2009-06-17 17:37:50

Vallási vezetők összefogása a válság megoldásáért 


„A jelenlegi világválságban a vallások szerepe nem az, hogy megoldást kínáljanak a gazdasági problémákra, hanem az, hogy lelki támaszt nyújtsanak a közjó keresésében.” Giuseppe Molinari L’Aquila érseke ezekkel a szavakkal nyitotta meg június 16-án L'Aquilában a világ vallási vezetőinek IV. kétnapos találkozóját, amelyet az Olasz Püspöki Konferencia és az olasz külügyminisztérium együttesen szervezett. Az abbruzzói székvárosban a Dóm-téren gyűltek össze, ugyanott, ahol júliusban a G8 országok vezetői találkoznak majd. A 129 vallási vezető többek között az élelmiszerbiztonságról, az egészségről, a nevelésről és a békéről tanácskozott.

XVI. Benedek pápa a szerdai audiencián angolul üdvözölte a vallásközi találkozó résztvevőit, majd megállapította: a vallások sokat segíthetnek a politikai vezetőknek, hozzájárulva a békéhez. A "vallási G8 találkozó" olyan kezdeményezés, amely az alapvető lelki értékeket hangsúlyozza minden ember számára. "Biztos vagyok benne, hogy ez az esemény felhívja majd a világ politikai felelőseinek figyelmét a vallások jelentőségére, amelyet a társadalom szövetében betöltenek. A csúcstalálkozó a vezetők azon kötelességére is emlékeztet, hogy a közjót elősegítő törvényeket hozzanak és ilyen politikát folytassanak" - mondta még XVI. Benedek pápa.

Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke is az etikai megközelítésre helyezte a hangsúlyt. Az intézmények felelősei végezzenek lelkiismeret-vizsgálatot: a politika, a gazdaság és a törvények tényleg az Isten képére és hasonlatosságára teremtett embert szolgálják-e? Globalizált világunkban irányt kell mutatnunk nekik, hogy valós szolidaritás szülessék - tette hozzá.

A vallási találkozó végén nyilatkozatot tesznek közzé. A résztvevőket fogadta Giorgio Napolitano olasz államfő is, aki szerint lényegbevágó visszaállítani a lelki és erkölcsi értékrendet, amely az elmúlt években hiányzott a gazdasági és politikai döntéshozásból. Ezeket az értékeket éppen a világvallásokban találjuk. Teljes mértékben elismerjük a vallás jelenlétét és értékét a közéletben - mondta még az olasz elnök.

Giuseppe Molinari érsek a vallási vezetők L'Aquila-i látogatásakor meghatottan idézte föl, hogy a földrengés sújtotta lakosság megtapasztalhatta a szolidaritás, a szeretet és a reménység számtalan jelét, amely a világ minden részéről érkezett hozzájuk. Emlékeztetett V. Celesztin pápa alakjára, akinek korában L'Aquilát belső politikai harcok dúlták. Ő adta ki az ún. megbocsátás bulláját, amellyel teljes búcsút engedélyezett. A megbocsátás, a kiengesztelődés példáját követve a vallási vezetőknek ma is a párbeszédre kell törekedniük, hogy a béke apostolai legyenek - buzdított Giuseppe Molinari érsek.

Vincenzo Paglia püspök, az Olasz Püspöki Konferencia ökumenikus és vallásközi bizottságának elnöke annak a véleményének adott hangot, hogy a hit nem bezárja, hanem megnyitja a vallásokat és az embereket. Ezért a hívő emberek felelősséggel tartoznak a világ jövőjéért. A vallási dimenziót nem lehet mellőzni - figyelmeztetett.

Paulosz etiópiai ortodox pátriárka is emlékeztetett az április 6-i földrengésre, amelyről a médiából értesültek. A világ vallási vezetőinek nevében is imáiról biztosította az áldozatok hozzátartozóit. Nem szabad elfeledkeznünk a világ másik részén szenvedő emberekről, azokról, akiket üldöznek, vagy háborúban kénytelen élni. A vallási képviselők el akarják juttatni üzenetüket a világ politikai vezetőihez, hogy együttműködjenek velük a föld szépségeinek megőrzéséért.







All the contents on this site are copyrighted ©.