A házasságra pszichikai okokból való képtelenség kivétel és nem szabály – figyelmeztetett XVI. Benedek a Rota Romana munkatársainak mondott beszédében

A hagyományos év eleji kihallgatás során a Szentatya rendszerint az egyházi igazságszolgáltatás számára kiemelkedő jelentőségű útmutatásokkal szolgál. Idei beszéde annak tisztázására irányult, hogyan kell értékelni a házasság megkötésére való képtelenség pszichikai okait. Az Egyházi Törvénykönyv szerint ugyanis a házasság megkötésére képtelenek, akik pszichikai természetű okok miatt a házasság lényegi kötelezettségeit nem tudják vállalni (1095. kánon).

Sok egyházi bíróságon ezen jogszabályra alapozva „túlzott mértékűvé és majdnem automatikussá” vált a tönkrement házasságok semmissé nyilvánítása, amint arra már II. János Pál pápa is rámutatott 1987-es beszédében. Ez a tendencia azonban a keresztény házasság értékét veszélyezteti és botrányt okoz a hívők körében. Több mint húsz évvel a figyelmeztetés után XVI. Benedek ismét szükségesnek találta felhívni a figyelmet az 1095. kánon helyes értelmezésére, mert az akkori útmutatások szerinte nem találtak „megfelelő fogadtatásra” az egyházi bíróságokon.

A jelenlegi társadalmi-kulturális állapotokból kiindulva egyes szakértők egyenesen afelé hajlanak, hogy a szentségi házasságra való képességet eleve nem is volna szabad feltételezni. Ezzel az „antropológiai pesszimizmussal” szemben a Szentatya határozottan leszögezi, hogy az embernek férfiúi, illetve női természetéből fakadóan megvan az alapvető képessége a Teremtő szándéka szerinti házasság megkötésére. A képtelenség tehát minden esetben kivételként jelentkezik, és ezért azt kell bizonyítani. A párokat pedig éppen úgy lehet a házasság természete és üdvtörténeti dimenziója megértésében pasztorálisan segíteni, ha ezt a természetes képességet, tudatosítják bennük.

Félreértésekhez vezet, ha a pszichológia kategóriáit és a manapság általánosan elterjedt antropológiai nézeteket egy az egyben alkalmazzák a szentségi házasság érvényességének megítélésére. Ennek elkerülése érdekében – II. János Pál 1987-es és 1988-as hasonló megnyilatkozását idézve – XVI. Benedek négy alapvető különbség tudatosítását tartja fontosnak.

A teljes pszichikai érettség a személyiség fejlődésének végső állomása, miközben a kánonjogban az érettség csupán az érvényes házasságkötéshez szükséges minimális feltételt jelenti.

A házasságkötés akkor érvénytelen, ha valaki képtelen a beleegyezésre, nem pedig akkor, ha csupán nehézségei vannak e téren.

A kánonjogban a normalitás fogalmába – az emberi személy keresztény szemléletéből fakadóan – beleférnek „enyhe pszichológiai nehézségek” is, miközben a pszichológiai-pszichiátriai értelemben vett normalitás ezt kizárná.

A házasságkötés csupán az érvényes beleegyezéshez elégséges képességet feltételezi, ami különbözik a boldog házaséletre való „ideális képességtől”.

Ami az Egyházi Törvénykönyvben foglalt „pszichikai természetű okok” miatti képtelenség fogalmának alkalmazását illeti, a Szentatya felhívja a figyelmet, hogy azt a 2005-ben kiadott Dignitas connubii utasítás tovább pontosította. Ahhoz, hogy a házasság érvénytelenségét okozza, a szóban forgó pszichikai zavarnak a házasságkötés pillanatában is fenn kell állnia, az értelem alkalmazását, vagy az életállapot megválasztására irányuló döntést súlyosan zavaró jellegűnek kell lennie, illetve olyannak, ami a házasság lényegi kötelezettségeiből fakadó feladatok teljesítését lehetetlenné teszi, nem pedig csupán megnehezíti (vö. Dignitas connubii 209. cikk).

A házasságra való képességet nem aszerint kell megítélni, hogy a házastársak mennyire tudták megvalósítani azt a bensőséges szeretet- és életközösséget, ami a házasság lényege (vö. Gaudium et spes, 48.), vagy hogy boldog lett-e a házasságuk. Hanem az számít, hogy a megkötés pillanatában képesek voltak-e a házasságot létrehozó akaratnyilvánításra, hiszen a szentségi kötelék azáltal jön létre. A házasság érvényessége ezért nem is függ a felek későbbi viselkedésétől, később fellépő pszichikai zavaraitól.

Az ember természete nem tökéletes, és bűnre hajló, de ettől még nem válik alkalmatlanná és képtelenné arra a szabad akaratnyilvánításra, ami a házassági köteléket létrehozza. A kánonjog által vizsgált házasságkötési képesség ezért arra a minimálisan szükséges képességre vonatkozik, ami a feleket alkalmassá teszi arra, hogy a személyes önátadás révén megvalósítsák azt a köteléket, amire az emberek túlnyomó többsége hivatott.

A Szentatya jogértelmezésének értékére a Rota Romana dékánja, Mons. Antoni Stankiewicz mutatott rá köszöntő szavaiban. Az egyházi tanítóhivatal ezen megnyilatkozásai a kánoni házasságjog hiteles értelmezésének és alkalmazásának elsődleges forrását képezik, ezért a házassági semmisségi perek vonatkozásában kötelező erővel bírnak. A téma összetett teológiai és antropológiai vonatkozásai miatt szükség is van ezekre az útmutatásokra, amelyek elősegítik az egyházi ítélkezés egységesítését, és hozzájárulnak az objektív igazság kiderítéséhez, vagyis az egyházi igazságszolgáltatás feladatának teljesítéséhez.

Érszegi Márk Aurél