Jézust keresni mindenkor - P. Szentmártoni Mihály elmélkedése Nagyböjt 5. vasárnapjára

Nagyböjt ötödik vasárnapjának első olvasmánya Jeremiás könyvéből van: a próféta Isten nevében új szövetséget ígér a népnek, amely nem kőtáblára lesz vésve, hanem az emberi szívekbe. Isten velünk is szövetséget kötött a keresztségben, tehát övéi vagyunk.

A második olvasmány a Zsidóknak írt levélből vett tömör szakasz, amelyből megtudjuk, hogy ez az új szövetség Isten és ember között Jézus Krisztusban valósult meg.

Nagyböjt ötödik vasárnapjának evangéliuma jelentős eseménnyel kezdődik: pogányok keresik fel Jézust és szeretnének vele találkozni. Ez az esemény jelentős egyrészt azért, mert próbára teszi a zsidók önérzetét, akik szeretnék Jézust, mint Isten küldöttét csak a magukénak tekinteni, de jelentős az időpont miatt is: a levegőben ugyanis már ott vibrál a nagy tragédia előérzete. A nép vezetői már meghozták a döntést, miszerint Jézust, ezt a kellemetlen embert, aki ellenségszeretetet hirdet, megbocsátást meg alázatosságot tanít, "ki kell vonni a forgalomból". Nekik ilyen Messiás nem kell, nem akarják hogy tovább "bolondítsa" az egyszerű népet. Tehát ekkor, emberileg számítva, a lehető legrosszabbkor érkeznek ezek a pogányok. Valószínűleg már hallottak valamit Jézusról, csodáiról, jóságáról, tanításáról, miszerint Isten minden embert egyformán szeret; nemcsak a zsidók az ő gyermekei, hanem a pogányok is, nemcsak az igazakat engedi magához, hanem a bűnösöket is. Ők ebben az örömhírben magukra ismertek, ezért eljöttek, hogy letegyék Jézus lába elé aggodalmukat és reményüket, bűnbánatukat és hódolatukat. Sajnos, a leírásból nem tudjuk meg, fogadta-e őket Jézus, de nyugodt lélekkel leszögezhetjük, hogy igen, hiszen ő maga mondta, hogy nem utasít vissza senkit azok közül, akik hozzá jönnek.

Idézzünk el egy pillanatra ennek az evangéliumi jelenetnek az üzeneténél: pogányok keresik Jézust. Szent János evangéliumának egyik alapmotívuma pontosan az, hogy rá akarja vezetni olvasóit arra a felismerésre, hogy Jézus a Messiás. Ilyen megvilágításban még jobban kidomborodik a jelenet drámai jellege. Két embertípus keresi itt Jézust: a jóindulatú pogányok, akik valahol idegenben, valószínűleg vidékükön átutazó kereskedőktől hallottak Jézusról. Elhatározták, hogy fáradságot nem ismerve felkeresik Őt, mert szívük többet sejt e találkozó fontosságáról, mint amennyit eszük képes felfogni. Ők azt a bensőjükbe írt törvényt követik, amelyről Jeremiás próféta beszél az első olvasmányban. A másik embertípus, aki keresi Jézust, a farizeusok és a főpapok, akik nem jóindulattal, hanem halálra keresik Őt. Gáncsot akarnak Neki vetni, szaván fogni, tetten érni Őt, hogy elítélhessék.

Ebben a két embertípusban felismerjük az egész történelmet ettől a jelenettől kezdve a mai napig. Mindig is létezett e két embertípus: azok, akik jóindulattal keresték Jézust, mert szívük vágyott a megváltás után és azok, akik Őt tehernek, veszélyesnek találták. Példákért nem kell messzire visszakalandoznunk a történelembe, elég, ha felidézzük a kommunista diktatúrák tajtékozó egyházgyűlöletét. De ne csak másokra gondoljunk; ez az evangéliumi jelenet hozzánk szól, itt és most. Kicsit mindannyian magunkra ismerhetünk mindkét kategóriában. Néha talán mi is kellemetlennek éljük meg Krisztust, Egyházának tanítását. Legyen figyelmeztetés ilyen pillanatokban az, amit a Zsidókhoz írt levélben olvasunk: „Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek Neki, mert Isten Őt tette főpappá”. Nincs más üdvözítőnk, csak Jézus. Nincs más út az üdvösséghez, mint az iránta való engedelmesség. Sajnos, sok mai ember viszolyog az „engedelmesség” szótól, amely azonnal a kiskorúság gondolatát idézi fel benne. Ezzel szemben az engedelmesség a nagy lelkek erénye: bátorság kell ahhoz, hogy Istenre bízzuk életünket akkor is, amikor nem látjuk egyes rendeléseinek miértjét. Ezért szükséges, hogy azok közé tartozzunk, akik az evangéliumi pogányokhoz hasonlóan jóindulattal keresik Jézust az élet legkülönbözőbb helyzeteiben. Keressük Őt szüntelenül: egészségben és jólétben, boldogságban és nyugalomban, hogy megtaláljuk Őt a betegségben és nincstelenségben, szenvedésben és kiszolgáltatottságban is, mert csak Ő képes választ adni az élet legfontosabb kérdéseire, amint ezt teszi ma is az Egyház tanítóhivatalán keresztül. Ezek talán nem mindig érthető, kellemes irányelvek, de ha az ember engedelmes, jó szándékú szívvel figyel a bennük rejlő igazságra, ha mindenütt Krisztust keresi, akkor nagy meglepetésben lesz része: rádöbben arra, hogy Jézus tényleg mindig és mindenütt jelen van és mindent a javunkra tesz.