2008-09-20 15:47:48

Szent Pál példája nyomán hirdessétek az evangéliumot minden népnek - A Szentatya beszéde az újabban kinevezett püspökök római tanulmányi hetének résztvevőihez


Az elmúlt 12 hónapban szentelt püspökök az Evangelizálási Kongregáció meghívására Rómában továbbképzésen vesznek részt. A pápa szombaton délelőtt Castel Gandolfóban fogadta a mintegy 120 új püspököt. Nevükben Ivan Dias bíboros, az Evangelizálási Kongregáció prefektusa köszöntötte a Szentatyát.

A most zajló Szent Pál évre emlékezve a Pápa azt mondta, hogy Pál apostol nem egyszerűen a múlt egy tiszteletreméltó alakja, hanem mester, apostol és Jézus Krisztus hirdetője az új püspökök számára is. „Igen, ő a mi mesterünk, akitől nekünk is meg kell tanulnunk azt, hogy rokonszenvvel tekintsünk arra a népre, amelynek szolgálatára meghívást kaptunk. Szent Páltól tanuljuk meg, hogyan kell keresni Krisztust és az ő példája lebegjen előttünk, hogy fáradságot nem ismerve bejárjuk a mai világ útjait és elvigyük Krisztust, azoknak, akik már kinyitották szívüket előtte és azoknak, akik még nem ismerik Őt.

Sok püspök élete hasonlít Pál apostoléhoz: gyakran lelkipásztori szolgálatukat nagy kiterjedésű helyeken és nehéz körülmények között végzik, olyan társadalmakban, amelyekben az elkereszténytelenedés, a vallási közöny, a szekularizáció és az értékek elveszítésének szele egyre viharosabban fúj. Mindez olyan környezetet teremt, amelyben a hithirdetés nélkülözi a szükséges erőt, amint az Szent Pál esetében történt Athénben. Olyan helyzetek sem hiányoznak, ahol a főpásztoroknak védelmezniük kell híveiket az üldözésektől és erőszakos támadásoktól.

A Szentatya arra kérte az új püspököket, hogy a nehézségek között ne féljenek és ne veszítsék el bátorságukat, hagyják, hogy Szent Pál példája inspirálja őket, aki maga is olyan sokat szenvedett az evangélium hirdetése során, amint azt a Korintusiakhoz írt leveléből tudjuk. Pál apostol nem futamodott meg a szenvedések elől, mert tisztában volt azzal, hogy mivel jár Krisztus hívása: „Ha valaki utánam akar jönni…vegye föl keresztjét és kövessen engem.” Ő maga ezt kérte lelki gyermekétől, Timóteustól: „Viseld el a szenvedéseket, velem együtt.” A szenvedés összekapcsol bennünket Krisztussal és a testvérekkel és kifejezi a szeretet teljességét, melynek tanúbizonysága és forrása Krisztus keresztje. Szent Pál az üldöztetés tapasztalatában felfedezte Krisztus szeretetének gazdagságát és apostoli küldetésének igazságát. De a legnagyobb indítékot szolgálatához az a tudat adta, hogy Jézus Krisztus végtelenül szereti őt és ezt a szeretetet akarta tovább adni másoknak is.

A szolgálatuk elején tartó püspököket végül a Szentatya arra buzdította, hogy lelkipásztori tevékenységükben mindig Szent Pál példája vezesse őket. Tanulják meg tőle az áldozathozatalt és azt, hogy miként hasonuljanak azokkal, akiknek hirdetik az evangéliumot. Az apostolok utódaiként Szent Pál küldetését folytatják. Ő vezesse lépteiket az új evangelizálás gyakran rögös, de annál lelkesítőbb útjain.








All the contents on this site are copyrighted ©.