2009-05-23 17:56:36

„Az ír helyi egyháznak a gyermekvédelem legbiztonságosabb eszközévé kell válnia” – nyilatkozta a „The Irish Catholic” munkatársa


A május 20-án Írországban közzétett jelentés, amely a múlt században a gyermekek ellen elkövetett visszaéléseket tárja fel, mélyen megrendítette a helyi egyház híveit. A dokumentum a kormány által felállított bizottság csaknem tízéves munkájának eredményeit foglalja össze. Tanúvallomásokat tesz közzé azokról a visszaélésekről, amelyeket gyermekek ellen követtek el az elmúlt évtizedekben az egyház által fenntartott nevelőintézetekben. A vizsgálat 18 szerzetes kongregációra terjedt ki.

Michael Kelly, a legfontosabb írországi katolikus hetilap igazgatóhelyettese a Vatikáni Rádiónak adott nyilatkozatában megállapította, hogy a jelentés rendkívül nagy pusztító erővel hatott a közvéleményre. A fizikai, szexuális és lelki visszaélések áldozatai évtizedeken át szenvedtek azért is, mert nem hallgatták meg őket, nem hittek nekik. A különböző szerzetes kongregációk és oktatási intézmények, nem törődve a gyermekek biztonságával, próbálták megakadályozni a botrány kitörését.

A 2500 oldalas jelentés az ír történelem rettenetes korszakának nagyon hosszú és szomorú katalógusa. Arról is beszámol, hogy a gyermekeknek nem volt elég ennivalójuk, gyakran a szemétben turkálva vagy állatoknak szánt eledellel táplálkozva tartották fenn magukat. A jelentés szörnyű csapás az ír helyi egyháznak. Azonban sajnos ez még csak a kezdet – mondta a katolikus hetilap képviselője. Ebben az évben két újabb jelentés lát még napvilágot, ezek közül az egyik a kétszáz plébániát számláló dublini főegyházmegye papjai által állítólagosan elkövetett szexuális visszaéléseket tárgyalja.

Írországban júniusban kezdődik meg az újraevangelizálás, amely során remélhetőleg sokan visszatérnek az egyházba. A történteken nem lehet változtatni, soha nem lehet visszaadni az embereknek azt, amitől megfosztották őket. Voltak olyanok, akik a kérdéses intézetekben még névvel sem rendelkeztek, csak számokkal jelölték őket – mondta az ír katolikus újságíró.
Az egyháznak biztosítania kell, hogy az elkövetők ellen komoly eljárást indítanak, és garantálnia kell, hogy soha többé nem teszi lehetővé a gyermekekkel való visszaélést – nyilatkozta a Vatikáni Rádióban Michael Kelly, a „The Irish Catholic” c. ír hetilap igazgatóhelyettese.







All the contents on this site are copyrighted ©.