Nem tudod megakadályozni, hogy az Úr feltámasszon téged! Éljünk új életet!
Kajtár Edvárd pécsi
egyházmegyés pap, szabadszentkirályi plébános elmélkedése Húsvéthétfőre:
Gyerekkorom
legszebb emlékei közé tartozik a falusi nagyszülőknél eltöltött vakációk élménye.
Az öreg parasztház minden szöglete, fénye-árnyéka, illata mélyen belém ívódott. Így
máig emlékszem az egyik ottani, hímzett falvédő bölcs mondatára: „A virágnak megtiltani
nem lehet, hogy ne nyíljon, ha jön a szép kikelet.” A válságok (morális, emberi, és
emiatt gazdasági és politikai) elárasztják a világot, mindenki levegő után kapkod,
de a virágok a mezőn, a gyümölcsfák ágain a fényt és a meleget érezve kinyílnak, s
ott is – pl. erdők mélyén –, ahol az emberek nem is látják, ahol senki sem nézi meg
őket.
Legszentebb ünnepünkről, a húsvétról mindig tavaszi virágnyílás jut
eszembe, hiszen Jézusnak sem lehetett sem erkölcsileg, sem törvényileg, sem fizikailag
(lezárt sír) megtiltani, hogy feltámadjon, hiszen „a szeretet nem múlik el sohasem”
– ahogyan Pál apostol tanítja (1 Kor 13, 8). A szeretet nem fér bele semmilyen koporsóba,
urnába, a szeretetet nem kezdheti ki semmilyen válság, a szeretet áttöri a félelem
falait, a halottnak ítélt emberi kapcsolatok jegét, megtanít bízni minden gond és
baj ellenére is, hiszen a napraforgó gyönyörű virága a termés learatásában nyeri el
léte értelmét. Pár napja volt II. János Pál pápa halálának negyedik évfordulója.
Áldott életének utolsó evangélium-hirdetését a halálos ágyán mondta el, amikor a miatta
szenvedő környezetéhez így szólt: „Legyetek derűsek, én is az vagyok!” Milyen igaz,
hiszen – ismét Pál apostolt idézve – „ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől?
Nyomorúság vagy szorongatás? Éhség, mezítelenség, veszedelem, üldözés vagy kard? […]
De mindezeken győzedelmeskedünk azáltal, aki szeret minket.” (Róm 8, 35-37). Be kell
valljuk, hogy nem a karácsony, hanem a húsvét a szeretet ünnepe, a húsvét a maga teljességében:
gyötrődés az Olajfák-hegyén, elárulás, koncepciós per, fizikai bántalmazás/kínzás,
gúny és gyalázat a keresztúton, elhagyatottság, megölés, eltemetés, aztán múlik az
idő, s „harmadnapon feltámadt a halálból”. Osztozott velem mindenben, hogy feltámasszon
engem válságaimból. „Mert vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk”,
hiszen „eltemettek vele együtt a halálba a keresztség által, hogy amint az Atya dicsősége
feltámasztotta Krisztust a halottaiból, éppúgy mi is új életet éljünk.” (Róm 8, 17
és 6, 4).
Március közepe táján egy csokornyi gyümölcsfavesszőt helyeztünk
el egy vázában, s a lakás melege kicsalta e lenyesett ágakon a virágokat. Gyümölcse
nem lesz, de a reményt mégis képes hirdetni: „Nem tudod megakadályozni, hogy az Úr
feltámasszon téged!” Engedjük meg neki! Éljünk új életet!