XVI. Benedek pápa 2009-es húsvéti „Urbi et orbi” üzenete magyar felirattal

Felhívjuk honlapunk látogatóinak figyelmét, hogy a XVI. Benedek pápa 2009-es húsvéti "Urbi et orbi" üzenetéről készült videofelvételt magyar nyelvű felirattal követhetik a következő weboldalon:
http://www.youtube.com/vatican
A videó jobb oldalán piros mezőben látható fehér, felfelé mutató nyílra kattintva egy piros mezőben CC felirat jelenik meg. Az ettől balra lévő fekete nyílra kattintva jutnak el a magyar nyelvű (Hungarian) felirathoz.

A Szentatya a húsvétvasárnapi ünnepi szentmise bemutatása után a Szent Péter bazilika központi erkélyéről elmondta hagyományos üzenetét, amelyet hívek milliói követhettek a rádión és a televízión keresztül. Az üzenetet teljes terjedelmében tesszük közzé, Pákozdi István atya, egyetemi lelkész fordítását felhasználva.

Kedves Testvéreim Rómában és az egész világon!
Szent Ágoston szavaival fogalmazom meg mindannyiatoknak szívből jövő húsvéti jókívánságaimat: „Resurrectio Domini, spes nostra – az Úr föltámadása a mi reménységünk” (Sermo 261,1). A nagy püspök ezzel a megállapítással tanította híveit arra, hogy Jézus feltámadt értünk, hogy akik halálra voltunk szánva, nehogy kétségbe essünk, arra gondolva, hogy a halállal az élet teljesen véget ér; Krisztus azért támadt föl, hogy reménységet adjon nekünk (vö. uo.).
Valóban, az emberi egzisztenciát érintő legaggasztóbb kérdések egyike éppen ez: mi van a halál után? Erre a talányra a mai ünnep azt a választ kínálja számunkra, hogy nem a halálé az utolsó szó, mivel végül az Élet győzedelmeskedik. Ez a bizonyosságunk nem egyszerű emberi érvelésen alapul, hanem a hit egy történelmi tényén: Jézus Krisztus, akit keresztre feszítettek és eltemettek, dicsőséges testével támadt fel. Jézus azért támadt föl, hogy nekünk, benne hívőknek is örök életünk legyen. Ez a hír áll az evangéliumi üzenet középpontjában. Ezt hirdeti erőteljesen Szent Pál: „Ha Krisztus nem támadt föl, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, s hiábavaló a ti hitetek is”. S hozzáteszi: „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, akkor szánalomra méltóbbak vagyunk minden más embernél” (1Kor 15,14.19). Húsvét hajnalától a reménység új tavaszába öltözik a világ; ettől a naptól kezdve már megkezdődött a mi föltámadásunk, mert a Húsvét nem egyszerűen egy történelmi pillanatot jelent, hanem egy új állapot kezdete: Jézus nem azért támadt föl, hogy emléke élő maradjon tanítványai szívében, hanem azért, hogy ő maga éljen bennünk és benne máris meg tudjuk ízlelni az örök élet örömét.
A föltámadás tehát nem egy elmélet, hanem olyan történelmi valóság, amelyet az Ember Jézus Krisztus a saját „pászkáján”, a saját „átmenetén” keresztül nyilvánított ki, ő, aki „új utat” nyitott a föld és a menny között (vö. Zsid 10,20). Nem egy mítosz, vagy egy álom, nem is látomás, vagy utópia, nem mese, hanem egyedi és megismételhetetlen esemény: a názáreti Jézus, Mária fia, akit Nagypéntek alkonyán levettek a keresztről és eltemettek, győzedelmesen hagyta el a sírt. Valóban, a szombatot követő első nap hajnalán Péter és János üresen találták sírját. Magdolna és a többi asszony találkoztak a föltámadt Jézussal; felismerte őt a két emmauszi tanítvány is, amikor megtörte a kenyeret. A Föltámadott megjelent az utolsó vacsora termében este az apostoloknak és még sok más tanítványnak Galileában.

Az Úr föltámadásának örömhíre megvilágítja korunk világának sötét tájait. Hadd utaljak különösképpen a materializmusra és a nihilizmusra, arra a világnézetre, amely nem tud fölülemelkedni azon, ami tapasztalatilag megállapítható, és reménytelenül menekül a semmi érzületébe, mintha az lenne az emberi egzisztencia végső kikötője. Tény, hogy ha Krisztus nem támadt volna föl, akkor az „üresség” fölénk kerekedhetett volna. Ha elvetjük Krisztust és föltámadását, akkor nincs menekvés az ember számára, és összes reménye illúzió marad. Ám éppen ma, az Úr föltámadásának jó híre erőteljesen szétárad, válaszként a kétkedők gyakori kérdésére, amelyet a Prédikátor könyve is kifejez: „Van valami, amire azt mondhatnánk: Íme, ez egy új dolog?” (Préd 1,10) Igen, ezt válaszoljuk: Húsvét reggelén minden megújult. „Mors et vita / duello conflixere mirando: dux vitae mortuus / regnat vivus – Benne élet és halál csodás nagy párharcra száll: / élet Ura a sírból felkél, és győztesen él”. Ez az újdonság! Olyan új dolog, amely egzisztenciát cserél abban, aki befogadja, mint ahogy a szentekkel történt. Például Szent Pállal is megtörtént.

