2008-10-11 15:09:33

A Fokoláre mozgalom elnöknője is részt vesz a szinóduson: Isten igéjét személyes életünk tanúságtételével adhatjuk át igazán


A világi mozgalmak vezetői is jelen vannak az októberi püspöki szinóduson. Közöttük van auditori minőségben Maria Voce, a Fokoláre Mozgalom elnöknője. A Vatikáni Rádió arról kérdezte őt, miként élik meg a mozgalom tagjai Isten szavát a mindennapokban:

A fokolarinik sajátos elkötelezettsége, hogy havonta kiválasztanak egy szentírási mondatot, amit aztán igyekeznek átültetni a gyakorlatba, majd megvitatják tapasztalataikat egymással. Most például az "adjatok és adatik nektek" mondatát élik, vagyis sokszorosan visszakapják, amit adnak. Maria Voce szerint ez azon is múlik, hogy ők valóban hisznek benne: ez nem csupán egy kétezer évvel ezelőtt kimondott szó, amire emlékezünk, hanem ma hangzik el és meg kell élnünk az egész mozgalomban.

Szinódusi részvételét rendkívüli élménynek tartja a fokolarinik elnöknője. Nagyszerű elsősorban az a páratlan lehetőség, hogy a püspököket hallgatva részesülhet a sok örömben és fájdalomban, sikerben és kihívásban, amit az egyház a világban ma átél. Az üléseken is sokat hangoztatott ökumenizmus szívügye a Fokoláre Mozgalomnak. Hol tart ma a keresztények egységének ügye? Maria Voce szerint tovább haladunk az úton, és reményteli jelek láthatók valamennyi egyház között. A szinóduson jelen lévő testvérküldöttek is ezt bizonyítják. Minden afelé mutat, hogy egyformán érzik az egységtörekvés szükségét.

A közvélemény sajnos keveset érzékel a most zajló szinódusból - válaszol a Vatikáni Rádió következő kérdésére a fokolarinik elnöknője. A média általában nem foglalkozik vele, vagy csak lényegtelen részleteit emeli ki. A világiak feladata, hogy kivigyék a szinódusi aulából az itt születő reménységet a világba, ahol gyakran nincs vagy nem látható a remény. A szinódus végső propozícióiban Maria Voce azt szeretné, ha hangsúlyosan megjelenne: Isten igéjét személyes életünk tanúságtételével adhatjuk át igazán.







All the contents on this site are copyrighted ©.