"Szeretettartalékok" - P. Federico Lombardi SJ jegyzete

A pápai utazások nem csak azért fontosak, amit mond vagy tesz a pápa, hanem az általa ébresztett érzelmek és szavak miatt is. Az egyik felejthetetlen pillanat az volt, amikor legutóbb San Giovanni Rotondóban az egyik rákbeteg, Anna tanúságot tett a kórházban.

"Nem azt kérdeztem: miért pont én?, hanem azt mondtam magamnak: Miért ne én? Istennek mi a terve velem? és akkor - ahogy a Szűzanya és sok más szent - már nem akartam fellázadni, hanem azt mondtam: Itt vagyok, készen állok". Hogyan éljük meg a halálvárást, a még előttünk álló mindennapokat úgy, hogy valami jót tegyünk az Úrnak? Sosem késő, hogy belépjünk az Úr szőlőjébe és neki dolgozzunk, hogy életünket a jó szolgálatába állítsuk, akárcsak jóindulatú szavakkal vagy apró cselekedetekkel. Anna ma hozzánk is fordul: "Ne hagyjatok egyedül bennünket gondolatainkkal, félelmeinkkel. És ha nem is tudtok mit mondani, ne aggódjatok, elég, ha megfogjátok a kezünket és érezzük, hogy velünk vagytok". "Igaz, hogy szörnyű, félelmetes, amikor megállapítják a rákot, de még szörnyűbb, ha nem vagyunk Isten barátai, ha eltávolodunk az ő szeretetétől" - üzeni még nekünk Anna.

És akkor megértjük, hogy a szenvedés nagy kinccsé is válhat: megértjük, hogy mindannyiunkhoz szól, és azt is megértjük, amit Pio atya mondani akart: "betegek, orvosok, papok legyenek 'szeretettartalékok'. Minél több szeretetet halmoznak fel magukban, annál többet adhatnak másoknak". És nemcsak San Giovanni Rotondóban, hanem az egész világon Krisztus szenvedő arca előtt minden szenvedés szeretetté kellene, hogy váljon - zárja jegyzetét P. Federico Lombardi jezsuita.