A Szent Pál-évben sokszorosan volt alkalmunk a nagy Apostol tapasztalatáról elmélkednünk. A tarzuszi Saul, a keresztények kérlelhetetlen üldözője a damaszkuszi úton találkozott a föltámadt Krisztussal, aki „meghódította” őt. A többit már tudjuk. Az történt Pálban, amelyről később a korinthusi keresztényeknek írta: „Mindaz, aki Krisztusban van, új teremtmény; a régi tovatűnt, lám, valami új valósult meg” (2Kor 5,17). Tekintsünk arra a nagy hithirdetőre, aki apostoli működése merész lelkesedésével vitte el az Evangéliumot az akkori világ annyi népének. Tanítása és példája arra ösztönözzön minket, hogy keressük az Úr Jézust. Bátorítson minket, hogy bízzunk benne, mert a semmi érzületén, amely meg akarja mérgezni az emberiséget, felülkerekedett a világosság és a reménység, ami a föltámadásból árad. Immár igazak és valósak a Zsoltár szavai: „neked nem sötét a sötétség, s az éj, mint a nappal, oly világos előtted” (139/138,12). Nem a semmi az, ami körülvesz mindent, hanem Isten szerető jelenléte. Még a magának a halálnak az uralmát is felszabadította, mert az „alvilágba” is elérkezett az élet Igéje, a Szentlélek leheletéből küldve (8. v).

Igaz ugyan, hogy a halálnak nincs többé hatalma az emberen és a világon, mégis annyi, túl sok jele marad régi uralmának. Ha Húsvét által Krisztus kitépte a rossz gyökerét, szüksége van férfiakra és nőkre, hogy minden időben és mindenütt segítsenek neki győzelmét bizonyítani ugyanazokkal a fegyverekkel: az igazságosság és az igazság, az irgalmasság, a megbocsátás és a szeretet fegyvereivel. Ez az az üzenet, amelyet legutolsó, Kamerunnak és Angolának szóló apostoli utam alkalmából el akartam vinni az egész afrikai kontinensre, ahol nagy lelkesedéssel és meghallgatásra készen fogadtak. Afrika valóban mérhetetlen módon szenved a kegyetlen és véget nem érő – gyakran elfelejtett – konfliktusoktól, amelyek szétszaggatnak, és vérbe borítanak különféle nemzeteket, továbbá azért, mert fiai és lányai egyre nagyobb számban válnak az éhség, a szegénység és a betegség martalékává. Erőteljesen ismétlem majd meg ugyanezt az üzenetet a Szentföldön, ahová örömmel utazom pár hét múlva. A nehéz, de nélkülözhetetlen kiengesztelődés, amely előfeltétele a közös biztonságos jövőnek és a békés egymás mellett élésnek, csak a megújított, kitartó és őszinte erőfeszítések gyümölcseként válhat valósággá, az izraeli-palesztin konfliktus megoldásában. A Szentföldről azután kiszélesedik látóhatárunk a szomszédos országok felé: a Közel-Keletre és az egész világra. Korunkban, amikor globális méreteket ölt az élelmiszerhiány, a pénzügyi zűrzavar, régi és új szegénység, az aggasztó klímaváltozások, az erőszak és a nélkülözés, amely sokakat arra kényszerít, hogy hagyják el saját földjüket és keressenek egy kevésbé bizonytalan túlélést; a mindig fenyegető terrorizmus, a növekvő félelem a bizonytalan holnap miatt, – szükséges, hogy újra fölfedezzük reményt adó kilátásainkat. Senki se vonja ki magát ebből a békés küzdelemből, amelyet Krisztus Húsvétja kezdeményezett, amelyben – ismétlem – férfiakat és nőket keres, hogy segítsenek neki győzelmét bizonyítani ugyanazokkal a fegyverekkel: az igazságossággal és az igazsággal, az irgalmassággal, a megbocsátással és a szeretettel.
„Az Úr föltámadása a mi reménységünk!” Ezt hirdeti az Egyház ma örömmel: hirdeti a reménységet, amelyet Isten szilárddá és legyőzhetetlenné tett, amikor Jézus Krisztust feltámasztotta a halálból. Kommunikálja a reménységet, amelyet szívében visel, és amit mindenkivel meg akar osztani mindenütt, különösképpen ott, ahol a keresztények hitük és az igazságosság meg a béke melletti elkötelezettségük miatt üldözést szenvednek; hívja a reménységet, amely képes arra, hogy bátorságot ébresszen a jóra, akkor is, és mindenekfelett, amikor fáradságba kerül. Ma az Egyház arról a „napról énekel, amelyet az Úr szerzett nekünk” és örömre szólít. Ma az Egyház imádkozik, segítségül hívja Szűz Máriát, a reménység csillagát, hogy vezesse az emberiséget az üdvösség biztos kikötője felé, amely Krisztus szíve, a Húsvéti áldozat, a Bárány, aki „megváltotta a világot”, az Ártatlan, „aki kiengesztelt minket, bűnösöket az Atyával”. Neki, a győztes Királynak, Neki a keresztre feszítettnek és föltámadottnak, Neki kiáltsunk örömmel alleluját!

A pápa az olasz hívekhez a következő szavakkal fordult: Áldott Húsvétot Itália minden lakójának, különösképpen azoknak, akik a földrengés miatt szenvednek. A föltámadt Krisztus vezessen mindnyájatokat az igazság, a szolidaritás és a béke útjain, és sugallja mindannyiotoknak azt a szükséges bölcsességet és bátorságot, amellyel együtt építetek egy olyan jövőt, amely nyitott a reménységre! Hollandul a következőket mondta: Áldott Húsvétot! Szeretném kifejezni nagy hálámat azokért a virágokért, amelyek Hollandiából valók és a Szent Péter teret díszítik a húsvéti szentmise alkalmából!