2009-02-17 17:46:22

Európai egyházi találkozó Esztergomban a környezet témájáról


Február 19-től 22-ig tartja éves találkozóját az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa és az Európai Egyházak Konferenciája, vagyis rövidítve a CCEE és a KEK közös bizottsága. Az összejövetelnek az esztergomi Szent Adalbert központ ad otthont. A közös bizottságot 1972-ben létesítették, hogy felügyelje a két szerv együttműködését. Mindkét részről hét-hét tag alkotja. Az esztergomi találkozó témája a környezet. A résztvevők megvitatják az egyes egyházak tevékenységét, tapasztalatait és terveit ezen a téren.

Megvizsgálják az európai ökumenikus helyzetet, valamint a muzulmánokkal való kapcsolatokat. Felmérik, hol tartanak azok a közös projektek, amelyeket együtt indítottak el a 2007-es nagyszebeni ökumenikus közgyűlés után. Tájékoztatják egymást a CCEE illetve a KEK főbb programjairól, különös tekintettel az Európai Egyházak Konferenciájának júliusban esedékes lyoni közgyűlésére. Megvitatják továbbá az egyes európai intézményekkel kapcsolatos aktuális kérdéseket. A háromnapos találkozón a bizottság tagjai közösen imádkoznak, majd vasárnap felekezetüknek megfelelően liturgikus szertartásokon vesznek részt.

A CCEE részéről jelen lesz Erdő Péter bíboros, a szervezet elnöke, Jean-Pierre Ricard és Josip Bosanić bíboros alelnökök, Stanislav Hocevar belgrádi érsek, Vincenzo Paglia Terni-Narni érseke, Virgil Bercea nagyváradi püspök. A KEK képviseletében jelen lesz Jean-Arnold de Clermont tiszteletes, a szervezet elnöke, Anastasios albán ortodox érsek, alelnök, Richard Chartres londoni anglikán püspök, Gennadios metropolita a törökországi ökumenikus pátriárkátusról, Sofronie Drincec nagyváradi ortodox püspök, valamint Hannelore Reiner osztrák evangélikus lelkipásztori munkatárs.







All the contents on this site are copyrighted ©.