2008-09-26 17:07:57

Egy rabbi is felszólal majd a püspöki szinóduson


Az egyház történetében először kerül sor arra, hogy a zsidó vallás egy képviselője is felszólal a püspöki közgyűlésen. Shear-Yashuv Cohen, haifai főrabbi, az izraeli és szentszéki vegyesbizottság tagja meghívást kapott az Isten szaváról megrendezésre kerülő püspöki szinódusra, amelyet XVI. Benedek pápa nyit meg október 5-én a Falakon kívüli Szent Pál bazilikában.

Már megtörtént, hogy nem katolikus képviselők felszólaltak a szinódusi ülésen, de nem keresztények még soha. „Ez a meghívás a szeretet, az együttlétezés, a béke üzenetét hozza magával. Ugyanakkor az egyház ezzel kinyilvánítja, hogy továbbfolytatja XXIII. János és II. János Pál politikáját és tanítását” – kommentálta megelégedéssel Cohen főrabbi a gesztust, amikor elfogadta XVI. Benedek meghívását. A szinóduson előadást tart majd a Szentírás központi szerepéről a zsidó hagyományban.

A főrabbi a CNS, amerikai katolikus hírügynökségnek adott interjújában hangsúlyozta, hogy távolságot tart egyes zsidó csoportok szélsőséges álláspontjától, amelyek elzárkóznak a vallásközi párbeszédtől. Shear-Yashuv Cohen családja 18 nemzedék óta ad rabbikat a zsidó közösségnek és ő maga is már gyermekkorában kívülről megtanulta a Tórát. Cohen haifai főrabbi részvétele a püspöki szinóduson jelentős gesztus – állapította meg Riccardo Di Segni, római főrabbi.







All the contents on this site are copyrighted ©.