2009-02-26 18:12:37

Erdő Péter bíboros is részt vesz a délkelet-európai püspöki konferenciák elnökeinek törökországi zarándoklatán


Kilencedik alkalommal rendezik meg a főpásztorok találkozójukat, amelyre március 3-9. között kerül sor Szent Pál nyomában zarándokolva születésének 2000. évfordulója alkalmából. Nyolc püspöki konferencia képviselteti magát a kezdeményezésen: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Görögország, Moldávia, Románia, a Szent Cirill és Metódról elnevezett nemzetközi püspöki konferencia, valamint Törökország. A találkozón részt vesz Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke, valamint Josip Bozanic bíboros, a szervezet alelnöke, továbbá Aldo Giordano prelátus, a Szentszék Európa Tanács melletti állandó megfigyelője is. A CCEE által kezdeményezett találkozó házigazdája Luigi Padovese püspök, anatóliai apostoli helynök, a törökországi püspöki konferencia elnöke lesz.

A tanácskozás Iskenderumban, Kelet-Anatóliában kezdődik március 3-án Padovese püspök előadásával a törökországi keresztények és a katolikus egyház helyzetének bemutatásával. Március 7-én Erdő Péter bíboros mutat be szentmisét az isztambuli katolikus közösség részvételével a helyi katolikus székesegyházban.

Az összejövetel középpontjában a keresztény identitás témája áll. A Pál apostol által kétezer éve felkínált modellből indulnak ki a résztvevők. Az apostolnak egy multikulturális és sokvallású közegben kellett prédikálnia, hozzájárulva ezáltal a keresztény identitás építéséhez. A püspökök tehát megvizsgálják a keresztény öntudat mai helyzetét a délkelet-európai országokban.

A zarándoklat során látogatást tesznek Antióchiába, Pál apostol három útjának központjába, valamint Seleuciába, hogy megtekintsék az ókori kikötő romjait, ahonnan Pál első útjára indult Kr. u. 43-ban. Március 6-án a résztvevők Tarsus-ba, Pál szülővárosába utaznak. Március 7-én, szombaton a délkelet-európai püspöki konferenciák elnökeit fogadja I. Bartolomeosz ökumenikus pátriárka és a főpásztorok részt vesznek egy ortodox vesperáson.







All the contents on this site are copyrighted ©.