2008-12-22 15:29:23

„Adjatok számot a bennetek lévő reményről” – a pápa üzenete a taizéi közösség által szervezett év végi ifjúsági találkozó résztvevőihez


Európa és a többi földrész mintegy 40 ezer fiatalja gyűlik össze Brüsszelben december 29-e és január 2-a között. Genf, Zágráb, Milánó, Lisszabon és Hamburg után a belga fővárosban kerül sor a taizéi közösség által szervezett 31. találkozóra, amelynek résztvevőihez üzenetet intézett XVI. Benedek.

„Kedves Fiatalok! Az idei összejövetel, amelyet a taizéi közösség szervezésében Brüsszelben tartotok, alkalom arra, hogy feltegyétek a kérdést: milyen forrásból élünk?” – kezdi sorait a pápa. A fiatalok saját maguk és a világ számára a remény forrását keresik. Megnyílnak Krisztusnak az ima és Isten szava meghallgatása révén. Megosztják elvárásaikat Európa és a többi kontinens fiataljaival. Megtapasztalják az egyházat, mint a szeretetközösség, a mindenkivel való barátság helyét. A pápa lélekben közel érzi magát hozzájuk, miközben a Roger testvér által évekkel ezelőtt kezdeményezett bizalom zarándokútját járják.

A fiatalok fedezzék fel annak a módját, hogy hogyan tudják reményüket környezetük számára is kisugározni egy olyan világban, amelyben túl sok a szegénység, az igazságtalanság, a konfliktus. Istennek szüksége van a fiatalok hitére, kreativitására, kezdeményezéseire. Hívásukra válaszolva Isten a fiataloknak ajándékozza a Szentlelket, aki új erővel tölti el őket, amikor úgy érzik, hogy elfáradtak. A Szentlélekre támaszkodva ne féljenek számot adni a bennük lévő reményről – írja a taizéi közösség által szervezett találkozó résztvevőinek a pápa. A fiatalokat Mária, a hívek Anyja oltalmába ajánlva XVI. Benedek pápa apostoli áldását adja rájuk, a taizéi testvérekre, a zarándoklat szervezőire, a fiatalokat befogadó papokra és világi hívekre.

A brüsszeli találkozó mintegy folytatása a november végén Kenyában megrendezett összejövetelnek, amelyen 15 afrikai ország hétezer fiatalja vett részt. Az év végi zarándoklaton Alois testvér, Roger testvér utóda a taizéi közösség élén, közzéteszi a „Kenyai Levelet”, amelynek gondolatai alkotják az európai találkozó elmélkedéseinek vezérfonalát.

A fiatalokat Belgium-szerte 180 különböző helyen szállásolják el katolikus, protestáns illetve ortodox közösségeknél, családoknál. A bizalom zarándoklata, amelyet 30 évvel ezelőtt kezdeményezett a közösség alapítója, Roger testvér, ma is időszerű. A bizalomra való törekvés visszatükröződik a brüsszeli találkozó programjában is. Alois testvér kenyai levelében többek között ezeket írta: „Mindnyájan részt vehetünk egy olyan civilizáció építésében, amelyet nem a bizalmatlanság, hanem a bizalom jellemez. A történelemben olykor néhány személyen múlt, hogy a háború helyett a béke irányában billent ki a mérleg nyelve.”

A taizéi perjel levelét a Brüsszelbe érkező fiatalok számára mintegy 30 nyelvre fordítják le. Az Európai Unió „fővárosában” megrendezésre kerülő találkozón két EU biztos is részt vesz. A fiatalokkal együtt a következő témákat mélyítik el: „Európa, értékek közössége, befogadó közösség”, illetve az Európai Unió és a fiatal nemzedékek. A brüsszeli Expo három kiállítócsarnokát alakítják ki imahelyekké, a fiatalok itt gyűlnek majd egybe délben és este a közös imára.








All the contents on this site are copyrighted ©.