Felelősségünk a teremtésért - a CCEE környezeti bizottsága rendhagyó zarándoklatot tervez

A CCEE titkársága székhelyén, a svájci St. Gallenben találkozott az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa “Környezeti Bizottsága” 2009. január 25-26-án.

A bizottság munkájáról kérdeztük Janka Ferenc atyát, a CCEE főtitkárhelyettesét, a tanácskozás egyik résztvevőjét.

A CCEE 1999-től 2004-ig terjedő időben 6 konzultációt szervezett a püspöki konferenciák környezeti kérdésekkel megbízott felelősei részére. 2007-ben a nagyszebeni 3. Európai Ökumenikus találkozót intenzív párbeszédet hozott a klímaváltozás és a „fenntartható életstílusok” témaköreiben.
A jövőben a bizottság a CCEE környezeti tevékenységében új formákat szeretne találni. Erre egy konkrét javaslatot is tett: zarándoklat „Felelősségünk a teremtésért” jeligével. Reményeink szerint a közös ima, az eszmecsere és az együtt gyaloglás tapasztalatai révén új távlatok nyílhatnak meg.
Korunk központi kihívása a klímaváltozás. A bizottság egy ökumenikus állásfoglalás kidolgozásának lehetősét keresi, melyet a 2009 novemberében tartandó koppenhágai világkongresszushoz szándékozik eljuttattni.
Az európai Püspöki konferenciákban a múlt évek során sokféle kezdeményezés és munkacsoport született. Az „Európai Katolikus Környezeti Fórum“ www.cefe.ch az ezek közötti kapcsolat kiépítésére született meg. A bizottság a honlap továbbépítését, fejlesztését szorgalmazza.
Egy személyes jellegű eseményről is bezsámolhatunk. A bizottság tagjai örömmel gratulálnak Karl Golser, kollégájuk bozen-brixeni püspöki kinevezéséhez.

A jövoben miért éppen zarándoklat szervezését tartják fontosnak?

Általános tapasztalat az, hogy túl sok a dokumentum, valamint az is, hogy a lexikális ismeretek nehezen jutnak el a gyakorlatba való átültetésig.
Ha viszont valaki a gyakorlatban látja a veszélyeket, vagy a jó megoldásokat, akkor ez élményszerüen, sokkal mélyebben benne marad és sokkal ösztönzőbb hatású.
A óriás dinoszauruszok kihalásának az egyik oka állítólag az volt, hogy túl hosszú idő telt el amíg az ingerület a farkuktól az agyukig eljutott. A mai gazdasági, társadalmi és politikai mechanizmusokkal két probléma is van. Az egyik az, hogy az óriási apparátusok túl lassan reagálnak. A környezettel kapcsolatban ez is nagyon veszélyes. A másik gond pedig hogy túl rövidtávon gondolkodnak. A pénzügyi válság bebizonyította, hogy a kockázatok felelős megítéléséhez nem elég egy év eredményeit számításba venni. Az sem elég, ha valaki a következő politikai választásig terjedő nehány évben gondolkodik.
Az egyháznak küldetéséből adódó kötelessége, hogy erkölcsösen, vagyis hosszú távon gondolkodozzon: hogy az életnek ne csak ma, hanem holnap és holnapután is örülni tudjunk, hogy az élet javaiból és szépségeiből ne csak az egyén, hanem a mások is, meg a következő generációk is részesülhessenek.

Mit tart ma a környezettel kapcsolatban a legfontosabb problémának és kihívásnak?

A problémák gyökerének a tájékozatlanságot és a hanyagságot tartom. Az újabb erkölcsteológia a mulasztásokat és a bűnöket történeti összefüggésükben vizsgálja. Története van a kisebb és a súlyosabb vétkeknek is. Különösen veszélyesek azok a hosszú távú, lassúságuk miatt szinte észrevétlen, mégis súlyos mulasztások, amelyek végül is a szeretet kapcsolat elhalását eredményezik: akár emberekkel, akár a természettel akár az Istennel kapcsolatban. Banálisan kézenfekvő igazság: hiába állítja valaki, hogy a szereti a virágokat, ha rendszeresen elfelejti megöntözni a szobanövényeit, akármilyen szép virága van is, kiszárad. A szeretet is kiszikkad, kihal a lélekből ha nem ápoljuk. A környezetben gyakran ennek a tartósan elhanyagolt felelősségnek a szomorú következményeit látjuk.
 
Mit az a sajátosság, ami a hívő embereknek a teremtett környezethez való viszonyát jellemzi vagy jellemeznie kellene?

Pilinszky az „Itt és most” című versében a létezés csodájának életalakító erejére utal:

A gyepet nézem, talán a gyepet./ Mozdul a fű, szél vagy zápor talán,/ vagy egyszerűen az, hogy létezel/ mozdítja meg itt és most a világot./


A lét teljességének szépsége és jósága az antik filozófiában a legfőbb kozmikus erőnek számított. Ha mi, keresztény emberek, készségesek és képesek leszünk a teremtmények szépségén és jóságán keresztül a lét teljességének, Istennek fenséges szépségét meglátni és megláttani, akkor ettől megragadva és megindítva megérezzük, hogy nem maradhatunk tétlenek: felelős cselekvésre kell mozdulnunk a környezetünkért és egymásért, itt és most.