2008-12-10 16:39:30

„Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata cél- és kiindulópont” – mondta Tarcisio Bertone bíboros a vatikáni megemlékezésen


December 10-én, a dokumentum aláírásának napján a vatikáni VI. Pál kihallgatási teremben ünnepi megemlékezésre került sor. Délután 4 órakor konferenciát tartottak a nyilatkozat értékéről és aktualitásáról a Római Kúria dikasztériumai vezetőinek és a Szentszékhez akkreditált diplomáciai testület tagjainak részvételével. Felszólalt többek között Tarcisio Bertone bíboros államtitkár; Juan Somavia, a Munka Világszervezetének főigazgatója, Jacques Diouf, a FAO igazgatója. Ezután este 6 órakor XVI. Benedek pápa jelenlétével ünnepi koncertet adott a Brandenburgi Állami Zenekar Frankfurtból Inma Shara vezényletével, többek között Mendelssohn és Mozart művei csendültek föl. A koncert előtt átadták a Szent Máté Alapítvány Van Thuan bíboros emlékére létrehozott díjat az idei év kitüntetettjeinek.

A Szentszék nagy jelentőséget tulajdonít az alapvető emberi jogok elismerésének és védelmének, amit az is bizonyít, hogy a Szentatya is csatlakozik az évforduló megünnepléséhez – hangsúlyozta a vatikáni államtitkár. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata kifejezte a szabadság elsőbbségét az elnyomással, az emberi család egységét az ideológiai és politikai megosztottságokkal szemben, fajra, nemre, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül. Meg akarta védeni a személyt az állam bálványozásától, amelyet a totalitarizmusok egyenesen istenítettek – fejtette ki beszédében Bertone bíboros. Hatvan évvel ezelőtt a barbárság áldozatai, a háború szörnyűségei, a népirtások mind olyan ellentmondások voltak, amelyeket le kívántak küzdeni, hogy a nemzetközi kapcsolatokban és az államok belső életében törekedjenek az emberhez méltó jövőhöz szükséges egyensúly megteremtésére.

Az egyház mindig nagy tisztelettel tekint mindarra, ami igaz, jó és szép az emberi közösségekben, ezért a nyilatkozatban is az „idők jeleit” látta, olyan fontos lépésnek tekintette, amely elvezet a világközösség jogi-politikai szervezetének kialakulásához. Az alapvető jogokról alkotott felfogás mélyen gyökerezik a keresztény hagyományban, az evangélium hirdetésének kezdeteitől fogva. Az evangélium a Tízparancsolat törvényeit gazdagítja azzal a felhívásával, hogy legyünk mindenkivel szolidárisak, mindenféle megkülönböztetés nélkül.

A pápák számos alkalommal kifejezték nagyrabecsülésüket az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát illetően – mondta Bertone bíboros, majd emlékeztetett rá, hogy VI. Pál 1965. október 4-én, II. János Pál két alkalommal, 1979. október 3-án, majd 1995. október 5-én szólalt fel az ENSZ-ben. XVI. Benedek pápa ez év április 18-án mondott beszédet a New York-i üvegpalotában a világszervezet közgyűlésének. Hangsúlyozta, hogy a nyilatkozatban elismert jogok minden emberre vonatkoznak, mivel mindnyájan Istentől származunk. A teremtő Isten a világ és a történelem számára továbbra is a legmagasabb rendű vonatkozási pont. A jogok alapja az emberek szívébe vésett és minden kultúrában jelen lévő természeti törvény.

Globalizált korunkban a személy egyetemessége az a szempont, amely az emberi jogok egyetemességének alapja – mutatott rá Bertone bíboros.

Az emberi jogok védelmének hiánya, a személy egységének széthullásából fakad. Csak akkor lehet biztosítani a személy jogait, ha figyelembe veszik oszthatatlanságukat – fejtette ki beszédében a vatikáni államtitkár. Ezután kitért a vallásszabadság témájára, amelyre az egyház mindig is sajátos figyelmet fordított és amellyel a nyilatkozat 18. cikkelye foglalkozik. A vallásszabadságot az a veszély fenyegeti, hogy összetévesztik az istentiszteleti szabadsággal, és úgy tekintik, mint a magánszféra részét. Elfelejtik, hogy a vallásszabadság, mint alapvető jog túlmutat a vallási tolerancián.

A 60 évvel ezelőtti nyilatkozat célpont, amelynek egyben újból és újból a kiindulási pont szerepét kell betöltenie. Feladata nemcsak az, hogy megvédje a szabadságot, hanem az is, hogy megakadályozza az ember primátusának tagadását. Az emberi jogok között nem létezik hierarchia. Mindegyikük egyetlen jogot alkot, amely lehetővé teszi, hogy – VI. Pál szerint – még inkább emberré váljunk. A hívők és mindazok számára, akik hitüket az emberi méltóságba helyezik, a jogok védelme egybeesik olyan életstílussal és társadalmi renddel, amelyben megvalósul az „új égre és új földre” várakozás, amelyben állandó lakhelyre lel az igazságosság – mondta beszéde végén Tarcisio Bertone vatikáni bíboros államtitkár.







All the contents on this site are copyrighted ©.