XVI. Benedek harmadik enciklikája - P. Szabó Ferenc kommentárja

1.Régi és új „az egyház szociális tanításában

XVI. Benedek Caritas in veritate”(Szeretet az igazságban) kezdetű szociális körlevele a mai világméretű gazdasági és erkölcsi válságot elemzi, keresve a kiutat az etikát mellőző, felgyorsult globalizáció zsákutcájából. A körlevelet nagy vonásokban bemutattuk közzétételekor, amely egybeesett a G8-ak L’Aquilában megrendezett csúcstalálkozójával. Nem volt véletlen ez az egybeesés, hiszen a pápa éppen azokat a szempontokat ajánlotta Obama amerikai elnök figyelmébe, akit a csúcstalálkozó után fogadott, amelyeket enciklikájában kifejtett.

Éppen az említett csúcstalálkozó némiképpen elterelte a figyelmet az enciklikáról: egyes kommentálók felületesen olvasták, nem figyeltek fel kellőképpen a körlevél újdonságára. Még az Osservatore Romano (12.07.09) egyik kommentátora is félreérthető kijelentéseket tett: „A Caritas in veritate alapelveit tekintve időtlen: íródhatott volna egy évszázaddal ezelőtt, miként majd egy évszázaddal később.” A végső teológiai, evangéliumi alapelvek tekintetében igaz lehet ez az állítás, hiszen az Evangélium örök. De éppen a változó világ, a kulturális-gazdasági-társadalmi fejlődés folytonos alakulása teszi szükségessé, hogy az egyház módosítsa, korszerűsítse, konkretizálja szociális tanítását, amely alapvetően az erkölcsteológia keretébe tartozik. Ezt tették XVI. Benedek pápaelődei, legutóbb (1991-ben) II. János Pál Centesimus annus kezdetű körlevelében, felvázolva a szociális tanítás fejlődését XIII. Leó Rerum novarum kezdetű körlevelétől egészen napjainkig.

XVI. Benedek új körlevele bevezetőjében rámutat arra, hogy VI. Pál Populorum progressio (Pp) kezdetű körlevelében már alaposabban foglakozott a teljes emberi fejlődéssel, de az azóta eltelt több mint negyven év alatt – főleg az emberiség egységesülése, a globalizáció felgyorsulása miatt – a népek fejlődésének problémája világméretű lett, amint a jelenlegi gazdasági-pénzügyi és erkölcsi válság is jelzi. XVI. Benedek, jóllehet elődei valamennyi fejlődésre vonatkozó megnyilatkozását figyelembe veszi, főleg a Populorum progressio üzenetéből indul ki, gyakran hivatkozik rá - sőt az egész első fejezetet VI. Pál körlevelének szenteli – amely viszont integrálta a II. vatikáni zsinat Gaudium et spes (Gs) kezdetű konstitúciójának a keresztény humanizmusra és szociális kérdésre vonatkozó filozófiai és teológiai meglátásait.

Ismeretes, hogy VI. Pál jól ismerte az új francia katolikus gondolkodókat, a Pp hivatkozik is rájuk, így pl. J. Maritain teljes humanizmusára vagy H. de Lubac jezsuita teológusnak az ateista humanizmusról szóló nagy munkájára. E hivatkozásokat XVI. Benedek is átveszi új enciklikájában.

Ha mármost a Populorum progressio üzenetét alaposabban szemügyre vesszük Benedek pápával, már VI. Pálnál is láthatjuk, mi a régi és mi az új az egyház szociális tanításában. A népek fejlődése, állapította meg VI. Pál egyetemes, világméretű lett (Pp 3). Hangsúlyozza: „Nem csupán egy-egy ember, hanem minden ember hivatva van a teljes fejlődésre. A civilizációk születnek, növekszenek és meghalnak. De miként dagálykor a tenger hullámai fokozatosan elöntik a fövenyt, úgy halad előre az emberiség is a történelem útján.” (Pp 17) A népek fejlődésének témáját már a második világháború előtt érintették a pápák.

XI. Pius a Quadragesimo anno-ban (1931) már beszélt arról, hogy az iparosodással és a technikai fejlődéssel egyre növekszik a nélkülöző proletárok hatalmas tömege, akiknek nyomora az égre kiált (Qa 66). Leleplezte a gazdasági imperializmust, „a pénz nemzetközi imperializmusát” (Qa 117). XXIII. János (Mater et magistra k. körlevelében), majd a II. vatikáni zsinat (az egyház és a mai világ kapcsolatával foglalkozó Gaudium et spes k. konstitúcióban) már előkészítették a Pp-t. A Mm (69) szól arról, hogy több nem fejlett országban a sokaság mérhetetlen nyomora nyilvánvaló, szemben a maroknyi kiváltságos luxusával és költekezésével, sok helyen embertelen feladatokat kell teljesíteni a nemzetgazdaság felemeléséért, anélkül hogy tiszteletben tartanák az igazságosság és a méltányosság követelményeit.

