2009-02-10 18:40:23

"A remény erősebb a halálnál" - a vatikáni szóvivő és az olasz püspökök részvéte Eluana Englaro halálára


Február 9-én, hétfőn este kilenc órakor az udinei la Quiete klinikán halt meg Eluana, ahova egy hete szállították. A 17 éve vegetatív kómában fekvő nőtől négy napja orvosi döntés következtében elkezdték megvonni az ételt és a vizet. Hétfőn délután állapota hirtelen súlyosra fordult, majd meghalt. A hírt nagy meghatottságot és feszültséget váltott ki az olasz szenátusi aulában, ahol arról a törvénytervezetről folyt a vita, amellyel vissza akarták állítani Eluana megfelelő ellátását.

"A hívő ember a halál láttán imába mélyed és Istenre bízza az elhunyt lelkét. Eluanát mindannyian szerettük és az utóbbi hónapokban életünk részévé vált" - írja jegyzetében P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő, utalva arra, hogy az olasz sajtó, az egyházi és politikai vezetők egyaránt élénken foglalkoztak az esettel. Mint ismeretes az olasz kormány rendelettel kívánta megállítani a halált okozó folyamatot, biztosítani, hogy tovább táplálják Eluanát. "Most, hogy már békében nyugszik, azt kívánjuk, hogy a sok vita után mindenki gondolkodjon el nyugodtan a történteken és felelősen keresse annak módját, hogy az életet tiszteletben tartva, szeretettel és gondoskodással kísérjük útjára a legvédtelenebbeket, főleg azokat, akik teljesen mások törődésére vannak utalva" - utalt P. Lombardi a pápa szavaira, amelyeket a vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor mondott.

"Eluana halála szomorúsággal tölt el minket, ha arra gondolunk, milyen körülmények között következett be. A keresztények számára azonban sosem a fizikai halálé az utolsó szó. Eluana nevében is tovább keressük, hogyan tudjuk hatékonyabban szolgálni az életet" - zárja jegyzetét a szentszéki szóvivő.
Az olasz püspöki konferencia is kifejezte részvétét. A főpásztorok közleményükben mély fájdalmuknak adnak hangot, és Isten kezébe ajánlják Eluana lelkét. "A sok imádság és a jóakaratú emberek felhívásai kevésnek bizonyultak, hogy megmentsék törékeny életét, amelynek csak szeretetteljes gondozásra volt szüksége - állapítják meg. "A hitből fakadó remény egyesíti a keresztényeket mindazokkal, akik hisznek az emberi személy méltóságában és abban, hogy nem mi vagyunk az élet urai". Az olasz püspökök felhívást intéznek mindenkihez, hogy ne veszítsék el az emberi élet iránti lelkesedésüket, a fogantatástól egészen a természetes halálig.







All the contents on this site are copyrighted ©.