2008-10-27 12:19:43

Kapisztrán Szent János és a magyar forradalom emlékezete a közép-olaszországi Capestranóban


Mihályi Géza,’56-os római magyar tudósítása:

A régóta Rómában élők, az egykori ’56-osok 1966 óta a közép-olaszországi Abruzzo tartományban lévő Capestranóban, Kapisztrán Szent János szülőhelyén emlékeznek meg a forradalom évfordulójáról. Felidézik, hogy az 1456-os nándorfehérvári győzelem szentjének liturgikus ünnepén, halálának 500. évfordulóján indultak meg a harcok Budapesten a Magyar Rádió és a Nemzeti Múzeum térségében. Itt jegyezzük meg, hogy Capestrano – éppen főleg Mihályi Géza kezdeményezésének köszönhetően – Buda I. kerületének testvérvárosa, illetve ugyancsak testvérvárosi kapcsolat fűzi a dél-kaliforniai San Juan Capistranóhoz.

A capestranói ünnepségen először 1987-ben vett részt hivatalosan a magyar katonai attasé, és azóta minden évben jelen voltak a hadsereg, majd a rendszerváltás után az állami nagykövetség képviselői is. Magyar honvédek készítették el Kapisztrán Szent János szülőházának bútorzatát, lehetővé téve, hogy azt kápolnává alakítsák át. Felhasználták Gudics József’56-os domborművét is, amely a szentet ábrázolja a nándorfehérvári ütközetben.

Idén október 23-án a vatikáni nagykövetséget Németh László prelátus, egyházi tanácsadó, a római Pápai Magyar Intézet rektora képviselte. A Szent István zarándokház szerzetesnői is részt vettek az ünnepségen.
A megemlékezés délelőtt 10 órakor kezdődött. A városka polgármesteri hivatala elől indult el a helyi zenekar, amelyet az olasz hadsereg díszszázada, a polgármester, a városi tanács tagjai, a magyar vendégek, ferences szerzetesek, katona- és rendőrtisztek követtek. A menet először a hősi emlékműnél állt meg, ahol ünnepélyes zászlófelvonásra került sor. A város zászlaja mellé katonai tiszteletadással felvonták előbb a magyar, majd az olasz nemzeti lobogót és felhangzott mindkét nép himnusza. Ezután a polgármester, illetve a magyar hivatalos küldöttségek helyezték el az emlékezés koszorúit. Capestrano ferences plébánosa, miután áldását adta, rövid beszédben tisztelettel adózott mindazok emlékének, akik életüket áldozták hazájukért.

Ezt követte az ünnepi szentmise, amelyet a Kapisztrán Szent János által alapított kolostor templomában Angelo Spina püspök mutatott be. Koncelebrált Németh László prelátus, valamint számos ferences atya. Sulmona püspöke homíliájában többször is megemlékezett Magyarországról, de mindenekelőtt a város szent szülötte nyomán a bűn elleni küzdelemre buzdította a híveket. A szentmisére körmenetben a kolostor templomába vitték Kapisztrán Szent János XVII. századi ezüst mellszobrát, amely a szertartás után visszakerült eredeti helyére, a plébániatemplomba.

A kolostorban elfogyasztott díszebéd után a kaliforniai San Juan Capistrano képviselője a városka öt János nevű lakóját ajándékozta meg, míg a magyar vendégek egy Kapisztrán Szent Jánost ábrázoló festményt kaptak ajándékba. Délután litániát tartottak a szent búcsúnapján, majd késő estig folytatódott a magyar-olasz kapcsolatokat ápoló október 23-i megemlékezés.








All the contents on this site are copyrighted ©.