2008-12-10 16:42:54

„Száz betlehem” kiállítás Rómában: a születés megjelenítése Iraktól Szudánig


Ma a képek világában a betlehem óriási visszhangot vált ki az ember szívében, mert az igazi szemlélődés forrása. Giovanni Coppa bíboros ezekkel a szavakkal nyitotta meg a napokban Rómában a Santa Maria del Popolo templomban megrendezett „Száz betlehem” elnevezésű kiállítást.

A már 33 éve a Nemzetek Folyóirata, és az olasz püspöki konferencia által megrendezett kiállításon 160 betlehem tekinthető meg, amelyből 48 külföldről származik, 132 pedig Olaszország különböző részeiből. Ez az üdvösségünk titka: egy pólyába takart, jászolba fektetett kisded. Kevés tárgy, amely azonban fantáziával és kreativitással ötvözve egyedüli csodává varázsolja a betlehemi jászolt. Idén a hagyományos betlehemek mellett találhatunk nyakkendőből, ecsetekből, színekből, pisztácia héjból, és zsinórból készített alkotásokat is.

A betlehemkészítés nem egy eltűnőben lévő hagyomány, sőt a gyerekek szinte unszolják erre szüleiket. A betlehemek közti séta akár egy Föld körüli utazáshoz is hasonlítható: Amazónia, Szenegál, sőt Magyarország is jelen van a tárlaton. A kiállítás érdekessége az Annamaria Ferrari által készített II. János Pál pápának dedikált betlehem, amelyben Jézus egy tér közepén születik meg, ahol a fiatalok II. János Pál szavát hallgatva Jézust keresik. A 12 fiatal a 12 apostolt jelképezi, akik hívják az embereket, hogy ne féljenek Jézus születésének titkához közeledni. A betlehemkészítés a gyerekkor nagy élménye és emléke - hangoztatta Giovanni Coppa bíboros. „Édesanyám tanított meg a betlehem szeretetére. Az első dolog, amit megértettem az életben, hogy Jézus megszületett. A betlehemet egész életemben a szívemben hordoztam, sőt papi hivatásom is a betlehemben való gyönyörködés közben született meg.”

Őrizzük tehát a betlehemet, mert a szeretet, az egység és az egyetértés forrása a családban, az élet magját hagyja a gyermekek szívében, amely bár nem tudjuk, hogy hogyan fejlődik majd ki, de biztosan ott van, mert elültettük.

 







All the contents on this site are copyrighted ©.