2009-04-15 16:13:06

A vatikáni szóvivő mérlege és jókívánságai XVI. Benedek pápa születésnapjára


Április 16-án ünnepli a Szentatya 82. születésnapját. Három nappal később megválasztásának negyedik évfordulójára emlékezünk. Ebből az alkalomból P. Federico Lombardi jezsuita interjút adott a Vatikáni Rádiónak.

Az elmúlt egy év főbb eseményeiről szólva kiemelte a pápa négy nemzetközi apostoli útját, amelyet négy különböző földrészen tett. Éppen egy évvel ezelőtt az USA-ban tartózkodott, beszédet mondott az ENSZ-ben. Ezt követte a nyári Ifjúsági Világtalálkozó, amelyre az ausztráliai Sydney-be utazott. Harmadikként Franciaországot kereste föl, majd legutóbb Afrikában járt. Valamennyi helyszínen nagy örömmel fogadták a Szentatyát és üzenetét. A világegyház számára kiemelkedő esemény volt a püspöki szinódus Isten Szaváról, amelyen a világ püspökei nagy számban vettek részt. Nem szabad elfeledkeznünk Benedek pápa mindennapos tanításáról sem, amelyet a szentbeszédeken, katekézisen keresztül fejt ki - figyelmeztetett a vatikáni szóvivő. Kulturális, teológiai és spirituális szempontból egyaránt nagy kincset képvisel mindez a keresztények számára.

Az elmúlt évben nehéz pillanatokat is át kellett élnie XVI. Benedek pápának. Kétségkívül a legszembeötlőbb az a vita, amely a lefebvrista püspökök kiközösítésének visszavonásával kapcsolatban robbant ki, ezen belül is Williamson püspök Holokauszt-tagadó megnyilatkozásai miatt. Hogy ezt miként élte meg a pápa? Elég elolvasni levelét, amelyet a világ püspökeihez intézett. Rendkívüli ez a dokumentum, nagyon személyes, mélyenszántó, és főként ismételten leszögezi pápasága legfőbb célkitűzését: elvinni Istent az emberekhez. A kiengesztelődés, az irgalmasság parancsát követve vonta vissza a kiközösítést. A levélben megmutatkozik hitének ereje, a szeretet és a spirituális felelősség, amelyet Isten népe és az emberiség iránt táplál.

A mások iránti érzékenységéről, figyelmességéről, mély emberi érzéseiről adott tanúbizonyságot a Szentatya az abruzzói földrengés kapcsán is. Nagy fájdalommal élte meg a lakosság szenvedését és amint a logisztikai, szervezési feltételek megengedik, személyesen megy el hozzájuk. Ez a szomorú esemény egybeesett Krisztus halála és feltámadása ünneplésével is, s a pápa nem mulasztotta el egy ízben sem, hogy megemlékezzen a szertartásokon az áldozatokról.

Közeledik szentföldi apostoli útjának időpontja. A hit és a béke zarándoklata lesz ez egy olyan földön, ahova a kiengesztelődés, a megbocsátás és a béke üzenetét akarja elvinni. Az "Urbi et orbi" üzenetben maga a pápa fogalmazta meg, hogy Krisztusnak ma olyan emberekre van szüksége, akik az igazságosság, az igazság, az irgalom, a megbocsátás és a szeretet fegyverével küzdenek.

A Vatikáni Rádiónak adott interjújában végül P. Federico Lombardi jezsuita személyes jókívánságait fogalmazta meg Benedek pápa születésnapja alkalmából. Először is azt kívánta, hogy a Szentatya minél tovább végezhesse péteri szolgálatát, segítse az embereket, hogy Istennel találkozzanak. Bárcsak hamarosan elolvashatnánk Jézusról írt könyvének folytatását! - tette hozzá. A mai kultúra és mentalitás negatív jegyeinek jogos kritikája mellett remélhetőleg sikerül a pápának megértetnie a világgal, hogy a legfőbb üzenet a szeretet, amely az ember javát szolgálja, s ez nem más, mint a kiengesztelődés Istennel és embertársainkkal.







All the contents on this site are copyrighted ©.