A pozitív laicitás – P. Szabó Ferenc kommentárja

XVI. Benedek franciaországi látogatása kapcsán többször szóba került a „pozitív laicitás” (világiság), amellyel visszautaltak a francia állam és az egyház közötti kapcsolatra, az utóbbi 10–15 év során megjavult viszonyra, illetve Nicolas Sarkozy köztársasági elnök szavaira.

Sarkozy tavaly decemberben, a Lateráni-bazilika tiszteletbeli kanonoki beiktatása alkalmából márt szólt arról, hogy Franciaországban szükség van a meggyőződéses katolikusokra: már ekkor a pozitív laicitást emlegette. Amikor pedig Párizsban az Elysée palotában a pápát köszöntötte , többek között ezeket mondta: „A pozitív, nyílt laicitás felhívás a párbeszédre, a toleranciára, egymás véleményének tiszteletben tartására…” Az elnök még azt is hangsúlyozta, hogy „a pozitív laicitás keresi az élet értelmét, és tiszteletben tartja a különféle vallási meggyőződéseket. Eközben senkit sem akarunk a másik elé helyezni, de nyíltan valljuk keresztény gyökereinket.”

XVI. Benedek útja során – már a repülőgépen az újságíróknak válaszolva, majd különböző beszédeiben – kitért a „pozitív”, vagy ahogy ő mondta „igazi” laicitásra (világiságra). A kultúra képviselőihez intézett hosszú beszédében pedig (amelyet mindjárt részletesebben ismertetünk). Franciaország keresztény gyökereit világította meg. Ennek érdekessége az is, hogy J. Chirac mellett jelen volt Valéry Giscard d’Estaing is, aki, mint tudjuk, a legélesebben ellenezte, hogy az EU alkotmánytervezetébe felvegyék az utalást Európa keresztény gyökereire.

A francia főpásztorok nyilván tájékoztatták a pápát az újabb francia helyzetről, az állam és az egyház viszonyának kedvező alakulásáról. Számos felmérés és megbeszélés alapján a püspöki kar már 1996 novemberében Lourdes-ban elfogadta Claude Dagens angoulême-i püspök összegező beszámolót (A hit hirdetése a mai társadalomban), amelyet közzétettek ebben a formában: ”Levél a francia katolikusokhoz”.( A dokumentum magyarul is megjelent, Vigília, Bp. 1998. Erre hivatkozunk.)

A Levél felvázolja a francia katolikusok társadalmi helyzetének hosszú történetét, különösen is kitérve a XX. század elején történt fordulóra, amikor szétválasztották az egyházat és az államot (Levél, 109kk.) A tanulságokat levonva „ebből a szempontból az egyház és az állam szétválasztása egy évszázad tapasztalata alapján olyan intézményes megoldásnak bizonyul, amely ténylegesen megkülönbözteti azt, ami ’Istené’ és azt, ami ’a császáré’, és így lehetővé teszi, hogy a francia katolikusok a polgári társadalom lojális résztvevői legyenek. Ezzel a kijelentéssel mintegy elismertük a világiság pozitív jellegét. Nem a kezdeti, hódító és katolikusellenes ideológiaként fellépő világiságról van itt szó, hanem arról, amivé több mint száz éves kulturális és politikai fejlődés nyomán a világiság mára vált: olyan intézményi keret és olyan szellemiség, amely segíti a vallásosság, különösen a keresztény vallásosság elismerését a francia társadalomban.”

Dagens püspök ezután következtetéseket von le a francia katolikusok számára a kölcsönösség okán: „Legyünk óvatosak, amikor nemzetünk történelmében a kereszténység jelentőségét próbáljuk felmérni. Ugyanis a hitet nem lehet kulturális, szociális vagy politikai célokra f elhasználható vallási hagyománnyá lealacsonyítani. A katolikus hagyomány elválaszthatatlan az azt sugalló krisztusi Evangéliumtól és a hozzá tartozó hívő néptől.” „Ami minket illet, állampolgárságunk és hitünk jogán szeretnénk hozzájárulni társadalmunk élni akarásához, és e társadalomban aktívan megmutatni, hogy Krisztus Evangéliuma Isten minden gyermekének szabadságát szolgálja.” (uo. 110-111)

Dagens püspök a továbbiakban részletezi azt, hogy a francia társadalom világisága és pluralizmusa milyen új kapcsolatot teremt az egyház és az állam között. Tömören így fogalmaz (114): „Politikai szóhasználattal élve azt mondhatnánk, hogy a forradalomellenes és konzervatív katolikus hagyomány, illetve az antiklerikális és haladó republikánus hagyomány közötti ellentét szinte teljesen megszűnt.”

A francia főpásztorok elemzéseit tükrözik XVI. Benedek pápa franciaországi beszédei. A francia püspökök és katolikus hívek ma már nemcsak az állam és az egyház viszonyát tartják a legfontosabb kérdésnek, hanem az egyháznak, a katolikusoknak a társadalomban elfoglalt helyét. Nem az egyház intézményébe vetik bizalmukat, hanem Istennek Krisztusban megjelent kegyelmébe és a hívő egyházi közösségbe.

Claude Dagens püspök, az idézett Levél szerzője, nemrég megjelentetett egy könyvet (Méditation sur l’église catholique en France: libre et présente, Cerf, 2008), amelyben továbbelemzi a francia katolikus egyház helyzetét, és szempontokat nyújt az új evangélizáláshoz.