"Holtában is beszél …" - Emlékezés a 60 évvel ezelőtt letartóztatott Mindszenty József
bíborosra
60 évvel ezelőtt, 1948. december 26-án, Szent István első keresztény vértanú ünnepén
tartóztatták le Esztergomban Isten szolgáját, Mindszenty József bíborost. Mai adásunkat
az utolsó magyar hercegprímás emlékének szenteljük. Mindszenty József bíboros letartóztatása
az egész világegyházban nagy döbbenetet váltott ki. XII. Piusz erőteljes szavakkal
leplezte le az egyházüldöző kommunista rendszer felháborító igazságtalanságát, miközben
hangsúlyozta a vértanú bíboros példamutató hősiességét. XII. Piusz pápa levelét
idézi Adeodato Piazza bíboros, Sabina és Poggio Mirteto püspöke, a Konzisztóriális
Kongregáció titkára, abban az 1949-ben a paulinusok kiadásában megjelent könyvnek
a bevezetőjében, amelyet Péterffy Gedeon prelátus írt olasz nyelven Mindszenty bíborosról.
Most részleteket olvasunk fel a Vértanúk órája c. előszóból. „A vértanú apostolok
órája visszatért a történelem számlapjára. Mindaz, amit Jézus mondott a Tizenkettőnek
beteljesedett: „Úgy küldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé.. bíróság elé állítanak
és …megostoroznak titeket… Miattam helytartók és királyok elé is hurcolnak”. Jézus
szavai továbbra is beteljesednek 20 évszázada minden alkalommal, amikor Krisztus
egy apostola erőteljesen felemeli szavát a tévedések és a zsarnoki hatalommal szemben,
hogy megvédje az igazság, a szabadság és az igazságosság veszélyben forgó jogait.
Ma, 1949-ben Magyarország prímásán, Mindszenty bíboros érseken van a sor, aki
az ellentmondás zászlajává és jelévé vált, a lélek és a civilizáció legmagasabb rendű
értékeinek apostola és vértanúja lett. Elfogták és bebörtönözték, testi és erkölcsi
kínzásoknak vetették alá, hogy abszurd „vallomásokat” csikarjanak ki belőle. – egy
világi, teljes mértékben illetéktelen bíróság, az ún. „Népi törvényszék” elé hurcolták,
pusztán azért, hogy álcázzák klikkük cselszövéseit. Eljárást folytattak le ellene,
szokatlanul naiv és mégis sátánian ravasz módszerekkel. Elítélték és élve eltemették
életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtva: íme ez az a tragikus történet, az igazságosság
karikatúrája, amelyre ma a világ meghatottan tekint. Hogy miért ítélték el? – propter
nomen meum: Krisztus és tanítása elleni gyűlöletből. Senki sem hiszi el az önkényes
vádpontokat – összeesküvés és hazaárulás – amelyeket nemcsak hogy nem bizonyítottak
be, hanem napnál is világosabban hamisnak bizonyultak, és amelyek csak arra szolgáltak
kevés sikerrel, hogy takargassák a gyalázatos szándékot: el akarták fojtani a tekintélyes
és számukra alkalmatlankodó hangot, amely teljes mértékben ellenezte az egyházi vagyon
elkobzását és az ateizmus célirányos terveit. Az alaptalan váddal és aljas ítélettel
szemben áll Őszentségének a közelmúltban, (1949. január másodikán) tett legfőbb tanúsága.
(XII. Piusz) pápa így írt a letartóztatást követően a magyar püspököknek: „Mi ismerjük
ennek a kiváló pásztornak az érdemeit. Ismerjük hite szilárdságát és rendíthetetlenségét,
ismerjük apostoli erejét, amellyel védelmezi a keresztény tanítás integritását és
követeli a vallás szent jogait. Rendíthetetlen szívvel és erőteljesen kötelességének
érezte, hogy szembe szegüljön, amikor látta, hogy az egyház szabadságát egyre inkább
korlátozzák. Főleg amikor látta, hogy a hívek súlyos kárára akadályozzák a keresztény
tanítás terjesztését és az egyházi szolgálatot, amelyet nemcsak a templomokban, hanem
nyilvánosan, a hit közéleti megnyilvánulásaiban is gyakorolni kell, az alsó és felsőoktatásban,
a sajtóban, a kegyhelyekre történő zarándoklatokkal és a katolikus társulásokkal.
