2008-12-19 18:33:39

A havannai főegyházmegye felavatta honlapját


„Örömmel indítjuk el az érsekség internetes oldalát, amely még nem teljes, de lépésenként igyekszünk mindig javítani – hangsúlyozta Jaime Ortega bíboros, havannai érsek az ünnepség alkalmával. A weblap elindításának ösztönzőjeként a bíboros az igazság keresését határozta meg. „Ezt nem zárt bőröndben akarjuk megőrizni, hanem másokkal megosztani és hirdetni. Az igazság nekünk keresztényeknek: Jézus Krisztus, aki az út, az igazság és az élet, az emberi nem Üdvözítője és Megváltója” – mutatott rá a kubai bíboros.

Kegyelmi pillanatban történt a honlap megnyitása a havannai érsek szerint, mert az egyetemes egyház a Szent Pál évet ünnepli, amely arra hívja a híveket, hogy kerüljenek közelebb a nagy kommunikátor, a Népek Apostola életéhez és missziójához. Emlékeztetett Szűz Mária Lourdes-i jelenésének 150. évfordulójára is. Emellett a helyi egyház Kubában a közelmúltban kezdte meg hároméves felkészülését az ország védőszentje ünnepére, a Szeretet Szűzanyja kegykép megtalálása 400-dik évfordulójára. Kubai földön néhány nappal ezelőtt tartottak első alkalommal boldoggá avatást. Boldog José Olallo Valdés atya, a szeretet és a szegénység apostola a XIX. század kubai történelmének nehéz éveiben végezte szolgálatát.
A havannai főegyházmegye honlapja: http://www.arzobispadodelahabana.org/








All the contents on this site are copyrighted ©.