2008-12-10 16:37:46

Krisztus az emberiség történelmének új kezdete – XVI. Benedek pápa katekézise a szerda délelőtti általános kihallgatáson


„Senki sem válhat kereszténnyé egymagában, és az az eucharisztia, amely nélkülözi a szolidaritást, visszaélést jelent” – a Szentatya e szavai a szerda délelőtti általános kihallgatáson hangzottak el, mintegy megismételve azt, amit két nappal ezelőtt mondott Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, a Spanyol téren. A pápa folytatva a Szent Pál apostol alakjával kapcsolatos katekézis-sorozatát hangsúlyozta, hogy Jézus Krisztussal nagy újdonság kezdődött az emberek történelmében. Ezzel kapcsolatban hosszabban elmélkedett a keresztség és az oltáriszentség jelentőségéről, valamint az egyházról, mint Krisztus misztikus testéről, amely Szent Pál tanításának központi témája.

A szabadsággal való visszaélés, az igazsággal és Isten akaratával ellentétben, megsebzi emberi valóságainkat és főként lényegbevágó kötelékeinket: vagyis a kapcsolatot az ember és Isten, a férfi és a nő, valamint az ember és a természet között. Ezt a sebet Jézus Krisztus gyógyítja be. Amint Szent Pál tanítja: az Atya akaratát teljesítő Krisztussal új fejezet indul az emberiség történelmében, amelyet már nem a gőg és a hamis egyenlőség jellemez, hanem a szeretet és az igazság. Ám Jézus miként jön el az én személyes életembe? Szent Pál erre a kérdésre azt válaszolja, hogy ez a Szentlélek működésén keresztül valósul meg, Aki Pünkösdkor új emberiséget teremtett. A Lélek által valóban egyek leszünk, felülmúljuk a megosztottságot, mégpedig az Ige hirdetésén és a szentségeken keresztül, főként pedig a keresztségben és az Eucharisztiában.

A hit Isten ajándéka, nem pedig a mi elgondolásunk gyümölcse – mondta a pápa. A hit nem az olvasásból, hanem a meghallgatásból fakad, egy kapcsolatból, amely feltételezi a találkozást, a másik létezését, aki meghirdeti és megteremti a közösséget. Senki sem válik kereszténnyé egyedül, csak Krisztus tudja létrehozni az egyházat, mi pedig a hitet az egyházban kapjuk meg. Amikor megkeresztelkedünk, elmerülünk Krisztus halálában és feltámadásában. A kereszténység nem csak spirituális tényező, hiszen testünkkel is jelen vagyunk. Kereszténynek lenni radikális újdonságot jelent: nemcsak esztétikai műveletről van szó, tehát arról, hogy valami szép járul a már többé-kevésbé teljes életünkhöz. A kereszténység új kezdet, újjászületés, halál és feltámadás.

Szent Pál tanításában az Eucharisztia jelentése az, hogy Krisztus önmagát adja, szeretete által hasonlóvá tesz bennünket önmagához. Az Eucharisztia szentsége egységet teremt az emberek között, és Krisztushoz kapcsol bennünket. Ezért mondhatjuk azt, hogy a másokkal való sorsközösség vállalás nélkül az Eucharisztia visszaélést jelent. Ebből a megfontolásból érhetjük meg valóban Szent Pál tanítását Krisztus testéről, az egyházról. Az egyház nem egyszerűen csak egy testület, mint az állam és nem szervezet, hanem eleven test.

A Pápa szerda délelőtti katekézisében végül a házasság teológiai távlatával foglalkozott ismét Pál apostol tanítása nyomán, miszerint a házastársak kapcsolatának példaképe Krisztus szeretete az egyház iránt.







All the contents on this site are copyrighted ©.