Ez pedig természetesen a bíborosra nézve nem jelent vádat vagy szégyent, hanem sokkal
inkább legmagasabb dicséretet érdemel, éber lelkipásztori szolgálatának javára írható.
Azonban éppen ez lett be nem vallott, de valós oka az ellene lefolytatott pernek és
az ellene hozott ítéletnek, amely ellen minden szabad és becsületes lelkiismeret fellázad
– folytatja az előszóban Piazza bíboros. Mi meghajolunk a Hit eme rendíthetetlen
mestere és bajnoka előtt, a folt nélküli bíbor előtt, amely a börtönből a hősiesség
és győzelem jeleként vörösen felragyog. Az egyház történelmének közelmúltjában talán
soha nem fordult elő, hogy a bíborosok szent kollégiuma és az egész világ katolikus
püspökei ennyire felmagasztalva érezték volna magukat, mint Mindszenty kardinális
bíborában és püspöki méltósága, apostoli küldetése hősies gesztusaiban. Végtelen fájdalmunkban
és jogos büszkeségünkben vigaszt találunk, hogy spontán csatlakozik hozzánk a római
nép, amely őrzi és tiszteli az egyház első apostolainak és vértanúinak nyomait. A
Katolikus Akció nagylelkűen és lelkesen csatlakozik minden szabad ember és minden
civilizált nép küzdelméhez és vívmányaihoz. Kifejezzük legerőteljesebb ítéletünket
ezért és mindazokért a szentségtörő erőszakos bűntettekért, az emberiség ellen elkövetett
sértésekért, amelyeket a hitvallók és a hit mestereinek kárára követnek el. Egyben
kifejezzük legmélyebb testvéri szolidaritásunkat mindazokkal, akik az igazságosságért
szenvednek el üldöztetést a történelemnek ebben a szomorú órájában. Buzgón fohászkodunk,
hogy az üldözötteknek legyen lelki erejük áldozatuk beteljesítéséig, amelyet a biztos
jutalom követ. Imádkozunk azért, hogy az üldözők, akikre isteni bosszú vár, világosodjanak
meg és térjenek jobb belátásra. Mi, akik áldjuk a nagy üldözöttet, fennkölt hősiességét
és nemes példáját, könyörgéseinkkel el kívánjuk távolítani Isten átkait. Ehelyett
azért imádkozunk, hogy igazságossága irgalmasságában teljesedjen be. Az életfogytiglan
börtönbüntetését töltő Elítélt, egyre közelebb érezve magát az elfogott, elítélt és
keresztre feszített Krisztushoz, vele együtt ismétli: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert
nem tudják, mit tesznek.” (Lk 23,34)Jézus jelenlétében csatlakozunk a vértanú imájához,
amely egyben az egyház és a pápa imája, akitől az elítélt a római bíbor jelentőségteljes
megtiszteltetését kapta. Hozzátesszük Istenhez szóló fohászunkat: - Miserere, könyörül
meg Urunk azon, aki erős lélekkel megy fel a fájdalmas Kálváriára. Könyörülj a hűséges
magyar népen, akit megláncoltak és megvertek Lelkipásztorában. Könyörülj az egyházon,
aki hősök és vértanúk anyja, aki velük együtt szenved és vérzik. Könyörülj az egész,
vér által megváltott emberiségen, amelynek evilági és örökös sorsát veszélyek fenyegetik”
– írta Adeodato Piazza bíboros „A vértanúk órája” c. bevezetőben Péterffy Gedeon prelátus
könyvéhez.
