2009-01-09 18:56:44

Ökumenikus imádság a gázai igazságosságért és békéért


Michel Sabbah, Jeruzsálem nyugalmazott latin pátriárkája vasárnap, január 4-én elmélkedést tartott azon az ökumenikus imatalálkozón, amelyet tizenhárom jeruzsálemi egyház vezetője kezdeményezett a domonkosok templomában. A zsúfolásig megtelt templomban jelen volt számos palesztin, de héber nyelvű keresztény is. Az Efezusi levél következő verséről (6, 14) elmélkedtek: „Álljatok ki tehát: derekatokra csatoljátok a tisztaság övét, öltsétek magatokra az igazság páncélját, lábatokra húzzátok a békesség evangéliumának hirdetésére a készség saruját.”

Az elmélkedés után felolvasták Manuel Mussalam atya, a gázai Szent Család plébánia vezetője üzenetét, amely így kezdődik: „A siralom völgyéből, Gáza vérrel áztatott földjéről, ahol a vér elfojtotta másfél millió szív boldogságát, a hit és a reménység szavait intézem hozzátok. Nem használom a „szeretet” szót, amely még nekünk keresztényeknek is a torkunkon akadt.”

P. Manuel konkrét példákat hozott fel Gáza drámai sorsáról, a polgári lakosság, a kórházak helyzetéről, ami egyre súlyosbodik. Az üzenet békefelhívással zárul. Utána különböző nyelveken imákat mondtak Gáza lakosságáért, a foglyokért, az elhurcoltakért, a menekültekért, és azért, hogy legyen vége a támadásoknak és folytatódjanak a tárgyalások a békéért.







All the contents on this site are copyrighted ©.