2009-05-18 11:25:32

„Még idén júniusban összehívják az oroszországi katolikus-ortodox teológiai vegyes bizottságot” – interjú a moszkvai apostoli nunciussal


Május 13-án, a fatimai Szűzanya liturgikus ünnepén Hilarion Alfejev érsek, a moszkvai ortodox pátriárkátus külügyi osztályának vezetője az orosz főváros melletti Szent Dániel kolostorban találkozott Antonio Mennini érsekkel, apostoli nunciussal.

A moszkvai pátriárkátus által kiadott közlemény is leszögezi, hogy a találkozó, amelyet a nuncius kért, a kölcsönös megértés és nyitottság légkörében zajlott. A felek megvitatták az oroszországi ortodox és katolikus hívek közötti kapcsolatok jelenlegi helyzetét. Szó esett továbbá azokról a kérdésekről is, amelyek a Teológiai Vegyes Bizottság által megkezdett katolikus-ortodox párbeszéd jövőjét illetik.

Antonio Mennini érsek a következőket nyilatkozta rádiónknak: „A találkozót a szívélyes légkör, a nyitottság jellemezte. Hangsúlyoztuk a helyi katolikus-ortodox vegyes bizottság munkájának pozitív jellegét. Hilarion érsek egyetért abban, hogy júniusban, még a nyár kezdete előtt össze kell hívni egy ülést. Hangsúlyozta, hogy a bizottság eddigi munkája jó eredményeket ért el a felek közötti félreértések, előítéletek leküzdése terén. Arra is rámutatott, hogy nagymértékben javultak a nunciatúrával illetve a moszkvai érsekkel való kapcsolatok. A jelenlegi baráti légkör kedvez az együttműködés folytatásának, új utak keresésének” – mondta Mennini érsek.

Hilarion volokalamszki érsekkel közösen megállapították, hogy egyesíteni kell a két egyház erőfeszítéseit a keresztény értékek közös hagyományainak megőrzésére. A moszkvai pátriárkátus külügyi osztályának vezetője azt javasolta, hogy hozzanak létre egy katolikus-ortodox szövetséget a spirituális és erkölcsi értékek védelmére, az egyre terjedő szekularizmussal és materializmussal szemben – mondta még beszámolójában Mennini érsek, a Szentszék oroszországi képviselője, majd így folytatta: „Hilarion érsek fontosnak tartja azt a tényt, hogy sok ortodox püspököt személyesen felkeresek, mivel ez növeli a bizalmat.”

Antonino Mennini érsek, apostoli nuncius a következő személyektől vitt levelet Hilarion érseknek: Tarcisio Bertone bíboros államtitkár, Gianfranco Ravasi érsek, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke, Dominique Mamberti érsek, a vatikáni államközi kapcsolatok titkára. Az apostoli nuncius arról is meggyőződhetett, hogy Hilarion érsek nagyra értékeli a Szentatyát, mint ahogy az orosz nép is nagy elismeréssel tekint a pápa tevékenységére, a hagyomány iránti hűségére.

Itt jegyezzük meg, hogy Hilarion Alfejevet, aki 2003. május 7-től kezdve 2009. március 31-ig a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja volt, Kirill pátriárka április 20-án emelte érseki rangra az ortodox húsvéthétfői liturgia során a Kreml Mária Elszenderülése székesegyházában.







All the contents on this site are copyrighted ©.