Szentmártoni Mihály S.J. elmélkedése Szentcsalád ünnepére

ISTEN SOHASEM HAGY BENNÜNKET MAGUNKRA
(Sir 3,2-6.12-14; Kol 3,12-21; Lk 2,22-40)

Szentcsalád ünnepe nem csak a család ünnepe, hanem mindenkié. Társadalmi intézményeket talán nem is lehet ünnepelni. A család önmagában nem létezik: a családot mi alkotjuk, emberek, férfiak és nők, szülők és gyermekek. A házasságban és a családban is mindenki megmarad egyedülálló személynek, azzal a különbséggel, hogy életét másokhoz fordulva éli. Hogy milyen lesz a másokhoz való viszonyunk, az attól függ, hogy mi milyenek vagyunk. Ilyen szemszögből Szentcsalád ünnepe mindannyiunk ünnepe, mert itt három egymáshoz tartozó, de mégis különálló személy példája áll szemünk előtt: Mária, József és a kis Jézus.

Mária az Isteni Gondviselésbe vetett bizalom példaképe. Jóllehet az írástudók ismerték a jövendöléseket, miszerint a Messiásnak Betlehemben kellett születnie, megjelenését nem ilyen formában várták. A zsidók a Messiást nem pólyás kisbabaként képzelték el, hanem úgy hitték, hogy váratlanul jelenik majd meg, a felhőkből, egyenesen a mennyországból száll alá. Később is Jézus szemére vetették alacsony származását, akinek ismerték apját, anyját és rokonait. Szerintük a Messiáshoz ilyen dolgok nem illettek. A zsidók Jézust túlságosan hétköznapi embernek tartották ahhoz, hogy a Messiás lehessen.

Ebből megtanulhatjuk azt, hogy a mi Istenünk a szürke hétköznapok Istene, aki azokon az embereken ill. eseményeken keresztül szól hozzánk, akik, ill. amelyek mindennapi környezetünket, hétköznapjainkat alkotják. A családi élet is a hétköznapok egymásutánjában valósul meg. Néha nehezebb felismerni Istent a hozzánk közel állókban, mint a távolból megcsodált jeles emberekben!

A megígért és várva várt Megváltó nem a felhőkből ereszkedett le, hanem az emberi valóság természetes útján jött közénk: volt magzat és kisbaba, gyermek és fiatal, végül megjelent felnőtt férfiként. Jézus tökéletesen azonosult minden egyes szerepével, nem volt sem csodagyerek, sem környezete átlagát meghaladó géniusz. Mindenki csak úgy ismerte Őt, mint Mária és az ács fiát.

József ennek a Szentcsaládnak a harmadik eleme. Ő az Isten szava iránti engedelmesség példaképe. A hír, hogy jegyese gyermeket vár, aki nem az övé, Józsefet megzavarta. Nem igen tudott elképzelni más magyarázatot erre a furcsa dologra, minthogy Mária hűtlen volt hozzá. Ismerte a zsidó törvény idevonatkozó előírását, hogy a házasságtörő nőt inkább meg kell kövezni, minthogy szégyent hozzon a kiválasztott népre. József emberi nagyságát tükrözi a tény, hogy ez a megoldás még csak meg sem fordult a fejében. Inkább azon gondolkodott, hogy fájdalmában és szégyenében kilép Mária életéből, és magányban tölti további napjait.

Létezik egy másfajta magyarázat is József tépelődésére. Egyes szentírás magyarázók szerint Józsefet nem a gyermek törvénytelensége bántotta, hanem inkább attól tartott, hogy nem adhat nevet a gyermeknek, ami miatt nem lenne Dávid házának a leszármazottja. A Szent Máté szerinti szövegben ugyanis ez áll: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, hiszen akit a szíve alatt hord, az a Szentlélektől van” (Mt 1,20). Ezt a szöveget azonban így is lehetne fordítani: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, jóllehet (annak ellenére), hogy akit a szíve alatt hord, az a Szentlélektől van”. Ez esetben a szöveg arra utalna, hogy Józsefnek afelől voltak aggályai, hogy nem érezte magát alkalmasnak arra, hogy nevet adjon a gyermeknek. Az angyal bátorította, hogy nyugodtan tegye ezt meg, jóllehet a gyermek nem az övé.

Mária helyzete sem volt kevésbé drámai. Őt is az érzelmek özöne borította el. Önzetlenül átadta magát Isten akaratának, de ebben a pillanatban alighanem Jeremiás próféta siralmai juthattak eszébe, aki így panaszkodott: „Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam és legyőztél. Nevetségessé váltam napról napra. Aki csak lát, mind kicsúfol. Az Úr szava így mindennap gyalázatomra vált és csúfságomra.” (Jer 20,8). Isten néha mintha igen furcsa módon viselkedne barátaival szemben. Biztosan Mária is fohászkodott Istenhez, hogy segítsen rajta kiláthatatlan helyzetében. Végül Isten csakugyan megmutatta a legalkalmasabb megoldást: Józsefet világosította fel.

Minden életben és minden családban vannak félreértések, félelmek, téves ítéletek. Néha József helyzetében találjuk magunkat, akinek úgy tűnt, hogy minden legszebb álma meghiúsult. Néha viszont Mária helyzetében találjuk magunkat, akinek úgy tűnt hogy senki sem volt képes megérteni legszentebb titkát. Legyen azonban bármilyen is a mi válságunk, Isten soha nem hagy magunkra bennünket. Tőlünk csak annyit vár el, hogy Józsefhez és Máriához hasonlóan mi is belé helyezzük bizalmunkat. József és Mária példájából megtanulhatunk egy általános életigazságot: Amikor Isten belép valaki életébe, vele együtt megérkeznek a nehézségek is; de ugyanakkor a nehézségekkel együtt jön Isten segítsége is, gyakran nem várt módon ugyan, de egész biztosan örömteli végkimenetellel.