Ötven éve jelentette be a zsinatot XXIII. János pápa - P. Szabó Ferenc SJ jegyzete

1959. január 25-én, a Falakon kívüli Szent Pál bazilikában jelentette be XXIII. János pápa, hogy ökumenikus zsinatot hív egybe. E bejelentés meglepetést keltett egyházi körökben is. Kezdetben az azóta boldoggá avatott János pápa maga sem határozta meg pontosan szándékát. A készülődések során különféle vélemények láttak napvilágot. Egyesek csalódásukat fejezték ki a zsinati előkészületek miatt. De amikor a pápa 1962. október 11-én megnyitotta a 21. egyetemes zsinatot, a hangulat kezdett megváltozni.
János pápa új idők felvirradásáról beszélt. Alapgondolata, az azóta népszerűvé vált aggiornamento, korszerűsödés terve tetszett azoknak az egyháziaknak, teológusoknak, püspököknek, lelkipásztoroknak, akik XII. Pius pápasága alatt már várták a tavaszi megújulást, a katolikus egyház figyelését az idők jeleire, hogy a modern világ kihívásaira válaszoljon, széleskörű párbeszédet folytasson keresztényekkel, a világvallásokkal és a nem hívőkkel is.
János pápa az első ülésszak után meghalt, utóda, VI. Pál folytatta a második ülésszaktól a zsinatot. Igazában ővele következett be a döntő fordulat: neves haladó teológusok és főpapok áttörése következett a zsinati dokumentumok vitáiban. Az említett széleskörű dialógushoz VI. Pál első, Ecclesiam suam kezdetű enciklikája adta meg az indítást és az irányelveket. A megújított egyháztan, a Lumen gentium, a Dei Verbum és a Gaudium et spes kezdetű konstitúciók és egyéb dokumentumok rögzítették az egyházi aggiornamento főbb irányvonalait.
   Az elmúlt évtizedekben a pápák, teológusok, egy-egy ország főpásztorai felmérték a zsinat nehéz recepcióját, a zsinat utáni válságot, a haladók és konzervatívok vitáit, a még napjainkban is tartó eltérő értelmezéseket. Senki nem vonhatja kétségbe a II. vatikáni zsinat korszakalkotó jelentőségét. Az a tény, hogy egyes dokumentumok a két zsinati  irány nézeteinek kompromisszumaiból születtek, lehetővé tesz haladóbb vagy konzervatívabb értelmezéseket. De VI. Pál, II. János Pál a zsinat teljes megvalósítását sürgették a vatikáni titkárságok, ma már tanácsok, a püspöki szinódusok, enciklikáik és megnyilatkozásaik révén. Ezt teszi XVI. Benedek is, aki tudvalevőleg a zsinati teológusok haladó szárnyához tartozott és hosszú ideig II. János Pál mellett dolgozott. A II. vatikáni zsinat nem túlhaladott, mondhatjuk azoknak, akik már III. vatikáni zsinatról álmodoznak. De nem is lehetséges a „restauráció”, a visszalépés a Tridentinum felé, ahogy egyes csoportok ezt megkísérlik. Kétségtelen, hogy még sok a tennivaló az egyház minden szintjén, hogy zsinat eszménye, a szegény és szolgáló egyház valósággá váljon. De hisszük, hogy a feltámadott Krisztus Lelke élteti az Egyházat, amely ezért szent is, de mivel bűnös tagokból áll, állandó megtérésre és megújulásra van szüksége, ahogy a Lumen gentiumban (8. pont) olvassuk.
   Befejezésül a nagy zsinati teológust, a domonkos Yves Congart idézem: „Az egyház sorsa – nézetem szerint – egyre inkább a belső élethez, sőt a természetfeletti keresztény élethez kapcsolódik. Azt gondolom, hogy manapság csak azok a keresztények állják a sarat, akiknek  van belső, lelki életük. A „tridentinizmusban”…volt egy bizonyos védő burok, merev keret, amelybe a katolikusok beléptek és abban megmaradtak. Mi viszont szekularizált világban élünk (különösen is a média hatására), ezért, azt hiszem, hogy lehetetlen keresztény életet élni egy bizonyos belső élet nélkül.”