A papok feladata, hogy észrevegyék a mai emberek szívéből fakadó vágyat Krisztus után – XVI. Benedek beszéde három olasz pápai nagyszeminárium kispapjaihoz és elöljáróikhoz

A Szentatya szombaton délelőtt kihallgatáson fogadta három olasz tartomány – Marche, Puglia és Abruzzo-Molise – papképző intézeteinek szeminaristáit és elöljáróit. Mind a három most ünnepli fennállása 100. évfordulóját. E regionális papképző intézetek Szent X. Piusz pápa ösztönzése nyomán jöttek létre.

Ezekre az előzményekre a Szentatya is emlékeztetett az olasz kispapokhoz intézett beszédében. A pápa köszöntötte a mintegy négyszáz fős csoportot kísérő három főpásztort, a szemináriumok rektoraival és tanáraival együtt és hálát adott Istennek azért a sok kegyelemért, amely az elmúlt évszázadban kísérte az itt felkészített papok szolgálatát és életét. A papságra készülőkhöz intézve szavait a pápa hangsúlyozta, hogy egy napon legfőbb feladatuk az lesz, hogy bőkezűen hintsék el az evangélium magvait, hirdessék Krisztust, mert egyedül Ő az, aki megváltoztatja az emberi szíveket és megújítja a világot.

A Szentatya beszédében ezután arra a kérdésre keresett választ, hogy ma az emberek valóban szükségét érzik-e annak, hogy találkozzanak Krisztussal és üdvözítő üzenetével? Olykor azt látjuk, hogy a mai emberiség elég önmagának, egyedül tervezi meg életét, egyedül akar dönteni saját sorsáról. Emiatt aztán fölöslegesnek tartja Istent és kizárja őt az életére vonatkozó döntésekből. Az önmagára csukódó racionalizmus csak a gyakorlati tudományokat tekinti az ismeret forrásának és a vallásról azt tartja, hogy az élet szempontjából lényegtelen szubjektív dologról van szó. Kétségtelen, hogy ma nehezebb vallásosnak lenni és elfogadni Krisztust, mint Igazságot. Következésképpen az is egyre nehezebbé válik, hogy valaki az evangélium ügyének szentelje egész emberi egzisztenciáját.

Ezzel párhuzamosan azonban azt tapasztaljuk - ezt tanúsítják bőven a napi események - hogy a mai ember egyre inkább úttévesztett, szorong a jövő miatt és szeretne biztos támpontokat találni élete számára. A harmadik évezred emberének, éppúgy, mint a korábbi korszakokban, szüksége van Istenre és keresi Őt, akkor is ha ez gyakran nem jut el tudatáig. A keresztények és sajátságos módon a papok feladata, hogy felkarolják ezt az emberi szívek mélyéről fakadó vágyat, és a mai időknek megfelelő módokon és eszközökkel válaszoljanak ezekre az elvárásokra, és hirdessék az örökélet örökérvényű igéjét, aki Krisztus, a világ reménysége.

A szemináriumban töltött évek rendkívül értékesek arra, hogy felkészüljenek erre a fontos küldetésre. Első helyre tegyék mostani életükben a Jézussal való találkozást, az Ő szeretetének megtapasztalását, amelyre az imádságon és a szentírással való kapcsolaton keresztül jutnak el. A pápa a Szent Pál év kapcsán az olasz kispapok elé a Népek Apostolának alakját állította. A damaszkuszi úton történt megtérése után Szent Pál nem vetette meg azt, ami jó és igaz volt előző életében, hanem a megtérés által képessé vált arra, hogy új módon értelmezze a törvény és a próféták bölcsességét és az isteni Mester példája nyomán mindenkivel párbeszédet folytasson.

A pápa a szemináriumi tanárokat arra kérte, hogy legyenek a kispapok számára az evangéliumi élet tanúságtevői. Végül a három olasz pápai nagyszeminárium számára a legszentebb Szűz Mária anyai közbenjárást kérte, Akit az ádventi liturgia úgy mutat be, mint aki éberen várja isteni Fia dicsőséges második eljövetelét. „Bízzátok magatokat Máriára, kérjétek gyakran közbenjárását – mondta végül a Szentatya. A magam részről pedig imáimról biztosítalak és megáldalak benneteket.”