2008-12-02 16:52:22

Több ezer fiatal vett részt a taizéi közösség Nairobiban megrendezett találkozóján


A taizéi közösség perjele, Alois testvér 2007-ben Genfben ezt mondta: „Más földrészeken is folytatjuk a fiatalok találkozóit. Ázsia és Dél-Amerika után Afrikába megyünk, ahol 2008. november 26-a és 30-a között az Egyenlítőtől délre fogadnak bennünket, Nairobiban.” Valóban a nemzetközi találkozóra fiatalok ezrei érkeztek a kenyai fővárosba, ahol a taizéi közösség ebben az évben az „Osztozzunk a reményben” jelszóval várja a fiatalokat. A Remény Zarándokútja néven ismertté vált taizéi találkozók kezdeményezője a ma már elhunyt Roger Schütz testvér volt, aki ezekkel az összejövetelekkel lehetőséget akart adni különböző földrészek fiataljainak, hogy megismerjék egymást és osztozzanak közös emberi sorsunk reményében.

A közösség egyik tagja, Luc testvér a Vatikáni Rádiónak a következőkben foglalta össze a Nairobiban megrendezett találkozó célkitűzését.

„Meghívtuk a fiatalokat, hogy hallgassák Isten szavát, hogy ismerkedjenek egymással, hogy tapasztalják meg személyesen az Istennel való közösséget és azt, hogy az egyház egyetemes. Már évek óta járunk a bizalom zarándokútján, különböző földrészeken tartottunk találkozókat. Fontos volt, hogy eljussunk az afrikai fiatalokhoz is, két évig dolgoztunk a Nairobi találkozó sikeréért.”

Luc testvér a Vatikáni Rádiónak adott nyilatkozatában elmondta azt is, hogy a találkozó kapcsán konkrét terveket is szeretnének megvalósítani. Az afrikai fiatalokat szeretnék elvezetni arra, hogy felfedezzék a plébániák szerepét, mert ezek olyan helyek, ahol minden egyes ember elősegítheti az egyház, mint közösség építését.

Mint ismeretes a taizéi nemzetközi ökumenikus szerzetesközösséget 1940-ben a svájci születésű Roger Schütz alapította Franciaországban, a burgundiai Taizében. A közösséget 2005 augusztusától a Stuttgartból származó Alois testvér vezeti. A közösség eszmerendszerének középpontjában a közösségteremtés és az egymás iránti kiengesztelődés áll. A szerzetesközösség ökumenikus jellegű, így nem áll egyetlen egyház fennhatósága alatt sem, de igyekszik jó kapcsolatokat ápolni minden vallással.








All the contents on this site are copyrighted ©.