2009-05-09 17:35:19

A vallás eltorzul, amikor a tudatlanság, az előítélet és az erőszak szolgálatába állítják - mondta a pápa a madabai katolikus egyetem alapkövének megáldásakor


A Nébó-hegyről XVI. Benedek az Ammantól mintegy negyven kilométerre található Madaba városába autózott. A már 4500 éve lakott települést a Biblia is említi Medeba néven, mint a moabiták lakhelyét. A város arról vált híressé, hogy a Szent György görög-ortodox templom építésekor 1869-ben itt találták meg az ún. Madabai térképet. Egy VI. századi bizánci templom mozaikpadlójáról van szó, mely a Szentföldet ábrázolja. Ebben a városban született Fouad Twal jeruzsálemi latin pátriárka is. Ma Jordánia ötödik legnagyobb lélekszámú települése, melyet évente többszázezren keresnek föl.

Madaba keresztény negyedében épül a Jeruzsálemi Latin Pátriárkátus egyeteme, amelynek alapkövét szombaton délelőtt megáldotta XVI. Benedek pápa. Az ünnepi eseményen mondott beszédében kifejtette: "Az Istenbe vetett hit nem szünteti meg az igazság keresését; éppen ellenkezőleg, elősegíti azt... Természetesen a vallás is letérhet a helyes útról, amiként a tudomány, a technológia, a filozófia és az igazság keresésének minden egyéb módja. A vallás eltorzul, amikor kénytelen a tudatlanságot, az előítéleteket, a megvetést, az erőszakot, mások kihasználását szolgálni. Ebben nemcsak a vallás elfajulását látjuk, hanem az emberi szabadság megromlását, az elme beszűkülését és elborulását. Ennek elkerülése azonban nem lehetetlen - figyelmeztetett még a pápa a madabai katolikus egyetem alapkőletételekor.







All the contents on this site are copyrighted ©.