2009-06-03 17:53:25

„Hazavisszük magunkkal a Szentatya üzenetét a kiengesztelődésről” – interjú Horváth Zoltán plébánossal


A budapesti Avilai Nagy Szent Teréz plébánia plébánosa a szerda délelőtti általános kihallgatás után kereste fel stúdiónkat. A Szentatya magyar nyelvű köszöntésére utalva kifejtette, hogy társadalmi szinten csak akkor valósulhat meg a kiengesztelődés, ha ez előbb az egyes emberek között létrejön. Horváth Zoltán atya a plébánia híveivel és a Teréz-város lakóival már évek óta küzd a Nagymező utcai platánfák megmentéséért. Most beszámol arról a végzésről, amelyet három héttel ezelőtt kapott kézhez, és amelynek értelmében a hatóságok nem engedélyezik a fák kivágását és a tervezett mélygarázs megépítését. A téma kapcsolódik XVI. Benedek pápa pünkösdi homíliájához, amelyben a Szentatya a Szentlélek szele metaforáját használta fel, hogy ismételten figyelmeztessen: amennyire fontos a tiszta levegő a tüdő, a fizikai élet számára, ugyanolyan értékes az egészséges levegő, vagyis a hiteles szeretet a szív, a lélek számára. A teremtett világ védelme tehát szorosan összefügg belső tisztaságunkkal.

Zoltán atya emlékeztet még a Teréz-templom felszentelésének 200. évfordulójára, amelyre 1809. decemberében került sor. A jubileum alkalmából a plébánia hívei két turnusban, augusztusban és szeptemberben elzarándokolnak a templom védőszentje, Avilai Nagy Szent Teréz szülőföldjére. RealAudioMP3







All the contents on this site are copyrighted ©.