„Ne hagyjátok sorsukra a gyógyíthatatlan betegeket, hanem humanizáljátok az orvostudományt,
tiszteletben tartva a beteg méltóságát” – mondta XVI. Benedek az olasz sebészeknek
A pápai fogadásra az olasz sebészek társaságának országos kongresszusa alkalmából
került sor. A Szentatya a mintegy 300 orvoshoz intézett beszédében megállapította:
egy magas technológiai szintű, de kevésbé humánus orvostudomány azzal a veszéllyel
jár, hogy a beteget puszta tárgyként kezelik, és nem tartják tiszteletben sérthetetlen
emberi méltóságát. A kongresszus megbeszéléseinek középpontjában éppen a beteget tiszteletben
tartó sebészet témája áll. A sebészorvosok sajátos küldetésének három célkitűzése
van – mondta Benedek pápa. Az első, hogy meggyógyítsák a beteget, vagy legalábbis
hatékonyan visszaszorítsák a betegség előrehaladását. A második, hogy enyhítsék a
betegséggel járó fájdalmas tüneteket, a harmadik pedig az, hogy a pácienst minden
emberi elvárásának figyelembevételével ápolják.
A tudomány és a sebészet fejlődésével
az az új veszély áll elő, hogy a beteget sorsára hagyják, amennyiben lehetetlennek
tartják, hogy értékelhető eredményeket érjenek el. Azonban sokat lehet tenni a betegért
még akkor is, amikor nem várható gyógyulása. Lehet enyhíteni szenvedését, a lehetőségekhez
képest javítva életkörülményeit. Minden egyes páciens, még a gyógyíthatatlan beteg
is a körülményektől függetlenül magában hordozza emberi méltóságát, amelyet mindig
tiszteletben kell tartani. Ez minden orvosi tevékenység elodázhatatlan alapja. Az
orvos és a páciens között a kölcsönös bizalom kapcsolatának kell kialakulnia. Valóságos
„terápiai szövetségre” kell lépni a betegekkel – hangoztatta beszédében a Szentatya.
Fel kell használni azt a sajátos racionalitást, amely lehetővé teszi, hogy az orvos
megtalálja a megfelelő hangnemet minden egyes betegével. Ennek a kommunikációs stratégiának
az a célja, hogy a tények igazságát nem mellőzve ébren tartsák a betegben a reményt,
amely minden terápia alapvető eleme. A Szentatya a továbbiakban rámutatott: „Egyrészt
tagadhatatlan, hogy tiszteletben kell tartani a beteg önrendelkezését. Nem feledhető
azonban, hogy az önállóság individualista felmagasztalása végül az emberi valóság
nem reális, hanem leegyszerűsített olvasatához vezet. Az orvos hivatásbeli felelőssége,
hogy olyan kezelést javasoljon, amely a beteg valódi javát szolgálja, annak tudatában,
hogy az orvos, sajátos szakképzettsége révén jobban meg tudja ítélni a helyzetet,
mint maga a beteg”.
Gyanakvással kell tekinteni minden olyan kísérletre, amely
kívülről próbál beavatkozni az orvos és a páciense között lévő speciális kapcsolatba.
Fontos továbbá, hogy a terápia során ne hagyják figyelmen kívül a beteg életkörülményeit,
különös tekintettel családjára. A hozzátartozók közelsége megakadályozhatja ugyanis
a beteg további elidegenedését környezetétől, ami szinte elkerülhetetlen, amennyiben
egy technológiailag magas szintű, de nem eléggé emberséges orvostudomány gondjaira
bízzák.