„Érettünk szegénnyé lett…”
P. Szabó Ferenc gondolatai a pápa újévi üzenetéről

XVI. Benedek újévi békeüzenete a béke építésének egy szempontjáról eszmélődik: a szegénység elleni küzdelemről. A szentatya megemlíti globalizálódó világunk néhány egymással összefüggő égető problémáját: egyre nő a szegények és a gazdagok közötti szakadék világviszonylatban, főleg az ún. harmadik világ országaiban, de Európában, így Magyarországon is.

Ezzel kapcsolatos a pénzügyi világválság, amely a liberális kapitalizmus igazságtalan rendszerének összeomlása is. Az élelmiszerválság, rosszul tápláltság, ill. éhínség, járványos betegségek stb., mind- mind a föld javainak igazságtalan elosztásából erednek. Vagyis a közjó keresése és a szolidaritás helyett az önző kizsákmányolás és a pénzimádat igazgatja a világgazdaságot. Ez pedig azt jelenti, hogy erkölcsi, lelki válság rejlik a gazdasági krízis mélyén.

Ha van is haladás a világszolidaritás kialakulásában, a nemzetközi és nemzeti segélyszervek működésében, a karitászok tevékenységében, még nagyon sok a teendő a szegénység elleni küzdelemben, amire a pápai üzenet figyelmeztet. Itt most nem is az egyház egy évszázados szociális tanítását – az elméleti-etikai kérdéseket - akarjuk felidézni, hanem gyakorlati testvéri szeretet példáit idézni. XVI. Benedek első enciklikája második részében hangsúlyozta az egyház több évszázados karitatív tevékenységét, az egyházi intézmények, szerzetesrendek ilyen irányú működését. Idézem a pápát:

„A szeretetre- a karitászra – mindig szükség lesz, még a legigazságosabb társadalomban is. Nincs olyan igazságos államrend, mely fölöslegessé tehetné a szeretet szolgálatát. (…) Vigasztalásra és segítségre szoruló szenvedés mindig lesz. Magányosság mindig lesz. Olyan anyagi szükséghelyzetek is mindig adódnak, melyekben a megélt felebaráti szeretet segítségére van szükség.”

Az ember nemcsak kenyérből él, - aki ezt a bibliai igazságot tagadja, az materialista, az az egydimenziós emberképet vallja. – Nem igaz az a marxista elmélet az elnyomorodásról, amely szerint a jogtalan rendszer szolgálatában áll az, aki az igazságtalan uralom helyzetében karitatív módon akar segíteni. XVI. Benedek itt hangsúlyozza: „Valójában ez az embertelenség filozófiája. A mai élő embert ugyanis feláldozza a jövő Molochjának, egy olyan jövőnek, amelynek megvalósítása legalábbis kétséges marad. (…) Egy jobb világhoz csak akkor járulunk hozzá, ha mi magunk most tesszük a jót minden erőnkkel s az adott lehetőség szerint.” Hozzátehetjük: az utolsó ítéleten az igazságos bíró aszerint állít bennünket jobbjára vagy baljára, hogy mit tettünk egynek a legkisebbek közül.

Megértették ezt az egyház történelme során azok a szentek és boldogok (a sok névtelen is), akik a testvéri szeretetet hősies fokon gyakorolták: Páli Szent Vince, boldog Frédéric Ozanam, Kalkuttai Teréz anya, Abbé Pierre és a nemrég százéves korában elhunyt Emmanuelle nővér. Ez utóbbi, a Betlehemben született Jézus példájára, aki „szegény lett érettünk, hogy minket szegénységével gazdagítson”, Kairó nyomornegyedeiben élte meg a sorsközösséget a legszegényebbekkel. Élete vége felé így elmélkedett az első boldogságról: „Boldogok a lélekben szegények…”

A szegénység lelkületével belépünk Isten Országába. Amikor túlságosan ragaszkodunk az anyagi javakhoz, akkor távol vagyunk az örök királyságtól. Tudni kell igazi helyükre tenni a földi javakat. (…) Találkoztam sok gazdag szegénnyel. A bádogvárosban szegények ezrei voltak gazdagok. Csodálatos volt. Semmihez se kötődtek. Amikor az embernek nincs semmije, nincs alkalma kötődésre. Nem volt ott se víz, se villany. Az emberek öreg, lukas kannákból összetákolt kunyhókban laktak, ahol összezsúfolódott az egész család: szülők, gyerekek, nagyszülők. Nem volt semmijük, csak nagy szeretetük. Életem legszebb éveit a bádogvárosban töltöttem.”

Egy bádogvárosban, ahol senkinek sincs semmije, az emberek hajlamosak arra, hogy segítsék egymást. Ez ad az életnek akkora könnyedséget! Soha nem nevettem annyit, mint a bádogvárosban.”
Emmanuelle nővér hosszú élete az áldozatos, szolgáló szeretetben telt el, ezért találta meg már itt a földön a boldogságot.

Emlékeztetek arra, hogy az október 20-án elhunyt Emmannuelle nővért a Var megyei Callianban, a Notre-Dame de Sion közösségében temették el okt. 22-én, de Párizsban aznap a Notre-Dame bazilikában és annak terén nemzeti tiszteletadásban részesült: Sarkozy köztársasági elnök és számos politikai személyiség jelenlétében. André Vingt-Trois bíboros, Párizs érseke méltatta a szerzetesnő rendkívüli életét és működését. A nővér önátadó, szegényeket szolgáló szeretetét állította példaképül hallgatói elé, utalva Szent Pál szeretethimnuszára: „Ne feledjük, hogy még a nagylelkűség is semmi, ha nem a szeretet lelkesíti.”