Hívő szívvel követni Jézust – P. Szentmártoni Mihály elmélkedése a Szentháromság ünnepére

Az évközi tizedik vasárnap első olvasmánya a Második Törvénykönyvből vett szakasz, amelyben a szent író figyelmezteti Izrael népét kiválasztottságára. Az olvasmány tartós üzenete, amely minket is érint, hogy mindez az élő Isten műve. Isten ma is él és működik, mi is az Ő választottai vagyunk.

A második olvasmányban Szent Pál elmélyíti a kiválasztottság fogalmát és kifejti, hogy Isten gyermekei vagyunk, ezért nem kell félnünk semmitől sem.

Szent Máté evangélista beszámol Jézus utolsó megjelenéséről. Ez a búcsú pillanata, de amely nem könnyek között történik, hanem örömben. Jézus ugyanis megígéri tartós jelenlétét tanítványainak életükhöz és küldetésükhöz. Fontoljuk meg e találkozás néhány körülményét.

Először, a találkozás és a búcsú azon a helyen történt, amelyet Jézus választott ki. Így olvassuk: „A tizenegy tanítvány elment Galileába, arra a hegyre, ahová Jézus rendelte őket.” Nem a tanítványok választották ki tehát a helyet, ahol Jézussal szerettek volna találkozni, hanem Jézus jelölte meg nekik az időpontot és a helyet. Ez üzenet nekünk is. Az Istennel való találkozást nem mi határozzuk meg, hanem Isten a kezdeményező. Nekünk engedelmeskednünk kell a belső hívásoknak. Fontos, hogy higgyünk abban, hogy minket is Isten rendelt oda, ahol éppen vagyunk. Hinnünk kell abban, hogy házastársunkat Isten adta nekünk, nem pedig véletlen műve, hogy összeismerkedtünk, hogy gyermekeink Isten ajándéka, vagyis Ő bízta őket ránk.

Másodszor megtudjuk, hogy a tanítványok leborultak Jézus előtt. A tanítványok mindig is tisztelettel viseltettek Jézus iránt, de olyan tisztelettel, amilyen kijárt a Mesternek, vagy a Tanítónak. Itt egészen másmilyen magatartást tanúsítanak: felismerték Jézusban Isten Fiát, aki előtt most hódolattal leborulnak. Ez üzenet nekünk is. Istenhez való viszonyunkat mindig a hódolat magatartásának kell jellemeznie. Itt felül kell vizsgálnunk a szent helyek és szent dolgok iránti viszonyulásunkat.

Harmadszor megtudjuk, hogy Jézus odalépett hozzájuk és szólt hozzájuk. Érdekes megfigyelni, hogy korábban, a feltámadás előtt, az apostolok sok mindent kérdeztek Jézustól, faggatták őt kilétéről, az utolsó ítélet napjáról, a mennyországról. A feltámadás után már nem kérdeznek semmit, hagyják, hogy Jézus szóljon hozzájuk. Ez üzenet nekünk is. Sok mindent nem értünk Isten terveiből, ezért néha csak úgy özönlenek belőlünk a kérdések olyannyira, hogy alig engedjük Istent szóhoz jutni, hogy válaszoljon kérdéseinkre. Pedig Isten hozzánk is beszél: a Szentírás, az Egyház tanítása, a lelkiismeret által szól hozzánk. Csakhogy néha annyira zajos körülöttünk a világ, hogy nem halljuk a szavát. A lelkiélet titka abban áll, hogy a nagyvilág forgatagában is tudunk csendet teremteni lelkünkben.

Negyedszer, Jézus hivatkozik arra, hogy Ő kapott minden hatalmat égen és földön. Hasznos megfigyelni, hogy a feltámadás után Jézus nem kér semmit, hanem követel, parancsokat oszt. A feltámadás előtt meghívott embereket, hogy legyenek tanítványai, egyeseknek, mint pl. a gazdag ifjúnak, javasolta, hogy lépjen a nyomába, de nem követelte meg tőle. A feltámadás után Jézus nem hív, hanem küld, nem kér, hanem parancsol.

Ez üzenet nekünk is. A lelkiéletben Jézus az, akinek hatalma van megkövetelni tőlünk olyan dolgokat is, amelyeket első tekintetre nem értünk, vagy amely ellen lázad a természetünk. De ha engedelmesen rábízzuk magunkat gondviselő szeretetére, akkor kegyelme elkísér bennünket, bárhová is vigyen az utunk. Aki hívő szívvel követi Jézust, annak nem kell félnie attól, hogy eltéved.