„A szudáni elnök, Omar al-Bashir elleni elfogatási parancs még nem jelent békét a
háború sújtotta országnak. Valódi megbékélésre van szükség.” – Rudolf Deng püspök,
a Szudáni Püspöki Konferencia elnöke így kommentálta al-Bashir, háborús bűnösként
számon tartott és több mint 300 ezer ember halálával vádolt szudáni elnök letartóztatását.
A főpásztor szerint a megoldás az őszinteségben rejlik, mely vonatkozik az ország
politikusaira és a lázadókra egyaránt, valamint a nemzetközi szervezetek nagyobb odafigyelése
is szükséges.
Daniel Adwok Kur püspök felkérte a nemzetközi közösséget, hogy
imáival segítse az országot, hogy az képes legyen a változásra, különös tekintettel
a vallási és etnikai csoportok békés együttélésére. A főpásztor szerint nem ez a megfelelő
pillanat egy esetleges vezetői cserére, ugyanis az veszélyeztetné a béke megteremtésére
irányuló, jelen pillanatban könnyen sebezhető folyamatokat.
Szudán történelmének
nagyon nehéz pillanatát éli meg. A kisebbségek ellen elkövetett visszaélések megszüntetése
illetve a keresztények jogainak védelme alapvető feladat lenne. Emberek sokasága szenvedett
és szenved ma is etnikai, vallási vagy kulturális hovatartozása miatt.
A szudáni
elnök, al-Bashir, letartóztatása hírére bejelentette, hogy tizenhárom segélyszervezetet
kiutasít az országból, mely nemzetközi tiltakozások sorozatát váltotta ki.