Charles de Foucauld (1858-2008) názáreti lelkisége
150 éve született Charles de Foucauld, aki később így nevezte magát: Jézusról nevezett
Károly testvér, akit 1916. december elején gyilkoltak meg a tuaregek a Szaharában.
Károly testvért ma már a boldogok sorában tiszteljük. Joggal írhatta róla Yves Congar
domonkos teológus, korunk másik nagy szentje mellé állítva: „Az atom századának küszöbén
Isten keze két világítótornyot gyújtott meg. Nevük: Lisieux-i Teréz és Charles de
Foucauld.
Charles de Foucauld mozgalmas életútját, a katonatiszt feslett
életét, a kutató hosszú keresését, megtérését, názáreti rejtett életét, szaharai vértanúságát
ma már a magyar hívek is ismerik. Hét évig felfedező volt, hét évig trappista szerzetes.
A trappistáknál is szüntelenül Názáretet keresi. Hogy szorosabban a názáreti életet
követhesse, a hetedik év végén, 1897-ben elhagyja a trappista monostort. Távozásakor
két fogadalmat tesz: az örökös tisztaság fogadalmát és az örökös szegénység fogadalmát,
ami által arra kötelezi magát, hogy soha nem lesz több tulajdona, se nem használ többet,
mint amivel egy szegény munkás rendelkezik. 1897-től 1900-ig Názáretben folytatja
Jézust követő názáreti életét. A klarisszák kolostorának házi szolgája. Bevásárol
nekik a városban, végzi a különféle munkákat. Egy kis faházban lakik, ahol a kerti
szerszámokat tartják. Imádkozik és dolgozik. Az éjszakát az eucharisztikus Jézus imádásában
tölti, írásban elmélkedik az Evangéliumról.
Most a karácsonyi ünnepkör hangulatát
is idézve Károly testvér názáreti lelkiségét jellemezzük Jean-Francois Six tanulmánya
alapján. Názáret helysége igazában jelzi Károly testvér lelkiségének legjellemzőbb
vonását. Miként annak idején Assisi Szent Ferenc, ő is szó szerint akarta megvalósítani
az evangéliumot, a názáreti életet. Nemcsak názáreti tartózkodása alatt, hanem egész
későbbi életében. „Jézust lásd minden emberben”, jegyezte fel 1905-ben. „Egyszerű
fizikai munka, mint Jézusé Názáretben. Testvéreid iránti megbocsátás, türelem és a
határtalan remény, amire neked is szükséged van. A lelkek javáért jól kell beszélned
a tuareg nyelvet …A szegénység szellemében a lehető legkevesebbel bírni, hogy olyan
légy, mint Jézus Názáretben.”
Halála előtt öt hónappal, 1916. június 20-án
ezt jegyzi fel: „mindig az utolsó hely: Amikor maghínak egy lakomára, foglald el az
utolsó helyet. Ezt tette ő maga is, mióta belépett az élet lakomájára egészen haláláig.
Názáretben élt rejtett életet, hétköznapi életet, családban, az ima, a munka, az ismeretlenség
életét, csöndben gyakorolva az erényeket, amiknek nem volt más tanúja, mint Isten,
környezete és a szomszédok. Ez az életmód egyszerű, alázatos, hasznos és rejtett volt,
mint a legtöbb emberé.”
Itt most csak felsoroljuk Six nyomán a Károly testvér
életét jellemző názáreti lelkiség főbb vonásait: - a názáreti élet olyan, ahol
Jézussal vagyunk együtt, - Jézussal, aki már a názáreti évektől minden ember Üdvözítője,
-hogy Jézussal üdvözítők legyünk, úgy kell élnünk, ahogy Ő élt, aki megélte a
Boldogságokat, -egy családban, a hétköznapi emberek között élni, vállalva a kis
emberek sorsát, szorongó gondjait: az éhséget, az igazságosság és a béke szomjúhozását,
mások szolgálatát, -végül Názáret haladás, követés, szüntelen dinamizmus.
Akinek
szívében Názáret tüze ég, nem elégszik meg a merev intézmények keretével. Károly testvér
mindig figyelt a pillanatok sugallatára, hogy új meg új tetteket hajtson végre, meglátásainak
alapja pedig szíve Jézus iránti készsége, a Szentlélek vezetése iránti nyitottság
volt.
„A vallást szeretetként éli meg” - így jellemezte Károly testvért
lelkiatyja, Huvelin abbé egy 1889-es ajánló levelében, amikor Charles de Foucauld
azt kereste, melyik rendbe lépjen. Később károly testvér ezt a jelmondatot választotta:
Jesus Caritas – Jézus – szeretet. Amikor arra gondol, hogy a Szentföldön lesz
pap, ezt jegyi fel. „Jézus nevével ezt az áldott szeretetet választom jelmondatul.
(…) Egész életemet arra akarom felhasználni, hogy ezt a szeretetet fűzzem szorosabbra
mindenkivel és mindenki között.” Károly testvér a kereszténység lényegére összpontosította
figyelmét. Nem tanít mást, mint Szent János apostol: „Deus caritas est, Isten
szeretet, aki szeretetben él, Istenben él, és Isten őbenne. (…) Ezt a parancsot kaptuk
tőle: Aki szereti Istent, szeresse testvérét is.” (1Jn 4, 16 és 21)