Magyar festmény a Római Szent Franciska monostorban

Fecske Orsolya szociális testvér, festőművész beszámolója:

1996-2000-ig tanultam festészetet a Római Képzőművészeti Akadémián. Nagy ajándéka az életemnek, hogy ez alatt az idő alatt 3 évig a Római Szent Franciska által alapított Tor de’ Specchi Monostorban lakhattam, a nővérei által ott fenntartott kollégiumban.
Magyar szem számára-pláne, ha művészetekkel foglalkozik az ember- egészen elbűvölő ez a kolostor, ami római hagyományokhoz híven minden évszázadból tartogat meglepetéseket az 1400-as évek elejétől, az alapítás idejétől napjainkig.

Lenyűgözött minden, amit ott láthattam. A remek állapotban megmaradt belső terek, vagy a magamba szívható középkor a régi szárnyban, Szent Franciska cellájában. Állandó élményem volt az idő és időtlenség megtapasztalása, amikor azokon a folyosókon járhattam, ahol Ő járt, és még megannyi szent, amikor láthattam legközvetlenebb használati tárgyait, vagy egy olyan térdeplőt, amin az utóbbi évszázadok minden pápája imádkozott, - mától biztosan Benedek Szentatya is. Valódi „csemege” az Antoniazzo Romano által festett kis kápolna, vagy a 17. századi belső templom: igazi ékszerdoboz. És még hosszan sorolhatnám ennek a helynek a nevezetességeit. Akinek van rá módja, ne mulassza el megtekinteni, ha Rómában jár.

Minden szépsége mellett persze a kolostor nem lett volna ugyanaz számomra, ha nem pont ezeket az apácákat ismerem meg, Szent Franciska ma élő leányait. Sok jót, tapasztalhattam meg köztük, igazi szerzetesi erényeket. Ma, szintén szerzetes fejjel már látom, pláne úgy, hogy a Szociális Testvérek Társasága, melyhez tartozom szintén bencés lelkiségű közösség, hogy a sok szépség bizony az itt élők kultúrateremtő, kultúra megőrző munkájának gyümölcse. A Lélek az, ami épít, és formálja a hely arculatát, a szeretet, és az ott élők Istennek ajánlott élete.
Hálás voltam mindazért, amiben részem volt, és ez indított arra, hogy meg is fessem mindazt, ami bennem összeérett az itt töltött évek alatt.

A kolostor bejárata előtt sokat álldogáltam. Két hatalmas ablakos kapuszárny nyílik az előtérbe, ahonnan a portára lehet bejutni. Mivel az ajtó mögötti tér sötét, mindig szépen láthattam az ablakok tükröződésében a hátam mögött, a Teatro Marcello felé vezető úton robogó forgalmat, az autók, autóbuszok képét, az embereket. Ez mindig eszembe idézett egyet a számos csodálatos történet közül, amit hallottam Szent Franciskáról, ami azt hiszem, a napóleoni város-dúlások idejéből származik. Amikor nagy volt a veszély, és mindenki rettegett, Róma füstölt, a Tor de’Specchi monostor előtt egy bebugyolált nőalakra lettek figyelmesek, aki karján egy gyermekkel le-s-föl járt az épület előtt. Csak amikor csodálatos módon, a kolostor megmenekült a kifosztás elől, jöttek rá, hogy a nő minden bizonnyal Szent Franciska lehetett, és az angyal, akit egész életében maga mellett láthatott…

Úgy gondoltam, ez ma sincs másképp. A kapunál ugyanúgy ott áll Franciska, és az angyal, és ugyanúgy őrzi az ott lakók életét, és az Istenszeretetnek ezt az oázisát. Így hát megfestettem a két nagy kapuszárnyat, a tükröződő forgalmat, és a kapuban az ajtóban álló szentet, és a rá tekintő angyalt, aki benyit a kolostorba.
A nővérek nagy örömmel fogadták a képet, és meglátva, megértve az imént elmondottakat, a fogadótérbe rakták, hogy „őrizze” a belépőket.
Ezen a mai napon is ezt kívánom nekik, őrizze őket és őrizze Rómát, akinek hivatalosan is egyik védőszentje, a Szentatyát, akiért rendjét, Mária Oblatáit ajánlotta, és mindnyájunkat, akiknek bármilyen élethelyzetben legyünk is eleven példát mutatott az igaz szeretetre.

 
A kolostor nyitvatartását illetőleg információkat a www.tordespecchi.it webhelyen lehet találni. A festőművész honlapja: www.fecskeorsolya.hu