A letartóztatás 50. évfordulóján, 1998. december 26-án este, Franz
König bécsi bíboros érsek mondott szentbeszédet azon a szentmisén, amelyet Budapesten,
a Szent István bazilikában mutattak be számos főpásztor jelenlétében. Most részleteket
közlünk a személyes emlékeket is idéző szentbeszédből: „Örömmel és hálával mutatom
be a mai napon az ünnepi Áldozatot Budapesten a Szent István Bazilikában, az első
vértanú, szent István napján, gondolván I. István királyra, Magyarország védő- és
nemzeti szentjére. Itt ahol az első magyar király drága kinccsel felérő ereklyéjét
őrzik és ahol számos magyar bíboros ünnepi szentmisét mutatott be. A magyar prímás
és a Magyarországi Mindszenty Alapítvány hívtak meg erre a napra. Számos püspök, jeles
vendég és hívősereg jelenlétében örömmel teszek leget ennek a meghívásnak.
Ezáltal
szeretném a nagyrabecsülés és a köszönet koszorúját elhelyezni Mindszenty József bíboros
koporsójára, aki magyar szülőföldjének kiváló fia volt. 50 évvel ezelőtt 1948. december
26-án, pontosan ezekben az órákban, Szent István vértanú napján tartóztatták le és
egy kirakatperben hazaárulás, kémkedés és a nemzeti biztonság veszélyes embereként
életfogytiglani fegyházra ítélték. Ebből az alkalomból, 50 évvel később, átnyújtom
egyházam és szülőhazám, Ausztria elismerő üdvözletét.
Pár nappal a letartóztatás
előtt, - mivel a Bíboros jól tudta mi fog bekövetkezni – egy üzenetet küldött püspöktársainak
és rajtuk keresztül minden magyar hívőnek, amely szó szerint így hangzik: „Nem vettem
részt semmiféle összeesküvésben. Nem mondok le érseki tisztemről. Semmit sem írok
alá. Ha mégis megtenném, az csak az emberi test gyengeségének következménye és azt
eleve semmisnek nyilvánítom.”
Amennyiben a kirakatpert követni tudjuk a magyar
bíborost és prímást,- akinek elődei a magyar királyokat koronázták meg – a per lefolyása
alatt mélységesen megsértették, az emberi jogoktól, amelyekre napjainkban világszerte
hivatkoznak, teljesen megfosztották. Ezeket a jogokat azért vették el tőle, mert a
vallást, a katolikus Egyházat a bíborossal együtt meg akarták semmisíteni. Azonban
az ősrégi közmondás itt is érvényes: „Sanguis martyrum semen christianorum” A vértanuk
vére a kereszténység magva.
A 15 esztendeig tartó számkivetésben, az Egyesült
Államok Követségén többször meglátogattam őt. Erre XXIII. János pápa bátorított fel.
Felejthetetlen marad számomra az első találkozás a Követség épületének harmadik emeleti
szobájában. Első kérdése, amit latin nyelven intézett hozzám, így szólt: „Quid desiderat
Summus Pontifex a me?” Mit kér a Szentatya tőlem? – Ez a találkozás Mindszenty bíborossal,
- az én aggodalmam iránta és az Ő töretlen reménysége, - számomra óriási jelentőséggel
bírt.
Megértettem, hogy a követségen élő magányos férfinek milyen hatalmas
jelentősége van az Egyház és az egész világ számára, az is világos volt előttem, hogy
Bécs érsekének is egyértelmű a feladata, mert számára a legkézenfekvőbb volt, hogy
a vasfüggöny mögött élő püspökkel az Egyház kapcsolata ne szűnjön meg. Anélkül, hogy
ezt rögtön megértettem volna, rádöbbentem, hogy ez a kapcsolat, a keleten lévő hallgatás
Egyházának milyen nagy erőt ad. Ez a feladat számomra a kimeríthetetlen lehetőségek
forrása lett és lehetővé tette, hogy Egyházamat egyre jobban megismerjem és szeressem.
A
fogoly prímással a beszélgetés folyamán a következő vonásokat véstem emlékezetembe:
Először:
Az Egyházért folytatott harcában nem volt semmi megalkuvás. Többször tudomásomra
adta, hogy a magyar Egyházért bármikor kész a vértanúhalálra.
