2009-04-01 16:22:11

„Az egyház az afrikai népek mellett áll igazságos és békés jövőjüket támogatva” – mondta XVI. Benedek pápa


Ahhoz, hogy valóban a kiengesztelődést és a mindenki számára stabil békét építhessék, az afrikai népeknek Isten szavára kell alapozniuk reményüket – hangzott XVI. Benedek buzdítása szerdán délelőtt az általános kihallgatás során. A Szent Péter teret megtöltő, mintegy 20 ezer zarándokhoz intézett beszédében a pápa felidézte Kamerunban és Angolában tett apostoli látogatását, amely minden afrikai népnek szólt. A Szentatya sorra vette 11. nemzetközi utazásának főbb állomásait.

Ezek közül kiemelte a március 19-én a kameruni fővárosban, Yaoundében bemutatott szentmisét, amelynek végén átnyújtotta a földrész püspökeinek a második Afrikával foglalkozó szinódus munkadokumentumát, az Instrumentum Laboris-t. A pápa emlékeztetett rá, hogy a püspöki szinódus Rómában gyűl majd össze, de bizonyos értelemben már megkezdődött az afrikai kontinens, a helyi keresztény család szívében, amely ott él, szenved és remél. A pápa örömmel állapította meg, hogy a dokumentum közzététele egybeesett Szent József liturgikus ünnepével, aki az első pátriárkához, Ábrahámhoz hasonlóan a hit és a remény példaképe.

Az Istenbe vetett hit a megbízható remény biztosítéka Afrika és az egész világ számára. A pápa megállapította, hogy jelenleg sajnos még számos drámai konfliktus sújtja a földrész különböző térségeit. Az egyház – a II. vatikáni zsinat tanításának megfelelően – az egység és a kiengesztelődés eszköze kíván lenni, hogy egész Afrika együttesen építhesse az igazságosság, a szolidaritás és a béke jövőjét, megvalósítva az evangélium tanítását.

Angolai látogatásáról szólva a Szentatya utalt rá, hogy az országban hosszú időn át dúlt polgárháború. Megismételte elődei szavait, miszerint a háborúval minden elvész, a békével minden újjászülethet. Egy nemzet újjáépítéséhez azonban erkölcsi energiákra van szükség. Ezért tölt be fontos szerepet az egyház az oktatásban, megújítva a lelkiismereteket.

Március 21-én Luandában mutatott be szentmisét a pápa. Az angolai főváros védőszentje Szent Pál, aki arról tett tanúságot, hogy a Feltámadt Krisztussal való találkozás átalakítja a személyek és társadalmak életét. Változnak a történelmi körülmények, de Krisztus marad továbbra is az ember és az emberi közösségek gyökeres megújulásának valódi ereje. Visszatérni Istenhez, megtérni Krisztushoz annyit jelent, mint előrehaladni az élet teljessége felé.

Afrika fiatal kontinens, de számos gyermeke már olyan súlyos sebeket szenvedett, amelyeket csak Jézus Krisztus, a Feltámadt Úr gyógyíthat be, elárasztva bennük Szent Lelkét, a szeretet erejét. A Szentatya afrikai apostoli látogatását felidézve, ismételten leszögezte, hogy a nőknek joguk van a közéleti szerepléshez, anélkül, hogy ez háttérbe szorítaná alapvető küldetésüket a családban.

Az általános kihallgatás végén anyanyelvükön köszöntötte az egyes zarándokcsoportokat. A lengyel híveket, akik II. János Pál halálának negyedik évfordulója alkalmából különösen nagy számban érkeztek a Szent Péter térre, arról biztosította, hogy velük együtt imádkozik szeretett előde boldoggá avatásának ajándékáért. Nagy honfitársuk spirituális öröksége hassa át a lengyelek személyes, családi, társadalmi és nemzeti életét – mondta a pápa a szerda délelőtti általános kihallgatáson.







All the contents on this site are copyrighted ©.