2009-06-10 16:20:15

Az élet kultúrájáért dolgozunk – nyilatkozta az Egészségügyi Pápai Tanács új elnöke


A vatikáni dikasztérium június 9-én ülést tartott a következő hónapok eseményeiről, különös tekintettel a 2010. február 11-i Betegek Világnapjára. Az ünnepnap két évfordulót is magába foglal: az Egészségügyi Pápai Tanács fennállásának és II. János Pál Salvifici Doloris k. enciklikájának 25. évfordulóját. A tanácskozást Zygmunt Zimowski c. érsek, a dikasztérium új elnöke vezette. 2002-ig 19 éven át a Hittani Kongregációban dolgozott az akkori Joseph Ratzinger bíborossal.

A Vatikáni Rádiónak nyilatkozva a lengyel Zimowski érsek felidézte azokat az alkalmakat, amikor II. János Pállal ebédelhetett. Mély nyomot hagyott benne az akkori pápa egyik mondata: „Alig emlékszem édesanyámra, de tudom, hogy sokat szenvedett”. Az érsek véleménye szerint éppen az édesanyja hiánya volt az oka nagy Mária tiszteletének, mert amikor földi édesanyja már nem volt vele, Szűz Máriához, az égi édesanyához fordult.

Az Evangelium Vitae k. enciklikáról szólva elmondta, hogy II. János Pál ebben hangsúlyozza: az ember élete Istentől származik. Az élet szentségéből fakad sérthetetlensége, amely az ember szívébe van írva a kezdetektől. Ma azonban tanúi vagyunk annak, hogy az élet sérthetetlenségét nem tartják tiszteletben. Küzdenünk kell az élet kultúrájáért: a születéstől természetes alkonyáig – mutatott rá az Egészségügyi Pápai Tanács új elnöke.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének közelmúltbeli genfi konferenciáján, amely avilágválság és az emberi élet témájával foglalkozott, részt vett és felszólalt Zimowski érsek. Kiemelte, hogy a vatikáni dikasztérium is látható lépést kíván tenni az afrikai gyermekekért, akiket a válság hatása erősebben sújt. Kórház illetve egészségügyi struktúra építését tervezik, amely majd tanúsítja a pápai tanács érzékenységét a rászorulók, elsősorban a gyermekek iránt.
A Salvifici Doloris k. enciklika megjelenésének 25. évfordulója kapcsán Zimowski püspök emlékeztetett rá, hogy a dokumentum az emberi élet és a szenvedés értelméről szól. Ez az első ilyen témájú enciklika az egyház történetében. Az Egészségügyi Pápai Tanács felkéri XVI. Benedeket, hogy a szentmisét ő maga mutassa be a Betegek 18. Világnapja alkalmából a Szent Péter bazilikában. Számos szenvedőt, rászorulót, elhagyatott embert kívánnak meghívni a szertartásra, akik szenvedésüket a sokat támadott egyházért és a Szentatyáért akarják felajánlani.







All the contents on this site are copyrighted ©.