Szentmártoni Mihály S. J. elmélkedése Úrnapjára

AZ OLTÁRISZENTSÉG - HITÜNK SZENT TITKA
(Kiv 24, 3-8; Zsid 9, 11-15; Mk 14, 12-16. 22-26)

Úrnapja ünnepének első olvasmánya a Kivonulás könyvéből vett szakasz, amelyben a szent író elmondja a szövetség megkötésének eseményét Isten és a nép között. Ezt a szövetséget Mózes állatok vérével hitelesítette, amelyben az egyházatyák Krisztus vérének előképét látták.

A második olvasmányban a Zsidóknak írt levélben arról olvasunk, hogy az új szövetség nem bakok vagy borjak, hanem Jézus Krisztus vére árán nyerte el hitelességét.
Az Evangéliumban Szent Márk elmondja az Oltáriszentség alapítását. Jézus szavak és cselekmények útján ünnepli az első szentmisét: kezébe vette a kenyeret, majd a borral teli kelyhet és elmondta az átváltozás szavait: „Ez az én testem”, „Ez az én vérem”.

Úrnapja az Oltáriszentség ünnepe. Szép ez a magyar szó: Oltáriszentség. Nem lehet módosítani, mert akkor elveszíti eredeti értelmét. Ezt azért fontos tudatosítanunk, mert ma, sajnos, valahogy túl könnyen kimarad a „szent” jelző hitünknek még legszentebb valóságaiból is. Valamikor szentostya volt, ma csak ostya, szentáldozás, ma csak áldozás, szentmise, ma csak mise, és így tovább. Fontoljuk meg, hogy vannak olyan valóságok, amelyek szentek, amelyek előtt nem lehet neutrálisan megállni, hanem nagy tisztelettel, vagy éppenséggel hódolattal kell megállnunk. Ilyen valóság az Oltáriszentség, hitünk legszentebb titka.
Fontoljuk meg ezért az Oltáriszentség előtti magatartásunkat. Három magatartásban kell megmutatkoznia: ünneplés, hódolat, kontempláció.

A Szentmisét és a Szentségeket ünnepeljük. A lelki életben fontos szerepet játszik az, hogyan használjuk a szavakat. Sajnos, már valahogy megszoktuk, hogy „misére megyünk”, hogy „áldozunk”, vagy hogy „megkereszteljük a gyereket”. Ezek nem a legalkalmasabb kifejezések a szentségekre vonatkozóan. A Katolikus Egyház Katekizmusa az „ünnepelni” igét használja, pl. a liturgiát ünnepeljük, majd pedig szépen kifejti az ünneplés fontosságát és mibenlétét. Négy kérdést tesz fel, amelyekre világos megfogalmazásban megadja a választ is: Ki ünnepel? Hogyan ünnepeljünk? Mikor ünnepeljünk? Hol ünnepeljünk?

Ki ünnepel? A szentségi liturgia ünneplői az egész közösség, ki-ki a maga állapotának megfelelően aktívan részt vesz a liturgikus cselekményben.

Hogyan ünnepeljünk? A szentségi ünneplés Isten gyermekeinek Atyjukkal való találkozása Krisztusban és a Szentlélekben. Ez a találkozás szavak és cselekmények által történik; az ünneplés szépségéhez tartozik az, hogy a szövegeket szépen olvassuk, a cselekményeket (pl. keresztvetést, térdhajtást, stb.) elegáns módon végezzük.

Mikor ünnepeljünk? Mindenek előtt vasárnap az a nap, amikor ünnepeljük Krisztus feltámadását. Ezen felül az Egyház a liturgikus év során ünnepnapokat jelöl meg, amelyek felemelik lelkünket.

Hol ünnepeljünk? Az ünneplés természetes helye a templom, az „imádság háza”, amely legyen szép, áhítatra hangoló és alkalmas a szertartások végzésére, hiszen az Eucharisztia ünneplésének és őrzésének a helye, és ide gyűl egybe a hívő nép; itt talál segítséget és vigasztalást az, aki imádja az áldozati oltáron értünk felajánlott és jelenlévő Isten Fiát, Üdvözítőnket. (vö. 1181 szám).

Az Oltáriszentség tisztelete a XIII. században erősödött fel, amikor IV. Orbán pápa bevezette Úrnapjának ünnepét. De a liturgikus ünnepen túl, a hívő nép más módon is igyekezett kimutatni Urunk valós jelenlétének tiszteletét a szentostyában: az úrnapi körmenet, a gyakori szentségimádás és a szentségi áldás lettek a legkedvesebb jámborsági gyakorlatok. Ezeknek közös célja az volt, amit az Úrnap ünnepének alapítási bullája is megjelölt: hálát adni Krisztusnak az Oltáriszentségért, elégtételt nyújtani a szentmise iránt mutatott közömbösségért, méltón felkészülni a szentáldozásra. Ezek a célkitűzések ma is aktuálisak, hiszen az Oltáriszentség hitünk szent titka, amint ezt minden egyes szentmisében hittel és szeretettel, csodálattal és hálával valljuk.