VI. Pál, követve a zsinat által megjelölt utat, határozottan kitér a demográfiai problémára, nevezetesen a születésszabályozásra, amelyben a közhatalomnak is szerepe lehet a felvilágosítással, feltéve, hogy tiszteletben tarja az erkölcsi törvényeket és a házaspár szabadságát. (Pp 37; Gs 87). A zsinat (Gs 86) a gazdasági és társadalmi kérdésekről tárgyalva kiváltságos helyet biztosít a fejlődés kérdéseinek: a demográfiai kérdéseken túl kitér a gazdag és a szegény népek közötti kereskedelmi kapcsolatok méltányosságára, továbbá valamennyi gazdasági kérdést a fejlődés jegyében vizsgál, tehát a fejlődött és a fejlődésben elmaradt országok viszonya szempontjából. VI. Pál Pp enciklikája csaknem kizárólag gazdasági-társadalmi kérdésekkel foglakozik, de megfontolásai mögött felfedezhetjük – mint már jeleztük – a francia perszonalista filozófusok (Mounier, Marcel) vagy Lebret domonkos közgazdász nézeteit is.

XVI. Benedek új enciklikája, idézve a Pp-t, átveszi e perszonalista gondolkodók nézeteit. Miként általában az egyház szociális tanításában, a Caritas in veritate gondolatmenetén is végigvonul az emberi személy központi szerepének hangsúlyozása: a személy teljes fejlődése és a közjó felé kell irányulnia a megoldások keresésének, a közgazdaságnak szüksége van az etikára helyes működéséhez.

Idézzük a Pp 42. pontját (Konklúzió), amely Maritaint és H. de Lubacot idézi, és amelyet lényegileg átvesz XVI. Benedek is körlevele végén (Cv 78): „A teljes humanizmust kell előmozdítani. Ez nem mást jelent, mint az egész ember és minden ember fejlődését. Az a humanizmus, amely zárt a szellem értékeinek és Istennek, aki azok forrása, látszólag győzedelmeskedhet. Biztos, hogy az ember megszervezheti a földet Isten nélkül is, de Isten nélkül végső soron csak az ember ellen szervezheti meg. Az ilyen kizárólagos humanizmus embertelen humanizmus. Az igazi humanizmus tehát nyitott az Abszolútumra, elismerése annak a hivatásnak, amely az emberi élet igazi értelmét adja. Az ember távolról sem végső normája az értékeknek, és csak önmagán túlhaladva valósíthatja meg önmagát, Pascal találó kifejezése szerint: „az ember végtelenül túlszárnyalja az embert”.

XVI. Benedek körlevelének egyik újdonsága, hogy VI. Pál filozófiai alapvetésére építve teológiailag elmélyíti a keresztény humanizmust, az ember természetfeletti hivatását az üdvösségtörténet távlatában. Gyakran visszautal első, Deus caritas est k. körlevelére. Ezt a teológiai távlatot következő szerdai kommentárunkban mutatjuk be. Utána, harmadik szerdai adásunkban pedig a másik fő újdonságra világítunk rá: XVI. Benedek konkrétan elemzi a globalizált világ gazdasági-etikai válságának megoldása felé mutató irányelveket.

Most befejezésül még enciklikája utolsó pontjából idézünk (Cv 79): „A fejlődésnek szüksége van a keresztényekre, akik Isten felé emelik karjukat imádkozva, keresztényekre, akik tudatában vannak annak, hogy a szeretet tele van igazsággal, caritas in veritate, és ebből fakad az igazi fejlődés: nem mi állítjuk elő, hanem ajándékként kapjuk. Ezért a legnehezebb és legbonyolultabb pillanatokban is, azon túl, hogy tudatosan cselekszünk, a szeretetre kell hivatkoznunk. A fejlődés magában foglalja a lelki életre való figyelmet, az Istenbe vetett bizalom tapasztalatának komolyságát, a Krisztusban való lelki testvériséget, a ráhagyatkozást a Gondviselésre és az isteni Irgalomra, a szeretetet és a megbocsátást, az önmagunkról való lemondást, a felebarát felé való megnyílást, az igazságosságot és a békét. (…) Mindez az embertől van, mert az ember létezése alanya, és ugyanakkor Istentől, aki kezdete és vége mindannak, ami érték és megváltásra szorul. Szent Pál írja (1Kor 3, 22-23): „Minden a tiétek: a világ, az élet, a halál, a jelen, a jövő. De ti Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.”