Újra eredeti színeiben tündököl a Michelangelo-festette Pál kápolna a Vatikánban
P. Vértesaljai László SJ beszámolója: Június 30-án, kedden délben a vatikáni Apostoli
Palota Királyi Termében sajtókonferencia keretében ismertették a sajtó képviselőivel
a frissen restaurált „Cappella Paolina”-ban végzett munkálatokat. Giovanni Lajolo
bíboros, Vatikánváros Kormányzósága Pápai Tanácsának elnöke és Antonio Paolucci, a
Vatikáni Múzeum igazgatója számoltak be - többek között - a 2004-ben kezdődött munkálatokról,
melyek révén mostanra teljes egészében eredeti állapotában szemlélhető a Pál kápolna.
Nevét a pápai kápolna nem Szent Pálról kapta, hanem az építtető III. Pál pápáról,
aki 1534 és 1549 között 15 éven át szolgált és uralkodott Péter székében. A Farnese-családból
származó pápa az Apostoli Palota Királyi terme mellett új magánkápolnát akart építtetni
a régi Szent Miklós kápolna helyén. A firenzei Antonio da Sangallo tervezte a téglalap
formájú, nagyjából 20 méter hosszú és 10 méter széles kápolnát. Amikor elkészült III.
Pál pápa Michelangelót bízta meg, hogy a kápolna két védőszentjét, Péter és Pál apostolokat
fesse meg az oldalfalakra. A nagy mester, amint befejezte a Sixtus kápolna Utolsó
ítéletének hatalmas freskóját, azonnal munkába állt az új kápolnában. 1542 és 45 között
festette meg először a kápolna baloldali falára Szent Pál megtérését, majd rögtön
utána a szemközti falra Szent Péter apostol vértanúságát.
A Cappella Paolina
a pápa személyes kápolnája volt, hiszen a Szent Péter bazilikában ekkor még javában
folytak az új templom építésének hatalmas munkálatai. Ebben Michelangelo is érdekelt
volt, hiszen a Szent Péter oltár fölé neki kellett a hatalmas kupolát felépítenie.
Emiatt a Sixtus kápolnában végezték a nagyobb pápai szertartásokat.
A két
téma, Pál megtérése és Péter vértanúsága a pápa magánkápolnájában azonnal ikonográfiai
üzenetet is hordoz: az egyház alapkaraktere a megtérés és a tanúságtétel. Az ellenreformáció
korában, a tridenti zsinat kezdete idején ez a pápai program mintegy az egyház hitvallását
is képviselte, mégpedig Európa uralkodói előtt. A Pál kápolna ugyanis a Királyok terméből
nyílik. Itt fogadták a pápák az uralkodókat kíséretükkel együtt.
Michelangelo
a megadott témákat a rá jellemző abszolút függetlenséggel gondolta el. Az ekkor már
hetvenes éveiben járó idős mester - az Utolsó ítélet gondolataival a szívében, kezében
a két öregkori Pietáját faragó mozdulatokkal – olyan helyzetben ábrázolja az Apostolfejedelmet
és a Népek Apostolát, mely semmiképpen nem a pápaság nagyszerűségét, hanem Isten kegyelmének
mindenhatóságát mutatja. A két apostol a földön fekszik. Pált hatalmas villám teríti
földre, az égen a Sixtus kápolna ítélő Krisztusa emberfeletti erővel jelenik meg:
jobbjával leteríti Pálban a bűnös embert, balja pedig ellentmondást nem tűrő határozottsággal
mutat Damaszkuszra, ahol majd megtapasztalja az Úr kegyelmét, és ahol majd megnyílnak
a szemei.
A kápolna másik falán – ugyancsak nagyjából hatszor hat méter nagyságú
mezőn - Péter apostol alakja látható. Ő is fekszik, a földre terített keresztre helyezték
rá a testét, fejjel lefelé. Arcát fölemeli, szinte kiemelkedik a képből, és a szemlélőre
néz. Tekintete szinte vádló, egyszerre mutatja a sebeket és bántalmakat, melyeket
el kell szenvednie, saját Krisztus-tagadásaitól mindenképpen. Egy biztos, Michelangelo
nem a triumfáló egyházat festette meg, hanem Isten nagyságát, erejét, értelmét, szemben
az egyház emberi gyengeségeivel. Ezek a képek ma is megtérésre intenek Pál példájával,
és ma is tanúságtételt kérnek, Péter őszinteségével. A képeket a századok során
belepte a por és korom. Megfakultak és elsötétedtek. Így váltak ismertté az utóbbi
száz év során. A sajtókonferencia végén, amikor a Királyi teremből a mintegy kétszáz
újságíró belépett a Pál kápolnába, ugyanaz a csodálkozás és elképedés fogta el őket,
bennünket, mint amikor a Sixtus kápolnát bemutatták a nyilvánosságnak. Ragyognak a
színek, mintha a nagy Buonarroti ma festette volna, de ugyanazért: hogy Pállal együtt
megtérjünk és Péterrel együtt tanúságot tegyünk Krisztusról.