Az idő beteljesedett – P. Szentmártoni Mihály jezsuita elmélkedése a vasárnapi evangéliumról

    Évközi harmadik vasárnappal megkezdődik Szent Márk Evangéliumának ciklusa, amely végigkísér majd bennünket a B év legtöbb vasárnapján. Szent Márk Evangéliuma olyan, mint egy nagy dráma, amelyben azonban nincs puszta nézőközönség, hanem mindannyian szereplőkké válunk. Az Evangélista, miután részletesen beszámolt Jézus nyilvános működésének sikereiről és kudarcairól, rábízza az olvasóra, hogy döntse el, tényleg Jézus-e a megígért és várva-várt Messiás, vagy Ő csupán csak az ács fia? És erre a kérdésre csak igennel vagy nemmel lehet válaszolni, mert a közömbösség is elutasítást jelent.
    A vasárnapi olvasmány e nagy dráma nyitánya. Jézus megkezdi nyilvános működését Galileában. Két jelentős esemény képezi a háttért: Keresztelő Szent János fogságba vetése és az első tanítványok meghívása. Az előfutár elvégezte küldetését, újjal rámutatott a Názáretből érkezett Jézusra, az ács fiára, Isten és emberek előtt azonosította Őt, mint Isten Fiát, a próféták által meghirdetett Üdvözítőt, majd felszólította hallgatóit, hogy ezután Őt hallgassák, Őt kövessék, Benne higgyenek. Keresztelő Szent János kimondta saját igenjét, sikeresen elvégezte a neki szánt küldetést, és lelépett a színpadról. Most rajtunk a sor, nekünk kell színre lépnünk és megadnunk válaszunkat. Ebbe a keretbe illeszkedik bele Jézus programbeszéde: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1, 15).
    Ha az e szavak által lelkünkben keltett visszhangra figyelünk, akkor valószínűleg a „beteljesedett az idő” szavak visszhangzanak a legtovább és a leghangosabban bennünk. Nem nehéz ugyanis apokaliptikus képet festeni a mai világról. Úgy szeretnénk belekiáltani ebbe a minket körülvevő, egyre ijesztőbbé váló sötétségbe, hogy minden betelt, hogy a gonoszság, a gyűlölet, a vérontás, a pusztítás pohara csordultig telt. Talán még soha nem volt ennyi háború egyszerre világszerte, soha ennyi és ennyire kegyetlen, észbontó pusztítás, öldöklés, embertiprás, mint ma. Úgy érezzük, mintha tényleg elérkezett volna Isten ítéletének órája. Ám Jézus nem erről beszél. Ő örömhírként mondja, hogy beteljesedett az idő, hogy elérkezett az üdvösség várva várt pillanata, hogy megkezdődött Isten országa. "A beteljesedett az idő” szavak Jézus szájában diadalujjongás. Azt jelentik, hogy a történelem új értelmezést nyer, mivel az egész fájdalmas, érthetetlen múlt üdvtörténetté válik: semmi sem volt hiábavaló, semmi sincs jóvátehetetlenül elrontva. Aki Őbenne hisz, annak életében új szakasz kezdődik, amelyet nem a múlt keserveitől való menekülés jellemez, hanem a megtapasztalt szeretet élménye.
    Csak ilyen értelmezés tükrében válik érthetővé az a nemmindennapi körülmény, hogy a szóban forgó első tanítványok: Simon és András, Jakab és János szótlanul, szinte vakon követték Jézust. Ezek a férfiak nem tudták, mire hívta őket Jézus. De követték Őt, mert megigézte őket személyisége. Az ő válluk is meggörnyedt az élet terhe alatt, de hirtelen rádöbbentek, hogy pontosan arra a múltra volt szükségük, amely kijutott nekik, hogy megélhessék a szabadulás örömét. Jézus új jövőt ígért nekik: "az emberek halászává teszlek benneteket". Amikor az ember Jézus nyomába lép, akkor összekötődik a múlt a jelennel. Egész eddigi életünk új értelmet nyer, üdvtörténeti távlatokba épül. Ekkor már nem átkozzuk a múltat, nem szorul ökölbe kezünk az elszenvedett sérelmek és megaláztatások miatt, hanem minden visszaemlékezésünk csendes hálává csitul bennünk. És akkor megkezdődik a mi új jövőnk is, amint azt Jézus első apostolainak ígérte, de amely egyben küldetésükké is vált: emberhalászokká kell válniuk, azaz másoknak is hirdetni Isten üdvősségét. A mi hitünk révén bontakozik ki Isten országa és visszhangzik tovább az evangéliumi örömhír ott is, ahol úgy tűnik, a gonosz túlharsog minden sóhajt és imát.
    Szép a magyar "nyomába szegődtek" kifejezés: lelki szemünkkel szinte látjuk ezeket a fáradt, kemény munkától megedzett férfiakat, amint ott lépkednek a fiatal Mester mögött. Ez a kereszténység lényege: a Krisztus-követés. A Mester nyomdokaiban lépkedni csendesen, szótlanul, együtt másokkal, de nem mások miatt, hanem azért, mert minket is megigézett Jézus személye. Azt kell ma felfedeznünk, hogy milyen értelemben teljesedett be az idő a mi életünkben, miképpen válik üdvtörténetté a saját múltunk? Elérkezett az idő, hogy úgy lássuk múltunkat, mint Isten irántunk való gondos szeretetének bizonyítékát. Vagy megfordítva: ha bátran kimondjuk, hogy felismertük Jézusban Isten Fiát és a mi egyetlen üdvözítőnket, ha maradéktalanul rábízzuk magunkat, és a nyomába szegődünk, mint az első tanítványok, akkor rádöbbenünk, hogy egész múltunk, tévelygéseivel, szenvedéseivel, meghurcoltatásaival együtt üdvtörténeti esemény volt. Töltse el ez a felfedezés lelkünket hálával a minket csodálatos szeretettel megváltó Isten iránt.