2009-06-08 09:49:45

„Tienanmen 20 évvel később is nyílt seb marad” – milánói megemlékezés


A két évtizeddel ezelőtti pekingi tragédiáról emlékeztek meg június 4-én, csütörtökön Milánóban a Pápai Külmissziós Intézet (PIME) központjában. A találkozó főszereplője volt P. Giancarlo Politi, aki szemtanúként élte meg a kínai közelmúlt történelmének e véres fejezetét.

A Tienanmen tér továbbra is félelmet kelt – mondta a misszionárius atya, aki éveken át volt az AsiaNews Hong Kong-i tudósítója. P. Politi közvetlen közelről látta a 20 évvel ezelőtti diáktüntetést, amelyről ma is mélyen hallgat a hivatalos kínai cenzúra. Nem hozták nyilvánosságra a felvonulók nevét, az áldozatok számát. A tüntetők rokonai közül még ma is sokan élnek száműzetésben vagy börtönben. A Tienanmen tér a Nyugatot is félelemmel tölti el – mondta Politi atya -, mivel nem meri felemelni szavát a kínai óriás ellen, amellyel jó üzletet lehet kötni, elfeledkezve az olyan kérdésekről, mint az „emberi jogok”, vagy a „szabadság”.

A kép, amely bejárta az egész világot, és amely egy fiatalt ábrázol, amint leállít egy tankot a Tienamen téren az utolsó fénykép arról a mozgalomról, amely veszéllyel fenyegette a hatalmas ázsiai országot.

A tiltakozás napjaiban a Nyugat figyelme valószínűleg csak a pekingi térre összpontosult, holott országszerte tüntetésekre került sor. A rezsim attól félt, hogy a tüntetés tovább terjed és a diákokhoz csatlakoznak munkások, egyetemi tanárok is. Tehát a helyzet veszélyes volt – mondta P. Giancarlo Politi misszionárius. 1989-ben – a tömegmészárláson túl – a kínai párt veszítette el a csatát. Elszalasztotta annak a lehetőségét, hogy belülről megújuljon. Nem fogadta el a politikai hatalom kiszélesítését, a demokrácia felé való haladást. Ez az alapelv volt a vesztes. 20 évvel az események után még beszélni sem lehet róla. A tüntetés öröksége azonban azt erősíti meg, hogy az emberek igénylik jogaik tiszteletben tartását, és egyetlen kormány sem sértheti meg ezt a méltóságot – tette hozzá P. Politi. A milánói megemlékezésen a résztvevők megtekinthettek egy videofilmet, amely a Tienanmen téren történt tiltakozó megmozdulásról idáig ismeretlen képsorokból állt.

Hong Kong-ban csütörtökön este 150 ezren vettek részt azon a virrasztáson, amelyet minden évben megrendeznek a város Victoria parkjában, hogy emlékezzenek a Tienanmen téren történt mészárlás áldozataira, igazságosságot és demokráciát követeljenek Kínában. Az AsiaNews hírügynökség tájékoztatása szerint Donald Tsang Hong Kong-i főkormányzó arra szólította fel a sziget lakosságát, hogy felejtsék el Tienanment, inkább összpontosítsanak az azóta elért gazdasági eredményekre. Ennek ellenére a fáklyás virrasztáson mintegy 50 ezer volt a 20 éven aluli fiatal, akik még nem éltek a tömegmészárlás idején. A szervezők erre utalva rámutattak: fontos, hogy átadják az emlékezet lángját az új nemzedékeknek. A virrasztáson sok katolikus is részt vett, akik előzőleg imatalálkozót tartottak a Victoria parkban az Igazságosság és Béke egyházmegyei hivatalának kezdeményezésére.







All the contents on this site are copyrighted ©.