2009-04-07 17:25:10

A Szűzanya az egység megteremtője a libanoni keresztények és muzulmánok között


Március 25-én, Bejrútban először ünnepeltek közösen, keresztények és muzulmánok a Szűzanya nevében. Az új ünnep a katolikus naptár szerint éppen Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére esik. ”Együtt Mária, a Mi Asszonyunk körül” elnevezést kapta a kezdeményezés.

A „L’Orient - Le Jour” című francia nyelvű libanoni napilap megállapítja, hogy Szűz Mária alakja, amely nagy tiszteletnek örvend mind a katolikus, mind az iszlám kultúrában, egységet teremt a libanoni vallások között. A jamhouri Mi Asszonyunk kollégiumban tartott ünnepségen keresztények és muzulmánok együtt imádkoztak a Szűzanyához. Az esemény szervezői remélik, hogy kezdeményezésük követőkre talál.

A libanoni elnök Fouad Siniora határozatot írt alá, hogy március 25-e Szűz Mária ünnepe egyben nemzeti ünnep is legyen. A fővárosban pedig szobrot emelnek a Szűzanya tiszteletére, amely feje körül félholddal ábrázolja, a nemzeti ünnep szimbólumaként. A libanoni napilap szerint a kezdeményezők már fölvették a kapcsolatot más szervezetekkel, hogy jövőre március 25-ét ugyanígy keresztények és muzulmánok együtt ünnepeljék Egyiptomban, Jordániában, Olaszországban, Lengyelországban és Franciaországban is.







All the contents on this site are copyrighted ©.