Másodszor: Magyar
hazáját mindenekfelett szerette és semmi áron nem akarta elhagyni, annak ellenére
sem, hogy a kommunista kormány a nyugat felé egy arany hidat akart számára megnyitni.
Harmadszor:
A Római Pápa, mint Péter utóda, számára mindig egyértelmű tekintély volt, még akkor
is, ha véleménye nem egyezett meg mindig az övével. Sokat szenvedett, amikor VI. Pál
Rómába hivatta abban a reményben, hogy az Egyház számára könnyebb lesz egy „modus
vivendi” kiharcolása az uralkodó kommunista kormánytól. Csak rövid ideig maradt Rómában,
onnan Bécsbe jött és az ottani magyar szemináriumban a Pázmáneumban lakott egészen
haláláig. Miután az 1949. ítélet, a magyar állam 1990-ben semmisnek nyilvánította,
a magyar püspöki Kar ajánlásával a róla elnevezett Alapítvány bevezette boldoggá avatását.
Az erre vonatkozó akták Rómában döntésre várnak. Az elmúlt esztendőkben Mindszenty
egyéniségének újraértékelése megtörtént. Az 1989-90-ben kialakult változás után, megalkuvás
nélküli magatartása új fénybe került. Régebben ugyanis személyében látták az egyedüli
akadályt, hogy a rendszerrel nem lehet kiegyezni” – mondta szentbeszédében Franz König
bécsi bíboros érsek.
Befejezésül Mészáros István Mindszenty-kutató nyomán
röviden vázoljuk a vértanú bíboros portréját:
Mindszenty mint Krisztus hű követője,
igaz apostola, mint hivatását lelkiismeretesen, önfeláldozóan betöltő főpásztor 1944-48
között hősies bátorsággal védte, egyrészt a rábízott többmilliós magyar katolikus
egyház tagjainak teljes tartalmú, a 20. századi keresztény országokban elfogadott,
megvalósított és gyakorolt vallásszabadságát, másrészt védelmezte az egész magyarság
alapvető emberi szabadságjogait, az emberi méltóságot, harmadrészt pedig a vallásszabadságot,
az emberi méltóságot, az emberi szabadságjogokat kegyetlen erővel támadó szocialista-kommunista
hazai politikai hatalom ellen. Ezért súlyos szenvedéseket szenvedett 1949-1956 között
börtönben, kényszerlakhelyen. 1956-71 között az amerikai követségen igyekezett tovább
folytatni – félrabság szorításai közepette is – főpásztori szolgálatát, mind a magyar
katolikus hívőközösség, mind az egész magyarság szabadságának érdekében, a változatlanul
támadó, elnyomó, jogfosztó diktatúrával szemben. Ugyanezt tette élete utolsó szakaszában
száműzöttként 1971-75 között.
Önzetlenül, csakis népéért élt Krisztust szolgálva,
mély, őszinte és sallangtalan vallásos lelkiségét széles körben szétsugározva, saját
egyéni életét teljesen alárendelve apostoli küldetésének. Élhetett volna életének
bármelyik szakaszában kényelemben, bíborban-bársonyban, szolgálattevők sokaságával
körüludvarolva, semmittevésben, a címek és rangok előnyeit élvezve. Mindvégig szegény
körülmények között élt: életét teljes egészében Isten ügyének szolgálata töltötte
ki, egyedüli célja embertársainak földi és túlvilági üdvösségre segítése volt. Ugyanakkor
mindeközben gyarló, botladozó, esendő ember volt, hol beteges, hol ideges, dühös,
ingerült, gyanakodó ember volt, közülünk való ember.
Mindszenty tiszteletreméltó,
sőt példamutató volt, ahogy a „vox populi” értékeli. Ez a kép azonban nem középkori
legenda, hanem a történettudomány mai eszközeivel és módszereivel szakszerűen bizonyítható
életrajz.
Adjunk hálát Istennek Mindszenty József bíboros életszentségéért!