárulásuknak, bármilyen volt is a visszhangjuk és termékenységük, csak úgy volt értéke, hogy megegyeztek a tanítás apostoli szabályával, és még ha azt felülmúlták is mélységükben, igazodtak a hierarchia tanításához. Ezért, a Szentlélektől meglátogatott hívek hozzájárulása megerősíti a hierarchia tanítását…De ez a hozzájárulás nem képvisel önmagában nyilvános tekintélyt, amely társadalmi kritériumot alkotna Isten népe életében az igazság egységében.” Tehát a magánkinyilatkoztatásoknak még az egyházi jóváhagyással sincs olyan tekintélyük, mint a nyilvános kinyilatkoztatásnak. Karl Rahner is azt állítja, hogy az ilyen magánkinyiklatkozatások, látomásokkal egybekapcsolódva, lehetnek az egyház prófétai jellegének jelei, természetesen úgy, hogy az egyházi Tanítóhivatal megkülönböztette a természetes jelenségeket a természetfölöttiektől.

2) Az egyházi Tanítóhivatal jóváhagyása tehát elengedhetetlen, és az egyház óvatossága, tartózkodása közismert. A boldoggá és szentté avatások eljárásainál XIII. Benedek pápa óta a hierarchia gyakorlata különbséget tesz erények és karizmák között. Isten szolgája szentté avatásánál az ítélet az erények hősies gyakorlására vonatkozik, kizárva a jelölttel kapcsolatos látomásokat, jelenéseket és üzeneteket. Néha az egyház elismert magánkinyilatkoztatásokat: pl. Jézus szavai Alacocque Szent Margitnak, vagy Szűz Mária üzenete Soubirous Bernadette-nek. E szentek liturgiáját jóváhagyva mintegy nihil obstatot adott az egyház. A hívőknek ilyen esetekben is engedelmeskedniük kell az egyházi tekintélynek, jóllehet (a teológusok nagy többsége szerint) ezekben az esetekben nem beszélhetünk a szó szoros értelmében vett tévedhetetlenségről. (Vö. LG 25) A magánkinyilatkoztatásokkal kapcsolatban tehát a Tanítóhivatalnak kettős szerepe van. Egyrészt negatív: megállapítja, hogy egy adott magánkinyilatkoztatás tartalma nem ellenkezik a nyilvános Kinyilatkoztatással, illetve az egyházi tanítással. Másrészt a pozitív norma: elismeri a kinyilatkoztatás hitelességét és azt, hogy annak közlése az egyház javát szolgálja.

3) A magánkinyilatkoztatások hitelességének megkülönböztetésénél az egyház illetékes megbízottjai, erre kijelölt különleges bizottság szakembere, először is a személy, a „látnok” pszichikai állapotát vizsgálják meg: milyen lelki egyensúlya, erényei stb. A lelki vezető is ítéletet mondhat erről pszichiáter bevonása nélkül. Bonyolultabb esetekben alaposabb vizsgálatra van szükség, hiszen az illúzió, a hallucináció, a tévedés könnyen előfordul. Egy jeles teológus (A. Poulain) kimutatta, hogy még szenteknél is lehetséges az illúzió, a tévedés. Poulain összeállított egy listát: harminckét szentnél, boldognál vagy Isten szolgájánál megmutatta, hogy magánkinyilatkoztatásaikba világosan tévedések csúsztak be. (Vö. Mucci SJ, i.m. 22). A nagy misztikus, Keresztes Szent János írta: „Nem lehetünk biztosak, hogy az isteni szót helyesen értjük, mert nem mindig lehetséges Isten üzenetei rejtett és többféleképpen értelmezhető igazságát pontosan érteni. Isten a mennyben van, az örökkévalóságból szól, mi pedig, vakok a földön vagyunk, és csak a test meg az idő útjait értjük.”

4) A megkülönböztetésnél továbbá a tartalomra kell figyelni. A lelki vezető megállapítja, hogy a „látnok” által közölt üzenetek összhangban vannak-e hitünk tanításával. Milyen a vizsgált alany teológiai műveltsége? Valóban nem lehet megmagyarázni természetes ismeretekkel a „kinyilatkoztatás” tartalmát? Alázatos-e, engedelmes-e az illető személy, ha már előzőleg kizárt a beteges hallucináció?

Mindig megmarad a természetfeletti üzenet lehetősége, hiszen Isten különleges kegyelmeket, prófétai karizmákat adhat választottainak, ahogy a zsinat (Lg 12,b) tanítja. Ezek hasznosak az egyházban, de nem szabad vakmerően kívánkozni rendkívüli adományok után és elbizakodottan nem szabad tőlük remélni az apostoli munkálkodás eredményességét.” Az egyházi vezetőknek tehát meg kell vizsgálniuk mindent, hogy Istentől avagy a gonosz szellemtől jön-e az üzenet. Szent János írja első levelében (1Jn 4, 1): „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a szellemeket, hogy Istentől származnak-e, mert sok hamis próféta rontott a világra.” Meg kell vizsgálni, hogy a Lélek adományairól van-e szó, avagy a gonosz sugallatáról, és a jót meg kell tartani ( vö. 1Tessz 5, 12 és 19-21).

Szükséges tehát a megkülönböztetés, hiszen még a nagy misztikusok lelki vezetőinél is előfordulnak tévedések, magyarázza Keresztes Szent János, amikor túlságosan vezetettjeik látomásaihoz tapadnak, és nem a tiszta (csupasz) hitben való épülésüket segíti. Egyes látomások pl. Jézus életének valamelyik mozzanatára, pl. szenvedésére vonatkoznak: a látnok Jézust piros köpenyben szemléli vagy három szöggel a keresztre feszítve. A másik kék köpenyt és négy szeget lát. Ezek vagy hasonló részletek, amelyek nem szerepelnek az evangéliumokban, járulékosak, a lényeget nem érintik, hiszen az Úr nem történeti vagy archeológiai részleteket akart közölni a látnokkal. A részletek függnek a kortól, a látnok ismereteitől és műveltségétől, fantáziájától. Ezeket a természetes adottságokat Isten a természetfeletti közléseknél felhasználhatja valami lényeges üzenetnél, amely segíti a hit, remény és szeretet elmélyítését, Jézus misztériumának jobb átélését.