P. Szentmártoni Mihály SJ. elmélkedése Ádvent 4. vasárnapjára

ISTEN CSENDESEN LÉPETT BE A VILÁGBA
(2Sám 7,1-5.8b-12.14a.16; Róm 16,25-27; Lk 1,26-38)

Ádvent negyedik vasárnapjának első olvasmánya Sámuel második könyvéből vett szakasz, amelyben Nátán próféta tudtára adta Dávid királynak, hogy nem ő épít majd házat az Úrnak. A próféta egy fontos igazságot tár Dávid elé: nem Dávid dicsőíti meg Isten nevét, hanem Isten tette naggyá Dávidot. Ez ránk is érvényes: minden, ami vagyunk, és amink van, Isten műve.
A második olvasmányban a Rómaiaknak írt levél záróakkordja csöng fel, amelyben Szent Pál hálát ad Istennek az üdvösségért, amelyet Jézus Krisztusban kaptunk meg. Mi is ennek az egyetlen üdvösségnek vagyunk részesei.

Az Evangéliumban Szent Lukács leírja Jézus születésének hírüladását. A próféták és Keresztelő Szent János tanúságtétele után, Ádvent negyedik vasárnapján az Egyház az üdvösségtörténet legkiválóbb tanúját állítja szemünk elé: a Boldogságos Szűz Máriát.
Az angyali üdvözlettel Isten újra belépett a történelembe. Megrendít bennünket az a gondolat, hogy a mindenható Isten, az ég és föld ura, ilyen csendesen, alázatosan lépett be a mi világunkba, amely végül is az Ő világa. Nem jogaira hivatkozva jött közénk, hanem bekérezkedett. Amikor a Boldogságos Szűz Mária és az Angyal között elhangzott párbeszédet olvassuk, akkor az a benyomásunk, hogy az Arkangyal, Isten rettenhetetlen hírnöke, szinte alázatosan várja, hogy Mária igent mondjon.

Az angyali üdvözlet Isten emberszeretetének költői kifejezése. Isten nem kényszeríti magát senkire, az Ő hívása mindig csak felhívás, amit az ember szabadon elfogadhat, de vissza is utasíthat. A Boldogságos Szűz Mária elfogadta Isten hívását, ezért megtestesülhetett az Isteni Ige. Ha mi is kinyitjuk lelkünket Isten szavának, akkor bennünk is megtestesül az Ő szeretete.
Az angyali üdvözletben felfigyelhetünk egy érdekes körülményre: az Angyal magyarázza Máriának Isten szándékát, vagyis, hogy megváltsa az embert. Ez fontos mozzanat a mi életünkben is. Isten mindig az ember javára tesz mindent. Sohasem kell félnünk Istentől, hiszen Ő mindenben a javunkat akarja. Ha kopogtat a szívünk ajtaján, akkor nyugodtan bebocsáthatjuk Őt, még akkor is, ha első tekintetre nem értjük, mit akar tőlünk. Az, amit Isten Máriától kért, első tekintetre érthetetlennek tűnt, hiszen azt kérte Tőle, hogy adjon fel minden eddigi eszményét, és lépjen egy egészen más, ismeretlen útra. Tegyük Mária szép szavait mindennapi felajánló imánkká: „Teljesedjenek hát be rajtam szavaid”.

Az angyali üdvözlet jelenetének másik nagy üzenete az Isten és az ember találkozásának csodálatos és titokzatos pillanata. Költők és festők kimeríthetetlen ihlete ez a jelenet; a Magnificat az egyik legtöbbször megzenésített hálaének. Mária példáján megfigyelhetjük azt is, mi történik az emberben, amikor találkozik Isten Igéjével.
Mária első reakciójaként azt olvassuk, hogy az angyal szavainak hallatára „meghökkent”. Isten hívása ugyanis mindig azt jelenti, hogy el kell hagynunk eddigi világunkat és egy új, ismeretlen területre kell lépnünk. Az ismeretlen előtt mindig félelem fog el bennünket. Mi emberek a megszokott dolgok között, az ismerős környezetben érezzük magunkat biztonságban. Az isteni Igével való találkozás olyan távlatokat tár elénk, amelyek láttán szédület fog el bennünket. Mária sem volt képes felfogni az isteni hívás minden távlatát. De volt benne akkora hit, hogy rábízta magát Istenre.

Mária második reakciójaként megtudjuk, hogy megkérdezte az Angyaltól, hogyan fog mindaz megtörténni, amit az Úristen Tőle kér, hiszen nincsenek meg hozzá emberi lehetőségei. Mi is jogosan rákérdezhetünk Isten velünk kapcsolatos terveire, de még mielőtt megkapnánk a választ, hitben rá kell magunkat bízni Istenre. Gyakran megtörténik, hogy az, amit a jelen pillanatban furcsának, esetleg tragikusnak látunk, az évek során áldássá válik, amiért hálásak vagyunk Istennek, hogy pont ilyen utakon vezetett bennünket, és nem másmilyeneken.
Mária harmadik reakciója Isten hívásának maradéktalan, feltétel nélküli elfogadása. Ennek következménye viszont határtalan boldogság, amit Mária a Magnificatban fejez ki.
Az apokrif evangéliumokban van egy kedves epizód, amely valószínűleg csak jámbor elképzelés, de amely szép gondolatot fejez ki. Mielőtt Gábor arkangyal Máriához jött volna, másik két názáreti lányt is meglátogatott és mindegyiknek ugyanazt az ajánlatot tette, mint Máriának, de mind a kettő elutasította a javaslatot, mondván, hogy nem egyezik terveikkel és elképzeléseikkel. Az első keresztény közösség számára ez a történet azt volt hivatott bizonyítani, hogy Mária teljesen szabadon mondott igent-t Istennek. Ő is mondhatott volna nemet, de elfogadta Isten érthetetlen javaslatát.

Mária csendes igenje Isten hívó szavára lelkesítette és ihlette a Szenteket és mindazokat, akik figyeltek Isten igéjére. Mária meghívásáról elmélkedve ki-ki a maga hivatására gondolhat, mert hivatásunkban találjuk meg Isten akaratát. Imáinknak is az Isten igéjére való nyitottságot kell tükrözniük. Nemcsak kérnünk kell Istentől ezt, vagy azt, hanem ismételten azt is kell kérdeznünk Tőle, hogy mit akar Ő tőlünk? Biztosan megtapasztaltuk már azt, hogy elképzelésünk nem egyezik azzal, amire Isten hív bennünket. Ha elutasítottuk hívását, terveink nem tettek bennünket boldoggá. Életünknek csak akkor van értelme, ha úgy fogjuk fel, mint Isten ajándékát, és mint Tőle kapott küldetést. Ezért mindenek előtt saját létezésünkre kell igen-t mondanunk: „Köszönöm, Istenem, hogy megteremtettél!” Ha ezt megtettük, nem kell félnünk Isten egyetlen hívásától sem, mert mindig a javunkat akarja.