2009-03-02 17:58:23

A pápa felhívást intézett a válság sújtotta dolgozók érdekében. Az Úrangyala elimádkozásakor arra szólított, hogy hagyjunk fel a bűnnel, és küzdjünk a kísértések ellen


Nagyböjt első vasárnapján a Szent Péter téren összegyűlt zarándokok között jelen voltak a Fiat autógyár alkalmazottai, akik félő, hogy elveszítik munkahelyüket a gazdasági világválság következtében. A Szentatya felhívást intézett mindenkiért, aki hasonló helyzetben van, mondván: elsőbbség illeti a dolgozókat és családjukat. Az evangéliumi szakaszból kiindulva pedig Jézus megkísértéséről beszélt: a pusztában böjtölő Jézust megkörnyékezi a Sátán, de az angyalok a segítségére sietnek. Mi is hagyjunk föl a bűnnel és küzdjük le a kísértéseket, segítségül hívva az angyalokat - hangzott a pápa buzdítása.

Csatlakozva az olasz püspökökhöz, a Szentatya is lelki közelségéről biztosította a foglalkoztatási válság által sújtott embereket, majd Szűz Mária és Szent József oltalmába ajánlotta őket és családjaikat. A politikai és polgári vezetőket, befektetőket pedig arra bátorította, hogy összefogással oldják meg a kialakult helyzetet. Ez közös és erőteljes elkötelezettséget kíván mindenki részéről. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy mindig a dolgozókat és családjaikat illeti az elsőbbség. A pápa felhívását lelkes tapssal fogadták a Fiat dolgozói. (Olaszországban ugyanis megpróbálják megakadályozni, hogy bezárják az autógyár egységeit. Több ezer embert érintenek az elbocsátások, a csökkentett munkaidő valamint az átmeneti keresetpótló juttatások.)

Nagyböjt első vasárnapján Szent Márk evangéliuma a pusztába visszavonult Jézust állítja elénk. Ezzel kapcsolatban a pápa arra szólította föl a híveket, hogy fedezzék föl újra a böjt értelmét. A böjt ugyanis nagyobb önuralomra tanít, segít leküzdeni a bűnt. Általa képesek leszünk jobban szeretni felebarátunkat, végső soron pedig nagyobb készséggel teljesítjük az Úr akaratát. Gyökeresen változtassunk tehát életünkön és próbáljuk leküzdeni a kísértéseket - buzdított XVI. Benedek.

A pusztában, a próbatétel helyén - amint azt Izrael népének tapasztalata mutatja - drámai módon megjelenik Krisztus kenózisa, kiüresedése, aki levetette isteni alakját (vö. Fil2,6-7). Ő, aki bűntelen, és nem követhet el bűnt, aláveti magát a próbatételnek és ezért képes együttérezni gyengeségeinkkel (vö. Zsid4,15). Hagyja, hogy megkísértse őt a Sátán, az ellenség, aki kezdettől fogva ellenszegült Isten üdvözítő tervének, amelyet az emberek érdekében alkotott - fejtette ki a Szentatya.

A pusztában az angyalok szolgáltak Jézusnak. (Vö. Mk1,13) Ezeknek a fényes és titokzatos lényeknek a megnyugtató jelenléte elkíséri Izrael népét minden jó és rossz történésen keresztül. A pápa megállapította: ha kihagynánk az angyalokról szóló részt, akkor jelentősen megrövidítenénk az evangéliumot. Az Isten által küldött lények ugyanis az ő jelenlétét hirdetik és jelzik közöttünk. Gyakran hívjuk őket, hogy támogassanak minket Jézus követésében - buzdított a Szentatya, majd azért fohászkodott, hogy az angyalok őrködjenek fölötte és a római kúria tagjai fölött is, egyhetes nagyböjti lelkigyakorlatuk során, amelyet vasárnap kezdtek meg a Vatikánban.








All the contents on this site are copyrighted ©.