2009-06-22 17:08:30

„Új csatornákon keresztül kell hirdetni korunk emberének az evangéliumot, amelynek eredeti forrása azonban változatlan: Jézus Krisztus” – mondta a pápa a papoknak, szerzeteseknek és fiataloknak


A pápa vasárnap délután fél 6-kor, a San Giovanni Rotondo-i Szent Pio templomban találkozott a térség papjaival, szerzeteseivel, szerzetesnőivel és a fiatalokkal. A Szentatya először rövid imába és adorációba mélyedt a Legszentebb Oltáriszentség kápolnájában, majd a templomban beszédet mondott az egybegyűltekhez.
Emlékeztetett rá, hogy június 19-én pénteken, Jézus Szentséges Szíve ünnepén, amely a papok megszentelődésének napja, megnyitotta a papság évét. Ennek során tisztelettel emlékezünk Vianney Szent János, az arsi plébános halálának 150. évfordulójára. A pápa az alkalomra írt levélben hangsúlyozta: rendkívül fontos a papok életszentsége az egyház élete és küldetése szempontjából. Mint az arsi plébános, így Pio atya is a papi szolgálat méltóságára és felelősségére emlékeztet bennünket – mondta a Szentatya. Az Oltáriszentség iránti szeretetből fakadt számára is az a készség, hogy fenntartás nélkül befogadjon minden hívőt, főleg a bűnösöket. Vianney Szent János egy nehéz történelmi időszakban minden eszközzel arra törekedett, hogy plébániai híveivel felfedeztesse a bűnbocsánat szentségének szépségét. A garganói szerzetes is a lelkek gondozásának szentelte egész életét. Hány ember változtatta meg életét Pio atya türelmes papi szolgálatának köszönhetően, milyen sok órát töltött a szent a gyóntatószékben! – emlékeztetett rá Benedek pápa.

Pio atya életének másik nagy tanítása, hogy ráirányította figyelmünket az ima értékére és szükségességére. Saját magáról csak ennyit mondott: „Nem vagyok más, mint egy szegény barát, aki imádkozik”. Mindenütt valóban alázattal, bizalommal és kitartóan imádkozott. Minden keresztény lelkiségének ez az alapvető pontja, de még inkább a szerzeteseké és szerzetesnőké, akik a szegénység, tisztaság és engedelmesség gyakorlásával közelről kívánják követni Krisztust. Napjaink szekularizált társadalmaiban olykor elbátortalanodhatunk, amikor a hit megfogyatkozását tapasztaljuk. Minden bizonnyal új csatornákon keresztül kell hirdetni az evangéliumi igazságot napjaink embereinek. Mivel azonban a keresztény hit alapvető lényege változatlan, szükséges, hogy visszatérjünk eredeti forrásához, Jézus Krisztushoz. Pio atya élete azt bizonyítja, hogy csak a Keresztre feszített Jézussal való bensőséges kapcsolat képes az evangélium örömének és gazdagságának átadására még a távolállók számára is.

A pápa külön szólt a fiatalokhoz, akik nagy számban és nagy lelkesedéssel jelentek meg, hogy találkozzanak vele. Az őket érintő problémák közül kiemelte a munkanélküliség jelenségét, amely drámai módon sújtja a dél-olaszországi fiatalokat. Az egyház nem hagyja magukra őket, ők se hagyják el az egyházat – mondta a pápa. Kövessék Jézust, aki soha nem árulja el bizalmukat, soha nem vezeti őket téves utakra. Végül a Kegyelmek Szűzanyja oltalmáért fohászkodva adta áldását a jelenlévőkre és az egész egyházmegyére.







All the contents on this site are copyrighted ©.